130 éve született Baktay Ervin neves India-kutató, festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító. Megismertette hazánkkal a jógát és az ő nevéhez fűződött az indiai szerelmi tankönyvnek, a Káma Szútrának a fordítása is.
„A dolgok eredménye és jelentősége nem tőlünk függ: a mi dolgunk nem lehet más, mint a döntés pillanatában elhatározni, hogy a nehéz és talán kockázattal járó utat, vagy a visszavonulás biztonságosabb alternatíváját választjuk-e.” (Baktay Ervin: A világ tetején)
Baktay Ervin neves India-kutató, festőművész, művészet történész, orientalista, asztrológus, író, műfordító Gottesmann Ervin Adolf Sándor Alfréd János néven született 130 éve, 1890. június 24-én született Harasztin (ma: Dunaharaszti). Jómódú polgárcsaládban nevelkedett, a Budapesti reálgimnáziumi tanulmányokat követően 1910-től Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Művészeti tanulmányai közben alkalma nyílt arra is, hogy a német indológiai szakirodalmat behatóan tanulmányozza. Az I. világháború kitörésekor besorozták, híradós tisztként került a harctérre, hadnagyként szerelt le. A háború utáni években orientalisztikai tanulmányokat folytatott, az ind eszmeiség iránti érdeklődése elmélyült. Ebben szerepe volt családjának is: nővére egy szikh főnemes felesége volt, lányukat, Amrita Sher-Gilt Baktay vezette be a festészet világába.
A tudós India iránti vonzalma nem volt új keletű: a magyar-indiai kulturális együttműködés kezdete a 16-17. századra tehető, de a 20. század első felében erősödtek meg a kapcsolatok, Baktay Ervin mellett sok magyar tudós, kutató, köztük Stein Aurél és Germanus Gyula utazott Indiába. Az érdeklődés India iránt akkor nőtt meg, amikor Rabindranáth Tagore Nobel-díjas költő Magyarországra látogatott.
Első jelentősebb írásai a neves költőt, Rabindranath Tagorét mutatták be, őt elemezve a hinduizmus eszmevilágáról adott átfogó képet, egyúttal bemutatta a keleti és nyugati gondolkodásmód közötti különbséget. Az ő nevéhez fűződött az indiai szerelmi tankönyvnek, a Káma Szútrának a fordítása is. A Baktay nevet a család Erdőbaktai előnevéből vette fel (hivatalosan 1925-ben), de publikációi már e név alatt jelentek meg.
Baktay Ervin 1926-ban Indiába utazott, s három év alatt bebarangolta csaknem az egész országot, közben a maharadzsák udvarában vállalt portréfestésből tartotta fenn magát. Útja során tanulmányozta a vallásokat, a filozófiai irányzatokat, a művészeteket, kapcsolatba került szinte minden társadalmi réteggel, így későbbi műveiben mély empátiával ábrázolhatta az indiai emberek gondolkodásmódját, szokásait, lelki világát. 1928-ban merész vállalkozásba kezdett: Kőrösi Csoma nyomában Ladakh hegyei közé utazott, s Zanglában és Pouktalban felkereste azokat a kolostorokat, ahol neves elődje élt és dolgozott. Élményeit A világ tetején című munkájában adta közre. Indiai útja során felkereste Gandhit is.
Bár csak néhány évet töltött Indiában, az ország kultúrája és Baktay gondolkodásmódja egymásra talált, valamiféle örök egyensúlyba került. A tudós nem kívánt turistaként élni, felfedezte, bejárta Indiát, megismerte és feldolgozta a látottakat.
„Aki alaposabban meg akar ismerni egy idegen országot, annak olykor le kell mondania a kényelemről. Az elsőrangú, költséges kéjutazás talán kevésbé fárasztó, de aki mindenütt a lehető legnagyobb komfortot keresi, az csak édeskeveset ismerhet meg a világból, kivéve azokat a közkeletű látnivalókat, amelyeket a bédekker is feltálal neki. Egy-egy ország igazi arca nem csak a látnivalókban és a történelmi emlékekben mutatkozik meg; ezek kétségkívül fontosak és jellemzők, de való értékében csak akkor láthatjuk meg jelentőségüket, ha megismerjük azt is, aminek keretül szolgálnak: a nép életét és gondolkozását, a gyökereket, amelyekből az ország alkotásai sarjadtak, s a tömegek mélységében, a könnyen hozzáférhető felszín alatt munkáló erőket.” (Baktay Ervin: A boldog völgy országa)
Hazatérése után a Magyar Földrajzi Társaság tagja lett, ismeretterjesztő írásaival, előadásaival, könyveivel (India, Magyar utazó Indiában, Messzeségek vándora) a szélesebb közönség számára is elérhetővé tette az indiai kultúrát.
