Terence Hill és Bud Spencer lehetőleg mindig ugyanazokkal a kaszkadőrökkel dolgozott…
„Terence és én mindig ugyanazokat a kaszkadőröket kértük, mivel csak ők voltak képesek kellőképpen ránk hangolódni az akciójelenetekben. Ily módon kialakult egyfajta „klán”, akik megengedhették maguknak, hogy a többiek fizetésének akár a két-háromszorosát is követeljék, ami viszont hosszú távon már a producerek zsarolását jelentette. Egy napon összehívtam a „törött csontok szektáját”, és egyenesen a képükbe mondtam, hogy vagy engednek a követeléseikből, vagy befejeztük az együttműködést. Az lett az eredménye, hogy kaptam egy „névtelen” levelet (ezt írták a fejlécre), amelyben megfenyegettek, hogy végem van, ha továbbra is akadályozom őket. A szórakoztató levélnek ez a részlete komolyan felbőszített. Másnap reggel meglobogtattam a levelet a teljes stáb előtt és fennhangon megkérdeztem:
– Elnézést, de hogy lehet az, hogy egy névtelen levelet mind aláírtatok?
Esküszöm, hogy így történt: előbb felírták, hogy „Névtelen levél”, majd dühükben egytől egyig aláírták! Jól felfújták magukat! Mindenki előtt széttéptem a levelet és nagy nevetés közepette békültünk ki. Ez a levél remekül illett volna valamelyik filmünkbe, jól példázza, hogy a valóság olykor nem hogy a nyomába ér a filmnek, hanem még felül is múlja azt!”
Forrás: Bud Spencer: Különben dühbe jövök, Trinità és Bambino, Libri Kiadó
