Szórványemlékek ezrei segítik a magyar nyelv korai történetének feltárását.
A magyar nyelvtörténet úgynevezett ómagyar kora a legkorábbi olyan időszak, amelyből írott források állnak rendelkezésünkre. Ezért elsőrendű fontosságú, hogy ebből az izgalmas, sok változással járó periódusból származó nyelvemlékeket összefogottan, a maguk teljességében kutassák. Ezt a célt tűzte ki maga elé a Debreceni Egyetem Magyar Tudományos Akadémia által is támogatott Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoportja, amelynek vezetője, Hoffmann István egyetemi tanár, az MTA levelező tagja válaszolt a kérdéseinkre.
A nyelvtörténetben használatos korai ómagyar kor a honfoglalástól a 14. század közepéig tartott, azaz nagyjából a történettudományban használatos Árpád-kornak feleltethető meg. Ebben a korszakban nagyarányú változások zajlottak le a magyar nyelvben, hiszen őseink e kor elején érkeztek a számukra teljesen új, indoeurópai nyelvi környezetbe. A szláv, germán, újlatin nyelvek szomszédsága mellett a letelepült életmód és a keresztény kultúrkörbe való bekapcsolódás is új helyzetet teremtett népünk életében.
„A legfőbb változás azonban az volt, hogy megjelent az írásbeliség, ami magával hozta a magyar nyelv írásbeli rögzítésének is az igényét. A magyar nyelv történetének e korai korszakát az teszi igazán különlegessé, hogy ebből az időszakból származnak a legkorábbi magyar nyelvi emlékek – mondja Hoffmann István, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi tanára. – A magyar nyelvvel rokonságban álló nyelvek között, az uráli nyelvcsaládban a magyar nyelv rendelkezik a legkorábbi nyelvemlékekkel, azaz a legrégebbi történeti forrásokkal. Mindez nemcsak a magyar nyelvtörténet számára meghatározó, hanem a finnugrisztikát is segíti, hiszen e tudományág is annál eredményesebben tud működni, minél korábbi források állnak a rendelkezésére.”
A két legismertebb magyar nyelvű szöveg ebből az időszakból a Halotti beszéd, illetve az Ómagyar Mária-siralom. Mellettük egészen a 14. század végéig csak néhány rövidebb összefüggő magyar nyelvű szöveg maradt ránk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének írásos magyar nyelvi források a korai ómagyar korból, hiszen ezerszámra találni úgynevezett szórványemlékeket. Ezek az idegen, elsősorban latin, ritkábban görög nyelvű szövegekben megbúvó magyar nyelvi elemek, legfőképpen hely- és személynevek.
A szórványemlékek főként hivatalos jogi dokumentumok, különböző céllal készült oklevelek: adománylevelek, alapítólevelek, birtokösszeírások, birtokperek leiratai. Ezekben elkerülhetetlen volt, hogy a birtokokat, azok határpontjait és a jogi procedúra által érintett személyeket nevükön nevezzék. Egy-egy forrásban tehát általában csak néhány magyar szót találunk – bár az ismert Tihanyi alapítólevélben 82 magyar nyelvű helymegjelölés szerepel –, ezek összessége mégis hatalmas nyelvtörténeti kincset jelent, amit az elmúlt két évszázad kutatói kitüntetett figyelemmel vizsgáltak. Ennek ellenére nem működött még Magyarországon olyan kutatói közösség, amely a teljesség igényével fogta volna össze a korai ómagyar kor magyar szórványemlékeinek vizsgálatát.
Felfedezésre váró források
„A nyelvtörténészek gyakran panaszkodnak arra, hogy kevés a vizsgálataikhoz a nyelvi anyag, holott itt van ez a hatalmas forrásmennyiség, amelyet mind a mai napig nem dolgoztak fel a maga teljességében. Jellemzően csak szemezgetnek, reprezentatívnak tekintett mintákat emelnek ki a rendelkezésre álló adattömegből. Az Árpád-korból ugyanis mintegy tízezer oklevél maradt fönn. Majd alig telik el egy emberöltő, és a 14. század első harmadából az oklevelek száma újabb tízezerrel gyarapodik – érvel Hoffmann István. – Ezekben akár több százezer magyar nyelvű adat is található. A többségük azonban levéltárakban pihen, és arra vár, hogy újból felfedezzék.”
A Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport azt tűzte ki célul, hogy a feldolgozatlanul heverő adatok százezreit egységes szempontrendszer szerint vizsgálja meg. Ehhez azonban számos tudományterület szakembereinek együttműködésére van szükség. A történészeknek, a diplomatika szakembereinek ki kell adniuk az okleveleket, meg kell állapítaniuk, hogy milyen korból valók, eredetiek-e vagy átiratok, netán hamisítványok. A hatalmas mennyiségű adat nyelvtörténeti feldolgozása informatikai, főképpen térinformatikai segítséget is igényel, csakis adatbázisokba foglalva lehet köztük hatékonyan keresni és elemzéseket végezni.
MTA