Baktay Ervin 1931-ben álmai indián törzsét is életre keltette. Baktay gyerekkorától fogva rajongott az indiánokért. Ez megmutatkozott már gyermekkori olvasmányaiban, játékaiban, élményeiben (Buffalo Bill budapesti előadása) és a kamaszkorában rögtönzött, nagyszabású színházi előadásaiban is, hogy azután felnőttkorában felelevenítse és valóságossá tegye gyerekkori ideáljait. 1924-ben művész barátai társaságával megalapítja a képzeletbeli vadnyugati várost, Loaferstownt, 1931-ben, Zebegényben pedig a dunai indiánok Törzsét. Azontúl minden évben valamelyik kis dunai szigeten töltik a nyarat. A halálosan komolyan vett játék vezetője természetesen Baktay volt: a Városban mint Bucktye Sheriff, a Törzsben mint Heverő Bölény Nagyfőnök.
„Az indián sohasem szakadt el a természettől, hanem minden idegszálával Isten szabad világába kapcsolódott. A természet szelleme, a természeti élet ősi szabadsága, de ugyancsak a természet parancsolta szigorú önfegyelem s a közösség kötelességtudata jellemezte az indiánok életét mindaddig, amíg a fehér civilizáció erőnek erejével rá nem kényszerítette őket az új, idegen, mesterkélt életformák elfogadására, megfosztva őket szabadságuktól.” (Baktay Ervin – Főzy Vilma – Kelényi Béla (szerk.) – Indiánok a Duna partján – Baktay Ervin indián könyve)
Az „örök időkre” megalapított Városnak és Törzsnek állít emléket a történetüket feldolgozó tanulmánykötet. Ebben a korszak európai indiánmozgalmainak bemutatása mellett megjelenik Baktay, valamint az egykori Hollósy-iskolához tartozó művész barátok személyes háttere is. Külön elemzést kap a Törzs tárgykultúrája és mindennapi élete, valamint Huzella Pál festőművésznek a Törzs tagjairól készített egyedülálló karikatúrái és festményei. Ugyancsak külön tanulmányok elemzik a korszak „valódi” indiánok által írt legfontosabb műveinek – az utóbbi időszakban felszínre került adatok nyomán – igencsak ellentmondásosan megközelíthető hátterét.
„A hindu bölcseletnek és a hindu vallásos misztikának is többféle útja van. A Jóga azonban mindegyikkel kapcsolatos. Azt mondhatnók, hogy a Jóga nem egyéb, mint az értelmi út, a gondolkozás tudatos irányítása, amely áthidalja a látszólag áthidalhatatlan szakadékot a tudatfölötti és a tudatalatti, az észszerű és az érzésben gyökerező világ közt. Ilyképpen a Jóga minden végső és gyökeres megismerés kulcsa, mert egyrészt érthetővé, tudatosan felfoghatóvá teszi a máskülönben homályos és tudattalan mélységeket, másrészt felszabadít bennünket az alól a tévedés alól, hogy az értelem maga végcél volna: feltárja a valót, hogy az értelem csupán eszköz, segítő, amelynek haszna és használhatósága megszűnik a célhozérés pillanatában.” (Baktay Ervin: A diadalmas jóga)
1933-ban a debreceni egyetemen bölcsészdoktorrá avatták, 1934-ben a Földgömb című folyóirat szerkesztője, a földrajzi ismeretterjesztés egyik fő szervezője lett.
1946-ban a Hopp Ferenc alapította Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársa, az osztály vezetője lett, s ezzel párhuzamosan a budapesti egyetemen az indiai művészet történetének meghívott előadója is volt. 1956-57-ben az indiai kormány meghívására részt vett a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett buddhista kongresszuson. 1958-ban jelent meg hatalmas ívű munkája, a három kötetes India művészete, amelyet németül is kiadtak.
1958-ban nyugdíjazták. 1962-ben egykori tanítványa hívására Londonban, a School of Oriental and African Studies-ban tartott előadássorozatot. Baktay Ervin Budapesten halt meg 1963. május 7-én.
