„Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember.” 90 éve, 1934. február 8-án hunyt el alig 55 éves korában Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató, a Kincskereső kisködmön és az Aranykoporsó írója.
„Világnézetét derűsnek szokás nevezni. Én nem tartom annak. Derűs ez, de borús is egyszerre, az édest vegyíti a keserűvel, a nyájasságot a gúnnyal, a politikai hitet a mindenbe beletörődő közönnyel, az andalgást a teremtettével, a szomorkodást a duhajsággal, a megbékélést a dohogással s egy csipetnyi, rokonszenves lázadással. Ezek a tulajdonságok azonban nem mondanak egymásnak ellent, hanem szervesen, arányosan összeolvadnak a „humor” nedűjében. Csak a humor tud megérteni egyszerre kettőt, csak az képes fölfogni egyszerre a dolgok kicsiségét és nagyságát, az egész élet viszonylagosságát. Úgy beszél, mint a tápéi paraszt, de valójában szenvedélyes könyvbújó, talán az utolsó polihisztor.” (Kosztolányi Dezső)
Móra Ferenc Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én. A helyi gimnáziumban tanult, és már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos volt, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett. Még ebben az évben öt év jegyesség után vette feleségül Walleshausen Ilonát, akit már a házassága napján sem szeretett. Az Aranykoporsóban Titanillával mondatja ki érzelmeit: „Az ember nem azt szereti, akit akar, hanem akit tud.”
MÓRA FERENC: RÓZSÁK MELLÉ
Ha én lehetnék az idő,
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
Ha én lehetnék az idő,
Fejed fölött megállnák,
Hogy nyarad sohse múljon el,
Hogy hozzád sohse jusson el
Az ősz, a tél, az árnyék.
Ha én lehetnék az idő,
Virág virágra kelne,
Ahol a lábad földet ér
S az örök ifjúságodér’
Mind téged írigyelne.
Ha én lehetnék az idő,
Ó, éltem rózsaszála,
Tisztán, fehéren és üdén
Röpítenélek által én
A halhatatlanságba!
(1906)
Volt városházi tudósító, majd „Csipke” aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt. Hamarosan Tömörkény István mellett a lap vezető publicistájaként jegyezték.
1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett, ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót.
A kiváló gyermekíró
1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak.
1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, és írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, amelyet az első világháború kitörése szakított félbe.
1915-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, majd két évvel később a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt.
1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikke, amelyet ellenségei vérengzésre való felhívásként magyaráztak, emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről.
Rövid időre visszavonult a közéletből, Könyves könyv címmel összeállította verseinek gyűjteményét. 1922-től a Világ hasábjain jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes, már-már novellisztikus tudósításait.
A legnépszerűbb magyar írók közé tartozott és tartozik ma is
A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett.
Első regénye a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg, ebből készült Szőts István filmje, a Hannibál tanár úr.
Film született az 1927-ben megjelent Ének a búzamezőkről című művéből is, amely az első világháború utáni, végletekig kiszolgáltatott világot idézi meg. „Magyar táj, magyar ecsettel”, babonás hitek, egymásra következő tragédiák mélyén a földművelő ember látásmódjának és nyelvének ezernyi színével. Móra önmagát is belerajzolja 1927-ben írt történetébe, a múzeumigazgatót, aki nemcsak a szegedi tanyák múltját búvárolja, hagyományait őrzi, hanem otthon is érzi magát szereplői között, s aki keserű gúnnyal szemlél mindennemű politikai berendezkedést, amely egyként cserben hagyja a búzamezők népét.
1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, e jeles alkalomra átadta az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek.
Szerencsés ásatónak is mondhatta magát
1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.
„Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor: – Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan.” (Móra Ferenc: Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor: – Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan.” (Móra Ferenc: A századik könyv)
Feleségétől egyre inkább elhidegült. Az asszonyt nem igazán érdekelte férje irodalmi és régészeti munkássága és baráti köre, leginkább a konyha világában érezte jól magát: sütött-főzött, még szakácskönyvet is írt. Móra más nőkben kereste a boldogságot.
1932-ben esett szerelembe a nála 22 évvel fiatalabb Kalmár Ilonával Balatonfüreden. A találkozásból titkos, forró szerelem lett, amely egészen a haláláig elkísérte mind az írót, mind az asszonyt. Kettejük levelezését Kalmár Ilona a halála után a szegedi múzeumra hagyta: Móra nehezen kiolvasható írását saját kezűleg kis füzetekbe másolta.
A kapcsolat lenyomata lett a titkos levelezés volt: ezek a gyönyörű levelek Címtelen könyv címmel jelentek meg, és kelnek életre szombaton 22 órakor, amikor az érdeklődők különleges kamara-előadáson pillanthatnak bele a nem mindennapi szerelem rejtelmeibe.
1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, megműtötték, de már nem lehetett rajta segíteni. 1934. február 8-án halt meg.
