„Az öregség, mint ahogy általában a kor, lelki alkat kérdése. Negyvenéves ember is lehet öreg, sőt vannak nagyon életunt fiatalok.” 1936. június 19-én ünnepelte volna 85. születésnapját Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.
Noha a Magyarországon eltöltött évei alatt a sikeres időszakokat hullámvölgyek is követték, Bács Ferenc úgy érezte, helyesen döntött, hogy nem maradt erdélyi színész. Vállalta önmagát, a sorsát, meggyőződése szerint jó szerencséje sosem hagyta cserben.
„Ismerem az emigráció lélektanát, bár én csak Erdélyből települtem át Magyarországra, még 1978-ban. Hiába volt magyar az anyanyelvem, Budapesten még nyelvi problémáim is akadtak. Nem ismertem a legújabb kifejezéseket, a szlenget, mások voltak az emberek, a szokások, a színházi világ. Korábban nagyon jó mestereim voltak a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Magyarországon a miskolci színháznál kezdtem, majd egy év múlva Győrbe kerültem, és az új színház bemutatóján Görgeyt játszottam a Fáklyalángban. Ezután hívott a Vígszínházhoz az akkori legendás igazgató, Várkonyi Zoltán. Sajnos korán elvesztettük. Innen a József Attila, majd a régi Nemzeti – ma Magyar – Színházhoz kerültem, ahonnan pár év múltán a My Fair Lady Higgins-ével búcsúztam.”
A színművész 1979-től a Vígszínház, 1987-től a budapesti József Attila Színház, majd a Nemzeti Színház tagja volt. A magyar kultúra terjesztéséért, Magyarország és Budapest hírnevének öregbítését szolgáló több évtizedes színházi és filmes munkásságának elismeréseként 2017-ben Budapest díszpolgára lett.
Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben (Sibiu) született 1936. június 19-én és Kolozsvárott nőtt fel. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színészfőiskolán szerzett diplomát, majd a Tompa Miklós vezette Székely Színház társulatához szerződött. Bár a színház megbecsült tagja volt, egyre jobban nyomasztotta Nicolae Ceausescu kommunista diktatúrája. Végül úgy döntött, hogy családjával együtt áttelepül Magyarországra. A román hatóságok 1977-ben engedélyezték, hogy akkori feleségével, Tanai Bella színésznővel, nevelt fiával és lányával, Bács Katival, aki szintén színésznő áttelepülhessenek. A színművész hamarosan Magyarországon is népszerűvé vált.
Egy évadot töltött Miskolcon, egyet Győrben, azt követően hívta Várkonyi Zoltán a Vígszínházba. Nyolc évig volt a Szent István körúti társulat tagja, 1987-ben szerződött a József Attila Színház társulatához, majd szabadúszó lett. 1992 és 1998 között a Nemzeti Színházban játszott, 2000 és 2003 között Sopronban lépett fel, majd ismét szabadfoglalkozású művészként folytatta pályafutását. Évekig tanított beszédművészetet a Színművészeti Főiskolán.
Bács Ferenc ismertebb főszerepei között van Newton A fizikusokban, Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, Tót Örkény István darabjában. Évekig járta az országot Színek és évek, majd Színek az életemből című önálló estjeivel.
Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük A ménesgazda, az Októberi vasárnap, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A vörös grófnő, az Angyalbőrben és a Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásban.
Hosszabb kihagyás után 2006-ban Márai Sándort keltette életre Az emigráns – Minden másképp van című magyar-olasz koprodukcióban, Márai műveiből is gyakran olvasott fel, az író aforizmáiból, gondolataiból hangoskönyve is megjelent. A közreműködésével készült hangfelvétel Lukács evangéliumából 1989-ben az év lemeze lett.
Számos filmben volt narrátor és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, többek között hangját kölcsönözte Tigrisnek a Micimackóból, A Klinika című sorozatban Klausjürgen Wussownak, azaz Brinkmann professzornak vagy Ian McKellennek, azaz Gandalf mágusnak a Gyűrűk Ura- és Hobbit-filmekben. A tatabányai Jászai Mari Színházban rendezett is, Richard Nash Esőcsináló című darabját vitte színre. Életének 83. évében, 20196. április 16-án hosszan tartó, súlyos betegség után.
Bács Ferenc művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben érdemes művészi címmel ismerték el. Az emigráns című film főszerepéért 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal tüntették ki, 2011-ben lett kiváló művész. A Kossuth-díjat 2015-ben vehette át rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként.
