Tömörkény István Petőfi Társaságbeli székfoglalóját lakoma követte, ahol szép, hosszú felköszöntők sora várta az író régészt, aki ezeket azonban már nem kívánta végighallgatni…
Tömörkény azzal a kifogással élt, hogy sietnie kell a vasúthoz.
– Ne bolondozz, Pista – ráncigálta vissza Pósa bácsi. – Hiszen fölvesznek talán az esti vonatra is.
– Arra én nem ülök fel, Lajos! – csóválta Tömörkény a fejét. – Sötétben nem látja a síneket a vasút és elcsellög valamerre.
És otthagyta a közönséget. Nem volt igazuk azoknak, akik rossz néven vették tőle. Ő úgy volt igazi, ahogy volt, és sohse akart másforma lenni, és ez tette valami szokatlanul naggyá. Csak persze a kicsiszolt semmikhez szokott szem a szögletet látta meg először a gyémántban.
Forrás: Móra Ferenc: Tömörkény
