A Csukás-vers külön atmoszféra. Külön világnézet. Filozófiája a humor, az irónia. Két csodaszer. Csukás él vele. – Csukás István összegyűjtött verseiről Ayhan Gökhan írt.
Aki jót akar magának, olvassa az Összegyűjtött verseket. Megéri, megérint, mint a jó költészetek általában. „Együtt ejtjük teherbe a Múzsát, / szuszogva, lihegve a kuplerájban, / de a nemibeteg-gondozóba / már egyedül járok?”. Csukás István költészetéről.
A Könyvmolyképző Kiadó illő és üdvös tette, hogy jóvoltából megjelenhetett a Csukás István összegyűjtött verseit tartalmazó kötet. Aki nem tudná, hogy Csukás verseket ír, most szépen szégyellje el magát. Aki nem tudná, hogy Csukás István eredendően és minden kételyt kizáróan költő, azonnal keresse fel szépen az első útjába eső Szabó Ervin Könyvtárat. Aki nem tudná, hogy Csukás István jó költő, az semmit nem tud Csukás Istvánról.
Jó, ennyire ne legyünk szigorúak. A Gombóc Artúron, a Mirr-Murron, a Pom Pom meséin és a Süsün nevelkedett közönségtől természetesen nem várható el, hogy mindent tudjon és azonnal befogadjon, illetve minden ízében megértse a teljesen más dimenziókba repítő Csukás-verseket. Nem baj, dehogy, tegyünk egy kísérletet, hátha sikeresen felkelthető a közönség érdeklődése.
Miről is van szó. Csukás költőnek indul, kisebb kihagyásokkal egymás után jelennek meg verseskötetei, költőbarátai elismerik, támogatják. Olyan nevekre gondoljunk, mint Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Orbán Ottó vagy Tandori Dezső. Aztán egy véletlen, egy váratlan fordulat következtében az egyik idősebb pályatárs részéről elcsattan az intelem: Írjon gyerekdolgokat. És Csukás, a jó fiú, a jó tanítvány, onnantól ír, és szépen lassan átpártol a gyerekirodalomba. A Szent István szerepében tetszelgő szerkesztő neve azóta legenda: Kormos István költő. „Bárcsak élnél még, Kormos Pista,/s ne kéne írni rólad verset! / Hallgatnám dörmögő nevetésed, / a szívből jövő férfias-rekedtest,”.
Az első verseskötet, az Elmondani adj erőt 1962-es megjelenés, az utolsó verseskötet Étellift a pokolba címen 1995-ben látott napvilágot. Az elmúlt időszakban az említett két összegyűjtött kötet jelent meg és immáron most a harmadik gyűjtemény. Ezek az adatok. És akkor a versek. A Csukás-vers külön atmoszféra.
Külön világnézet. Filozófiája a humor, az irónia. Két csodaszer. Csukás él vele. „Negyven felé az ember már így dünnyög:/na, öregem, csak húzd ki magad!/Kisiklott telek után bámul/s tükörben nézi az ősz szálakat.” Mint Edmond Rostand Cyrano de Bergeracja, kigúnyolja magát, ha kell: „Súlyosodván, ha lélekben nem is, legalább testben, / kilencven és száz kiló között már évek óta, / döng a föld, ha lép a lábam, persze hogy nem lebben, / liszteszsák vagyok, ki voltam (belül) karcsú pilóta.” Máshol léttapasztalatairól, egzisztencialista felvetéseiről beszél. „Majd lihegve nyári kalapra való fátylat / fújunk, orrunkon csöpögősre olvad a pára. / Most, aki lát, egy pillanatra olyannak láthat, / amint éppen nem gondolok a halálra.” Ritka alkalom, mert Csukás a legkorábban megjelent versek óta a halálra gondol, ír róla, megszólítja, amolyan több változatban visszatérő mánia ez nála.
A pályakezdésnél írt versei merész képek, szürreális felütések sorozata, idővel aztán tisztul a kép, egyszerűsödik a nyelv. „Az ősz csak hódít sármányszín sereggel, / hol van a halálos szaltó? a nyár lengő trapézait / tűnődve nézi ezüst csillogású, dérvert szemekkel, / kiürült tündérkaszinókat, fészkeket ringat a szeptemberi reggel;”.
Témái változatosak, van itt szerelem, evés, elhunyt pályatársak megéneklése, séta, gyümölcsvirágzás, piacra járás, cigarettázás, légycsapás és sorolható tovább. Sorolható a végtelenig. Na igen, a végtelenről is esik néhány vers, anélkül nem megy, anélkül egy fabatkát nem ér egy költő. És Csukás ért hozzá, érti a végtelent, belefér a játékterébe.
Csukás verseinek egyedi zenéje van, saját-zene, mint Kodálynak, a hegedűművésznek készülő költő átcsempészte, ügyesen átlopkodta a verseibe a zenei alapismereteket. Okosan építkezik, mint üveggolyót, hogyan is másképp! Bűvész és varázsló, afféle jó fülű hangszerész. Áthangol. A tavaszgombot megnyomja Isten és Csukás hízik, a verseiben tudósít mindenről. Versrádiós. A vers az ő médiája. Jó választás. Nem kopik el. Nem megy ki a divatból. Klasszikus, mint a divatos témák: élet, halál, szerelem.
Aki ismeri az életmű nagy részét kitevő meséket, ne feledkezzen meg a versekről. Úgy egész. Aki jót akar magának, olvassa az Összegyűjtött verseket. Megéri, megérint, mint a jó költészetek általában. „Együtt ejtjük teherbe a Múzsát, / szuszogva, lihegve a kuplerájban, / de a nemibeteg-gondozóba/már egyedül járok?”.
Ayhan Gökhan
