„A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat.” Szepes Mária, a hazai ezoterikus irodalom egyik legmeghatározóbb alkotója hitt a lélek szabadságában, és az erőben, hogy a békét megtaláljuk magunkban.
Szepes Mária „komédiás” családba született 1908-ban, anyja primadonna volt, apja alapította meg az Astra filmgyárat, ő rendezte a Havi 200 fix című filmet, fivére színész, író. Így aztán nem meglepő, hogy Szepes Mária (akkor még Papír Mária) már kétévesen a színpadon volt, majd több némafilmben is játszott, tizenhét évesen pedig balettvizsgát is tett.
Szinte magától értetődött, hogy táncosnő vagy filmszínésznő lesz, de megérezte, hogy nem ez az ő útja. 1915-ben, négy évvel apja halála után anyja újra férjhez ment, Balogh Béla filmrendező vette el, aki színészként kezdte, majd 1916 és 1943 között 67 filmet rendezett. A színészet világában felnőtt lány kereskedelmi érettségit szerzett, művészettörténetet, irodalmat, pszichológiát hallgatott. Szoros szellemi kapcsolatban volt rendkívül művelt bátyjával, és kíváncsisága folytonos tanulásra, tanulmányai körének bővítésére ösztönözte. Férje, Szepes Béla is polihisztor volt: képzőművész, többszörös atléta- és síbajnok, olimpiai ezüstérmes, újságíró, sportkarikaturista. Ő volt az első és egyetlen férfi Szepes Mária életében. Ötvenhat évig éltek együtt. Egy gyermekük született, aki hét hónapos korában meghalt.
„Teremtsünk magunknak harmóniát, mert a technika és tudomány csak eszközök és nem varázspálcák problémáink megoldásához. Az embernek fel kell emelnie magát a jövőhöz, és a külső világban megteremthető rendet létre kell hoznia belső világában is.”
Szepes Mária kisfia halála után kezdte le írni különös sorsú, különös könyvét, a Vörös Oroszlánt. A mű novellának indult, végül hat évi munka után izgalmas regény lett, története több évszázadon ível át, és egy olyan világba vezeti el az olvasót, amely több a hétköznapi világnál. A Vörös Oroszlán főszereplője nem egy személy, hanem az örök élet elixírje, a Prima Materia, és a regény cselekménye az örök anyag állandó keresése körül forog.
A könyv viszont már egy olyan világban jelent meg, amelyben felforgató és veszélyes műnek találtatott, ezért bezúzták. 1946-ot írunk ekkor. Negyven évig tiltólistán. Megjelent azonban Németországban, majd hála az írónő barátjának, az OSZK-ban dolgozó, az ugyancsak nemkívánatos, Hamvas Bélának, a könyv Amerikába is eljutott, ahol 1984-ben adták ki. Még ugyanebben az évben, meghúzva bár és sci-finek eladva, itthon is megjelenhetett. Hihetetlen, de az 58 ezer példányban kiadott könyv pillanatok alatt elfogyott, s azóta több kiadásban is olvashatták a karma, az alkímia és a reinkarnáció iránt érdeklődő olvasók.
„A Vörös Oroszlán izgalmas cselekménye négy évszázadot fog át, valójában az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti olyan keresők számára, akik, ha többször elolvassák, rájönnek, milyen sok s mindig új pszichoarcheológiai rétegre találnak benne.
Bizonyos, hogy engem megrendített a lángolás, amely írása közben váratlanul felgyúlt bennem. Ráébredtem, nem egy novella lélekvesztőjébe szálltam ezúttal, hanem kozmikus rakéta repít olyan kiterjedések közé, amelyektől elszédülök. S ezt a csillagutazást nem tudom abbahagyni. Egyre szélesedik. Tűztenger hullámaira emel. S noha cselekmények vázlatát ismerem, meghökkentő mondatok ömlenek a tollamból, amelyekre másodpercekkel előbb gondolni se mertem volna. Öt évig írtam.”
Az ötvenes években ezt sejteni sem lehetett. Mivel a könyv a nem létező Orsi Máriára – ezt az álnevet használta az írónő – vetett csak rossz fényt. Szepes Mária sikeres szerzővé válhatott, mégpedig a Pöttyös Panni kalandjaival, ami azóta már az ötödik generáció kedvenc olvasmánya. „A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és ő egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg csak azért, mert volt benne egy négy éves szovjet kislány.” Közben – összesen harminc éven át – írta és érlelte regényfolyamát, a Raquel hét tanítványát. A mű sok életrajzi elemet is tartalmaz annak ellenére, hogy a hét alkímiai bolygó a főszereplő.
Szepes Mária megtanítja olvasóját önmaga megismerésének nélkülözhetetlenségére, az adás örömére, a belső szabadság megőrzésének fontosságára, az álmok üzenetének megértésére és arra, hogy merjen önmaga lenni, és töltse be amire született. Jó tanárként tanításának szellemében élt és dolgozott. Hosszú élet adatott meg neki, kilencvenkilenc éves volt, amikor távozott közülünk.
Egyik utolsó interjúja van így nyilatkozott: „Az a mániám, vagy a szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem művészettel senkit. Százötven könyvem jelent meg eddig, de kétszáz lesz azután, ha én már levetem a testemet. Tíz évre való örökség rejlik még nálam, amit megtaláltok, ha már nem leszek itt. Mert fontos, hogy az üzenetek, amelyek az én agyamon át életre keltek, eljussanak azokhoz, akiknek szükségük van rájuk e zavaros, veszte felé rohanó világban. És tudnotok kell, hogy halál nincs. Az életet kell túlélni.”
