A hatalom és a lelkiismeret közti küzdelem gyakran a legváratlanabb helyzetekben éleződik ki…
Réz Pál anekdotája felidézi, hogyan próbálták a Déry Tibor perének idején rábírni az írót, hogy megtagadja saját meggyőződését – ő azonban inkább a szavak, mintsem a hatalom oldalán maradt.
„Valamikor a Déry lecsukása körül, talán ezzel összefüggésben, behívott Jászberényi, akivel olyan rendesek voltunk a forradalom alatt. Azt mondta nekem, hogy ha nem lépsz be a pártba, akkor kirúgnak. Azt mindenki tudta, hogy én Tiborral milyen jóban vagyok. Mondtam: nem lépek be. Nem létezik. Erre azt mondta, hogy hát akkor legalább mondd el egy gyűlésen, hogy ellenforradalom volt. Mondom, nem mondom. Miért nem mondod? Szerinted forradalom volt? Mondom, nem. Forradalom sem volt, mert a forradalom az azt jelenti, hogy egy elnyomott osztály az uralkodó osztály ellen föllázad, legalábbis a marxizmus így definiálja. Hát akkor mi volt, ha se nem forradalom, se nem ellenforradalom? Szabadságharc, mondom. Egy ország szabadságharca egy másik ország ellen, az volt.”
Forrás: Réz Pál – Parti Nagy Lajos: Bokáig pezsgőben