Arany János legdicsőbb alkotása, a Toldi-trilógia, úgy keletkezett, hogy a nagy költő elsőben megírta az elejét, Toldit, aztán a végét, Toldi estéjét, és csak teljes egy negyedszázad múlva lepte meg a magyar világot azzal az örömmel, hogy megvan a mű dereka, Toldi szerelme is.
Ezt nem remélte senki. Tudtuk ugyan, hogy a nagy költő dolgozik a mű kiegészítésén; vágyó gyönyörűséggel olvastuk a Daliás idők címen megjelent töredékeket. De múltak az évek. Arany vénült, Arany betegeskedett, és nem volt többé semmi reménységünk, hogy a halhatatlan művet befejezheti.
1879 novemberének utolsó szerdáján történt az az emlékezetes jelenet, hogy Gyulai Pál a Kisfaludy Társaság ülésén bemutatott egy kész könyvet: Toldi szerelmét. Arany János betetőzte alkotását.
Ehhez fogható örvendetes meglepetés még nem érte a magyar irodalmat. Arany János egy negyedszázad rejtett munkásságát egyszerre adta elénk, minden megelőző hír nélkül. Toldi szerelmét néma betűszedőkkel szedették ki, hogy senki el ne árulhassa, micsoda öröme készül a nemzetnek; s a címlapot a legutolsó nap legutolsó órájában nyomtatták ki.
Találkoztam Gyulai Pállal, mikor a Kisfaludy Társaság ez emlékezetes ülésére ment. Egy papirosba takart könyv volt a kezében. Semmiségekről beszélgettünk. És Gyulai Pál nem mondta nekem, hogy az a könyv, mely kezében van, irodalomtörténetünk egyik legnagyobb eseménye. Azt csak egy negyedóra múlva volt szabad megtudni.
A hatás leírhatatlan volt. Valóság, hogy az emberek ujjongva sírtak.
Szász Károly felállt, és azt mondta, hogy a társaság a nagy esemény indította érzelmek között nem tarthat ülést. De menjen egy küldöttség a beteges nagy költőhöz, hódolattal üdvözölni őt.
Úgy is lett. A Kisfaludy Társaság számos tagja fölkereste Arany Jánost egyszerű szobájában. Hogy mit mondtak neki, hegy milyen volt ez a jelenet, nem tudom; és ha tudnám, se írhatnék róla méltó képet. De az a világ sorsa, hogy semmi.
Az ünnep eltart két napig; s miután a küldöttség meghódolt a költői nagyság előtt, következett a hétköznap: egy kis vidám beszélgetés.
Eközben mondta Beöthy Zsolt Arany Jánosnak mosolyogva:
– Hanem, kedves bátyám uram, az bizonyos, hogy ez a meglepetés, a kész, a kinyomtatott, a bekötött könyvvel, igen jól volt rendezve!
Szemtanútól tudom, hogy Arany János e minden célzat nélkül való, enyelgő szavakra elsápadt. Addig eszébe se jutott, hogy nem kellett volna ama tanácsadóira hallgatni, kik a hatást e titkolódással fokozták.
