Tristan Bernard korának legnépszerűbb francia humoristája volt. Vígjátékai bejárták az egész világot, és mindenütt hatalmas sikert arattak. Egyetlen alkalmat kivéve. Molnár Ferenc így mesélte el francia kollégájának anekdotáját…
Tristan Bernard egész életében csak egyetlen tragédiát írt, de azt is szívesebben mutatták volna be komédiaként a színházigazgatók. Az anekdota, amely itt következik, nemcsak rá jellemző. Sokkal inkább jellemző arra, aki elmesélte. Molnár Ferencre, aki elsöprő sikerei ellenére is féltékeny volt pályatársaira. Nála csak Karinthy volt féltékenyebb természetű ez ügyben.
Íme az anekdota Molnár szemszögéből:
Sokat hallok arról, hogy egyes darabok, amelyek eredeti formájukban, az író hazájában nagy sikert arattak, külföldön megbuktak. Ilyen esetben természetesen sok minden közrejátszhat: fordítás, szereposztás, rendezés. Eszembe jut erről egy nagyon kedves történet, amely Tristan Bernarddal történt Londonban.
A kitűnő írónak valamelyik nagysikerű darabját játszották az angol fővárosban és Bernard is kíváncsi volt darabjának londoni színrevitelére. Ezért elutazott Londonba és jegyet váltott darabjának negyedik, vagy ötödik előadására. Helyet foglalt a földszinten és figyelte a hatást.
Megdöbbenve konstatálta, hogy az egész előadás alatt semmi derültség, semmi nevetés, semmi taps, a közönség unottan nézett a színpadra. Amikor vége lett az előadásnak, Bernard izgatottan felsietett az igazgatói irodába és felelősségre vonta a színház művészeti vezetőjét:
– Uram, mit csináltak Önök a darabomból? Hiszen itt valóságos szomorújátékot játszottak, a közönség majd elaludt az unalomtól.
Az igazgató megnyugtatta az ideges szerzőt, hogy ez csak az első előadásokon van így. Az együttes még nem tanult össze, nincs még rendes tempója a darabnak. Ez majd meg fog javulni.
Bernard nagy nehezen lecsillapodott, hazautazott, de egy hét múlva kíváncsiságból ismét Londonba repült és pár percre benézett a színház nézőterére, ahol pompás hangulatot tapasztalt, az emberek jóízűeket nevettek és sokat tapsoltak.
Boldogan ment fel az igazgatóhoz, melegen megszorította a kezét és így szólt:
– Uram, Önnek igaza volt. A közönség ma pompásan mulat.
Mire az igazgató így felelt:
– Igen, tudom, hogy jól mulat. De ma már új darabot játszunk. Az Ön darabját tegnapelőtt adtuk utoljára.
