„De boldog Isten! Milyen csodálatos dolog az az írás és az írás olvasása! Milyen csodálatos, hogy ezeknek a vonalacskáknak különböző alakjai majd a gyönyörnek, majd a fájdalomnak, majd a szeretetnek, majd a gyűlöletnek, majd a békének, majd a háborúnak, majd a csendnek, majd a viharnak képzeteit és fogalmait keltik fel lelkünkben.” Az erdélyi tudományosság úttörője, a Magyar Encyclopaedia szerzője, Apáczai Csere János 365 éve, 1659. december 31-én hunyt el.
„Mert ha neked jó a véleményed a régiekről, az utókor – amely téged éppúgy a régiek közé számít majd, mint te amazokat, s amely, mint Cicero mondja, szeretet és részrehajlás nélkül, de viszont gyűlölet és irigység nélkül is fog ítélkezni – kortársainkról éppen olyan jó vagy még jobb véleménnyel lesz, és bizonyára csodálkozva gondol majd arra, hogy egykor ezek is, amazok is gyermekek voltak. Azokat viszont, akik múltunk és jelenünk ily nagy tudatlanságának palástját szőtték, el fogja átkozni, s végül azokat, akik haladásunkat készakarva akadályozzák, a pokolba fogja kívánni.” (Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról…)
Az erdélyi tudományosság úttörője: Apáczai Csere János 365 éve halt meg
Apáczai Csere János a Brassó megyei Apácán született feltehetően 1625. június 10-én, kisnemesi szabad székely családban. A kolozsvári, majd a gyulafehérvári kollégiumban folytatta filozófiai és teológiai stúdiumait, majd 1648-1653 között ösztöndíjjal holland egyetemeken, többek közt Leydenben és Utrechtben tanult.
A kultúra és a polgári jólét fogadta őt Hollandiában, a kálvinista vallás áldásos hatásaival és a gondolkodás szabadságával találkozott, s a csillagászattól a keleti nyelvek tanulmányozásáig mindenre lehetősége nyílott.
Számos nyelvet elsajátított, a görögön, latinon, héberen, francián, angolon és hollandon kívül hat keleti nyelvet is megtanult. 1651 áprilisában a harderwijki egyetemen doktori címet szerzett a De primis hominis apostasia című értekezésével, amely az első ember bűnbeeséséről szólt. Ugyanebben az évben megnősült, felesége, Aletta van der Maet Utrecht egyik előkelő családjának leánya volt.
1653-ban Gyulafehérvárra költöztek. Apáczai a poétikai osztály rektora lett, székfoglaló beszédében kifejtette gondolatait a tudományokról, vizsgálta a hazai elmaradottság okait. 1654-ben jelent meg a gyermek I. Rákóczi Ferencnek ajánlott Magyar logikácskája. Egy évvel később kiadták fő művét, a 412 oldalas, 11 részből álló Magyar Encyclopaediát, amelynek az volt a célja, hogy magyar nyelven, iskolai használatra összefoglalja korának teljes tudományosságát.
„Oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna”
– ajánlotta művét. A könyvben a természettudományos ismeretek mellett helyet kapott a logika, a teológia, a történelem, az etika, a neveléstudomány és a filozófia eredményeinek bemutatása is.
A Magyar Encyclopaediát a kortársak nem méltatták, s Apáczainak az oktatás minőségének javítását célzó reformtervei is 2süket fülekre találtak.
„De boldog Isten! Milyen csodálatos dolog az az írás és az írás olvasása! Milyen csodálatos, hogy ezeknek a vonalacskáknak különböző alakjai majd a gyönyörnek, majd a fájdalomnak, majd a szeretetnek, majd a gyűlöletnek, majd a békének, majd a háborúnak, majd a csendnek, majd a viharnak képzeteit és fogalmait keltik fel lelkünkben. Érthető így az amerikai őslakók esete, akiket mi, az Óvilág lakói csak 164 éve ismerünk. Mikor ezek észrevették, hogy a mieink az odaküldött levelekből meg tudják állapítani, mit akarnak hozzátartozóik, noha roppant szárazföldek és tengerek választják el őket egymástól, maguk is nagy kedvet kaptak erre a vakmerő dologra. Előbb csak nézegették a betűformákat, aztán a fülükhöz illesztgették, végül kezükkel tapogatták. Így akarták jelentésüket megismerni. Mikor aztán belátták, hogy ez semmiképp sem sikerül nekik, írástudásuk miatt isteni lényeknek tartották a mieinket. És bizony nem minden ok nélkül! Mert ha az ember az oktalan állatok szemében beszélőképessége miatt isteni lénynek számít, akkor az olyan embert, aki bármilyen módon meg tudja ismerni a legtávolabb levők rejtett akaratát is (melynek kifürkészésére csak isteni lény képes), e tudományhoz nem értők méltán tarthatják emberek felett álló lénynek.” (Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról…)
Nézetei miatt összetűzésbe került II. Rákóczi György fejedelemmel, aki haragjában megfosztotta a gyulafehérvári katedrától, de barátai és Lorántffy Zsuzsanna közbenjárásának köszönhetően rábízta a kolozsvári iskola vezetését. Itt 1656 novemberében tartotta székfoglalóját, amelyben erős kritikával illette az új szellemi és társadalmi törekvéseket gáncsoló, maradi kortársait, s hazája szomorú műveltségi állapotát.
Kolozsvárott ugyanolyan hévvel és lelkesedéssel vetette bele magát a tanításba, mint addig, s az ő közbenjárásának köszönhette a kollégium Lorántffy Zsuzsanna református alapítványát. Ő intézte el azt is, hogy fejedelmi támogatással tíz szegény tanuló ingyen tanulhatott.
Buzgalmát megtörte egyre súlyosbodó tüdőbaja, s 1659. december 31-én meghalt. Felesége és gyermeke nem sokkal élte túl, sírjaik a kolozsvári Házsongárdi temetőben találhatók. Életéről Páskándi Géza írt drámát Tornyot választok címmel, emlékét Áprily Lajos örökítette meg A tavasz a Házsongárdi temetőben című versében.
