Mekkora a Hold, és hol a lóvé? Bodó Viktor pszicho-thriller-krimi-komédiával, azaz egy harsány politikai szatírával tért vissza német nyelvterületről a magyar színpadokra, ahova kitalált egy új világot saját nyelvvel, lélekkel, csupa érdekes figurával és csuda otthonos helyzetekkel. Holdnál is világosabb, a Föld mely tájékán járunk.
A Krakken művelet az Átriumban
A sebes folyású, kilencven perces egyfelvonásos expozíciójáról az Epepe című Karinthy Ferenc-regény ugrott be elsőre, bár Bodó teljesen más irányba csavarja a történet fonalát. Honosország kulturális minisztere, Recsord Rables (Gyabronka József), és államtitkára, Roburt „Problémamegoldó” Pondor (Bálint András) Sarntröllbe utazik, egy olyan város világkiállítására, ahol a helyiek valami furcsa csengésű nyelven karattyolnak. Nyakig süppedünk a sárba, se térerő, se internet, se áram, van viszont mágikus hit Krakkenben, a bűnösöket megleckéztető homokszörnyben. A nem túl cizellált lelkű honos miniszter, aki Pondor szerint önerőből még egy falunapot se tudna levezényelni, igazi idegember, gátlástalanul gúnyolódik a helyiek, munkások, riporterek és politikusok nyelvén, hitén, szokásain: viselkedése később természetesen visszaüt rá. De az igazi bajok akkor kezdődnek, amikor a projekt vezetőjének felszívódása után előkerül a kiállításra szánt, eurómilliókat felzabáló tárgy, egy grandiózusra tervezett Hold körülbelül ötven centiméteres gipszkarton kivitelben.
Kitör a káosz, megszaporodnak a kérdések. Ki és merre sikkasztotta el a pénzt? Hova tűnt a projektvezető? Egyáltalán mi folyik itt – azaz mit beszélek, ott -, és lesz-e, aki a tapló, de nekünk annyira ismerős s ezért majdnem-szerethető miniszter segítségére siet? Vagy ellenkezőleg, rá is lesújt Krakken, a büntető sarntölli istenség?
Bodó Viktor Mózsik Imrével közösen írt, néhány óra leforgása alatt pergő komédiája felszabadult, látványos formába csomagol olyan súlyos társadalmi nyavalyákat, mint a zsigeri bizalmatlanság, a kommunikáció csődje, az elbeszélés a másik feje fölött, a saját pecsenye sütögetése, a folytonos egymásra mutogatás, a hatalmi arrogancia, a manipuláció, a korrupció. Úgy mártja jellegzetesen magyar abszurdba a csavaros történetet, hogy közben megtartja a klasszikus krimi izgalmasságát, és megbízhatóan szállítja a színpadtechnikai elemek és provokatívan szellemes gegek változatos kombinációját. A végéig nem fogy el a szufla, sorjáznak a fülsüketítő pisztolylövések, a pirotechnikai attrakciók, a robbanások, a drogos álomfejezetek, az akrobatikus mutatványok, a táncok, az anális és orális aktusok, és a végén a Monty Python-os Bright Side of Life: az összetevők nem mindig szolgálják a történet menetét, de Bodótól megszokott a szokatlan, elvárt a szingularitás.
A lepattant és szűk indusztriális közegbe zsúfolt tárgyakon, alakzatokon bőven van mit elnézegetni (díszlet: Schnábel Zita), bár idő nem nagyon van rá, mert a színpadon ide-oda rohangáló tizenhat színész minden pillanatunkat lefoglalja. Szó mi szó, sok fronton kell helyt állniuk. Remek, és remélhetőleg példamutató ötlet, hogy a rendező eltérő korú, hátterű, és játékstílusú aktorokból állította össze csapatát: az alakítások olajozottan, unisono működnek, mégis mindenki megtartja benne saját egyéniségét. Gyabronka József Recsord Rablesként bunkó, nagyképű, tehetetlen alak, a hatalom tipikus képviselője, akit saját személyes érdekei mellett a közjó csak mérsékelten izgat. Ha elégedetlen, káromkodik és toporzékol, ha gyanús idegenekkel (értsd: nem honossal) találkozik, csepegően nacionalista honfiúi maszkot ölt, ha fél, szűkölve könyörög, és megoldást minden bajra, minduntalan másoktól vár. Jobb kezét, az államtitkárt Bálint András játssza finoman ravaszkodva, kevés eszközzel, mégis emlékezetesen. Fehér Balázs Benő a tolmács, Jacekson Ajvar szerepében állandó fejtörést okozó karakter: mindkét nyelvet jól beszéli, mindkét irányba igyekszik megfelelni, és rejtély, hogy mit gondol valójában a körülötte zajló kakofón őrületről. Lázár Kati és Molnár Piroska a helyi hivatalos erők színében vonulnak fel: szinte azonos jelmezük már a belépéskor kacagtató, de lebilincselő az is, ahogy a sarntrölli álnyelvet használva lassan engedik szabadjára, ami valójában legbelül van. De jók a többiek is, Kurta Niké, Némedi Árpád, Lugosi György, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra, Lecső Péter, Kovács Ádám: munkások, riporterek, maffiózók, ki tudja kicsodák, a sarntölli univerzum színe-java, a társadalmi gépezet fogaskerekei. Eleve a Holdnál is gigantikusabb feladat lehet megtanulni egy új nyelvet, az összes többi – jellemgyakorlás, színészi átélés, mozgások elsajátítása – csak ezután jön. Le a kalappal.
Hegedüs Barbara
