„A világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni.” 115 éve, 1908. november 28-án született Claude Lévi-Strauss, a tudós, aki szenvedélyesen vallotta, hogy minden csak nézőpont kérdése: azért mondunk ítéletet, mert mindannyian érdekelt felek vagyunk.
„A tolerancia nem szemlélődő magatartásforma, amely megértést hirdet mindennel szemben, ami létezik vagy létezett. A tolerancia dinamikus magatartás, amely annak megsejtéséből, megértéséből és segítéséből áll, ami még csak most tör utat magának a világban. Mögöttünk, köröttünk és előttünk láthatjuk az emberi kultúrák változatosságát. Az egyetlen követelmény, amit felállíthatunk (az ebből mindenkire egyaránt háruló egyéni felelősséggel együtt), az, hogy mindezek a változatos formák olyan módokon jelenjenek meg, melyek mindegyike hozzájárulást jelent más formák kiteljesedéséhez.” (Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok)
Claude Lévi-Strauss 1908. november 28-án született Brüsszelben elzászi francia zsidó szülők gyermekeként. A párizsi Sorbonne-on hallgatott filozófiát és jogot, itt támadt fel érdeklődése az etnológia és a kulturális antropológia iránt. 1935-ben szociológiai katedrát kapott a brazíliai Sao Paolóban, s „az utolsó ősi népek iránti romantikus vonzalmától hajtva” jelentős terepmunkát is folytatott a Mato Grosso és az Amazonas őserdeiben élő indiánok között.
Brazíliából hazatérve – kétéves párizsi tartózkodás után – a németek által megszállt hazájából 1941-ben az Egyesült Államokba emigrált. New Yorkban ismerkedett meg az orosz származású Roman Jakobsonnal, aki felkeltette érdeklődését a strukturalista nyelvészet iránt.
Ráébredt arra, hogy az antropológia és a nyelvészet művelői is elemekre bontják tárgyukat, majd feltárják az elemek között megfigyelhető kapcsolatokat, a struktúrát, melyet magyarázó erejűnek tartanak.
Az általa kidolgozott strukturális antropológia a még működő őstársadalmak viselkedési modelljeinek, rokonsági rendszereinek, mítoszvilágának tanulmányozásából von le általános következtetéseket.
Lévi-Strauss a vallás képzetek valóságát és az emberi gondolkodás emögött megbúvó szerkezetét vizsgálta. Az archaikus kultúrát szimbólumrendszerként fogta fel, amely egy mély és tudattalan struktúrát képez le.
„Ha nem tekintjük embernek azokat, akiket a „legvadabbak, legbarbárabbak” csoportjába soroltunk, ezzel csupán ez utóbbi csoportnak az egyik legjellemzőbb szemléletmódját vesszük át.” (Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok)
A „vadember” gondolkodását rehabilitálva az ősi kultúrák gondolkodását egy sajátos, de következetes asszociációs-metaforikus logikára, illetve arra épülő mágikus és totemisztikus viselkedési mintákra vezette vissza. Híres hasonlatában a kultúrákat mozgó vonatokhoz hasonlította: nincs olyan rögzített (vagyis kultúrán túli) pont, amelyből a többieket megítélhetnénk.
Minden csupán nézőpont kérdése: azért mondunk ítéletet, mert mindannyian érdekelt felek vagyunk.
1942-től a New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola vendégprofesszora volt. 1949-es hazatérése után a párizsi Musée de l’Homme igazgatóhelyettese, 1950-től 1974-ig a párizsi École pratique des hautes études tanulmányi igazgatója, 1959 és 1982 között a College de France professzora, 1983-tól tiszteletbeli professzora volt. Ő volt az első antropológus, akit a Francia Akadémia a tagjai közé választott 1973-ban.
Utazásairól, élményeiről 1955-ben megjelent Szomorú trópusok című önéletrajzi ihletésű művében számolt be, amely nemcsak etnográfiai útleírás, hanem filozófiai értekezés és széppróza is egyben. A könyv a gyarmatosítás felszámolásának idején számottevő szerepet játszott a „primitív népek” kultúrájának átértékelésében.
Lévi-Strauss volt a francia strukturalista mozgalom vezéralakja, fő teoretikusa.
„Egyes európai városok álomba merülnek, és úgy halnak meg lassan; az Újvilág városai lázasan élnek valami idült betegségben; örökké fiatalok, de mégsem egészségesek soha.” (Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok)
Hosszú élete során mintegy húsz könyvet publikált, 1964 és 1971 között írott négykötetes főművében, a Mythologicában a strukturalista antropológia által feltárt archaikus gondolkodási struktúrákat foglalta össze. Az emberiség jövőjéről borúlátón nyilatkozott:
„A világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni.”
Magyarul többek között megjelent a Szomorú trópusok, a Faj és történelem és a Strukturális antropológia című műve is. Ez utóbbi a szerző szerteágazó érdeklődéséről ad tanúbizonyságot – a nyelv és rokonság összefüggéseitől, a társadalomszerveződésen, a művészeti jelenségeken át a vallástudományig -, szemlélete mégis egységes, következetes.
„Felfedezőnek lenni ma már szakma; és ez a szakma nem abból áll, amint hihetnénk, hogy eddig ismeretlen tényeket tárunk fel évek szorgalmas munkájával, hanem abból, hogy sok-sok kilométert járunk be, és – lehetőleg színes – álló- és mozgóképeket gyűjtünk össze, s ezek segítségével aztán több napon át teletöltünk egy termet a nézők tömegével, akik előtt a laposságok és közhelyek csodával határos módon kinyilatkoztatássá változnak át, egyes-egyedül azért, mert előadójuk, ahelyett, hogy ott helyben plagizálta volna, húszezer kilométeres utazással szentesítette őket.” (Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok)
A félénkségéről, operaimádatáról és a japán civilizáció iránti rajongásáról híres, iskolateremtő személyiség nagy népszerűségnek örvendett tanítványai körében, de élete utolsó éveiben visszavonultan élt. 2003-ban Erfurtban mint korszakalkotó „kutató, gondolkodó és író” megkapta az Eckhart Mester-Díjat, miután „rendet teremtett a fajok és kultúrák értelmezésében, a fehér kultúrember nagyképűsége nélkül”. Claude Lévi-Strauss százegy éves korában, 2009. október 30-án halt meg Párizsban.
