Heltai Jenő, A néma levente szerzője nemcsak a magyar irodalom és színház egyik legsokoldalúbb alkotója volt, hanem a bohém Pest költője és krónikása, a kabaré mestere és a „mozi” szó megalkotója is.
Heltai Jenő (1871–1957) neve legtöbbször A néma levent vagy a János vitéz dalszövegei kapcsán kerül szóba, pedig a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja volt. Költőként, regényíróként, drámaíróként, publicistaként, műfordítóként és kabarészerzőként egyaránt maradandót alkotott, miközben különleges érzékenységgel örökítette meg a századforduló pezsgő Budapestjének hangulatát.
A Cultura.hu korábbi írásai is gyakran kiemelik: Heltai műveiben a humor és az irónia mögött mindig ott rejlik a finom melankólia, a humanizmus és az emberek iránti szeretet.
Majdnem ügyvéd lett – aztán humorista
Kevesen tudják, hogy édesapja ügyvédnek szánta. A jogi egyetem azonban nem kötötte le, első sikertelen vizsgája után otthagyta az egyetemet, és újságírónak állt. Saját visszaemlékezése szerint a szerkesztőségből már-már elbocsátották, amikor elhatározta:
„Fölcsaptam humoristának.”
Ez a döntés egész pályáját meghatározta. Könnyed stílusa, szellemes tárcái és verses publicisztikái hamar népszerűvé tették, és a pesti irodalmi élet egyik legismertebb alakjává vált.
Párizs és Budapest között
A XIX. század végén több évet töltött Párizsban tudósítóként. A francia főváros eleganciája, kávéházi kultúrája és bohém világa mély nyomot hagyott benne, de mindig Budapest maradt igazi otthona. Novelláiban és regényeiben a pesti utcák, kávéházak, színházak és mulatók szinte önálló szereplőkké válnak.
Nem véletlen, hogy sokan *a régi Pest egyik legjobb krónikásának tartják.
Heltai nevéhez egy ma már teljesen természetesnek ható magyar szó is fűződik. A hosszadalmas „mozgófényképszínház” helyett ő kezdte használni a rövid és találó „mozi” elnevezést, amely rövid idő alatt meghonosodott, és azóta is a magyar nyelv része.
A néma levente titka
Legismertebb színpadi művének, A néma leventének az alapötlete már fiatalkorában megszületett. Egy régi reneszánsz anekdota ihlette, de hosszú évekre félretette. Csak az 1930-as években vette elő újra, amikor a bizonytalan történelmi légkörben a mese, a humor és a költői játékosság világába menekült.
A darab bravúros verses nyelve, finom iróniája és időtálló humora miatt ma is a magyar színházak egyik legtöbbet játszott klasszikusa.
Háborús napló egy sötét korszakból
A második világháború idején zsidó származása miatt bujkálnia kellett, sőt rövid időre fogságba is került. Ekkor kezdte írni megrendítő naplóját, amelyben napról napra rögzítette a körülötte zajló eseményeket.
„A német bevonulás napján határoztam el, hogy napról napra pontosan följegyzem, mi történik körülöttem és velem. 1944. március 19-én fogtam bele a naplóírásba. Körülbelül egy esztendeig, 1945 márciusáig írtam ezt a naplót. Följegyzéseimet, alig tizenkét keserves hónap keserű gyümölcsét aktatáskámban mindenféle viharokon keresztül rendületlenül magammal cipeltem.”
A feljegyzéseket – ahogy később írta – minden viszontagság közepette magával hordta. A napló csak évtizedekkel később jelenhetett meg, és ma a korszak egyik legfontosabb személyes dokumentumának számít.
A nevetés mögött mindig ott volt az emberség
Heltai Jenő műveit könnyedségük miatt sokan egyszerű szórakoztató irodalomnak tartják, pedig írásaiban a humor szinte mindig együtt jár együttérzéssel és bölcsességgel. Bohém figurái, szerelmesei, pesti polgárai és különcei mögött mindig az emberi természet alapos ismerete húzódik meg.
Talán éppen ezért maradt időtálló szerző: mert miközben mosolyt csal az olvasó arcára, finoman emlékeztet arra is, hogy az élet legfontosabb dolgai – a szerelem, a szabadság, a hűség és az emberség – sosem mennek ki a divatból.
