Mióta van folytatásos regény? A kérdés megoldásában Heltai Jenő bölcs humora igazított el.
Nagyon is egyszerű okok miatt jelent meg a folytatásos újságregénynek az a szerencsés formája, amelyet leginkább a rágógumihoz lehet hasonlítani. „Tetszés szerint nyújtható” – ez volt ennek az irodalmi iparcikknek a lényege, és a védjegye is.
Mennél szívesebben rágták az olvasók százezrei, annál hosszabbra nyúlt. És mivel ezeket a regényeket folytatásonként fizették, az író maga is boldogan rágódott rajtuk. Ezek közé tartozott Ponson du Terrail is, aki kétségtelenül nagy fantáziával megáldott, tehetséges ember volt. Regényeit lelkendezve olvasta a közönség, és a La Patrie című folyóirat előfizetőinek a száma állandóan gyarapodott. A Morning Star párizsi levelezője, Borth Peat elmondta, hogy a La Patrie kiadója berendelte a szerkesztőségbe Ponson du Terrailt, s azt mondta neki:
– A regény túlságosan hosszúra nyúlt már. Tessék egy hét alatt befejezni!
– Bocsánat, ez csupán az első része A párizsi drámáknak. Rengeteg ember szerepel bennük. Mit csináljak velük? Hogyan fejezzem be a regényt egy hét alatt?”
– Ahogy tudja… Például ölje meg őket. Eszeljen ki valami járványt, ültesse őket hajóra, és süllyessze el az egész társaságot. Maga az író, maga tudja, hogy ezt miként kell csinálni. Én csak a kiadó vagyok, és csak azt tudom, hogy a jövő héten új regényt akarok kihozni!
Az író hazament, bezárkózott, és négy napig egyebet sem tett, csak gyilkolt. Ez alatt a négy nap alatt tizennégy hősét pusztította el, kit gyilokkal, kit méreggel; az egyiket vízbe fojtotta, a másikat máglyára hurcolta, – az ötödik napon a regény hősei közül már csupán egyetlenegy élt…
De az alatt a négy nap alatt az előfizetők száma, hála A párizsi drámák meglepő, új fordulatainak, ötezerrel növekedett!
Ez szöget ütött a kiadó fejébe. Másodszor is magához rendelte az írót. Ezúttal jóval csendesebb és barátságosabb volt:
– Nem bánom, írja meg a regény második részét is. Belemegyek újabb száz folytatásba…
– Folytassam? Könnyű azt mondani! Hogyan folytassam, amikor mindenkit megöltem már? Egyetlen szereplőm él csak: Rocambole…
– Rocambole!? Kitűnő! Rocambole! Remek név! Írja meg Rocambole címmel a második részt!
Így született meg a „remek név” körül az első Rocambole-regény és utána a sok-sok többi.
Forrás: Mióta van folytatásos regény?, OSZK