Jean le Rond D’Alembert francia író, filozófus, matematikus, Diderot mellett a nagy francia Enciklopédia egyik kiemelkedő szerzője és szerkesztője, 300 éve született.
Jean le Rond D’Alembert háromszáz éve, 1717. november 16-án Párizsban látta meg a napvilágot a szabados erkölcsű Claudine Guérin de Tencin írónő és Louis-Camus Destouches lovag törvénytelen fiaként. Anyja a Saint-Jean-le-Rond templom lépcsőjén hagyta, ahonnan árvaházba került. A templom neve után Jean le Rond Daremberg néven anyakönyvezték, családnevét később változtatta D’Alembert-re. Apja a városba visszatérve felkutatta, s bár törvényesen sohasem ismerte el, gondoskodott róla. Felnevelését egy üveges mester feleségére bízta, évjáradékkal támogatta, 1726-ban bekövetkezett halála után neveltetését apai családja biztosította. A jó hírű College des Quatre Nations-ben, a janzenistáknál kezdte meg tanulmányait. Tanárai teológusnak szánták, de ő inkább az iskola matematikai szakkönyvtárát bújta. A teológia helyett jogot tanult, 1738-ban ügyvédként végzett, de sohasem praktizált. Az orvostudományba is belekóstolt mielőtt teljesen szeretett tárgyát választotta, javarészt autodidakta módon sajátítva el ismereteit.
Első matematikai értekezését 1739-ben olvasta fel a Francia Tudományos Akadémián, ahol 1741-ben taggá választották. 1746-ban a berlini tudományos akadémia, 1748-ban a Royal Society tagságát is kiérdemelte
1746-ig idejét kizárólag tudományos munkáinak szentelte, és visszavonultan élt nevelőanyja házában, amikor azonban a dúsgazdag és bőkezű Madame Geoffrin a szalonjába invitálta, élete egy csapásra megváltozott. A visszahúzódó tudós szellemes társalgásával és humorával a szalonok világának közkedvelt figurája lett. Ugyanebben az évben fogott hozzá Denis Diderot-val a francia felvilágosodás legnagyobb szellemi vállalkozásához, az Enciklopédia megszerkesztéséhez. A racionalizmus, az emberi gondolkodás fejlődésébe vetett hit által vezérelve, a kor legkiválóbb tudósait, művészeit maguk köré gyűjtve, minden művészeti és tudományág bemutatását tűzték ki célul.
Felvilágosult gondolkodó volt
D’Alembert nevéhez fűződik az Enciklopédia híres előszava, a bevezető tanulmány, „Discours préliminaire”, amelyben az emberi megismerés eredetét és fejlődését, továbbá a tudományok osztályozását írta le, átfogó képet nyújtva a korabeli ismeretanyagról. Előszavát egyik kortársa az emberi tudás kvintesszenciájaként méltatta. Több mint ezer matematikai és természettudományos szócikket vetett papírra mielőtt 1757-ben megvált a szerkesztői munkától. (A lépésre az ösztönözte, hogy a VII. kötetben a genfi lelkipásztorok hitéről leírt észrevételei óriási vitát és tiltakozást váltottak ki, még szerkesztőtársával, Rousseau-val is polémiába keveredett.)
A természet- és a bölcsészettudomány területén is gazdag életművet hagyott hátra. 1743-ban Értekezés a dinamikáról (Traité de dynamique) címmel kiadott alapvető művében vetette papírra a dinamikát a statikára visszavezető, D’Alembert elv-ként ismert tételét. Az algebrában bebizonyította, hogy a komplex számok elegendőek az analízis bármely területén.
Ő használta elsőként a Taylor-sor maradék tag kifejezését integrális alakban (1754), differenciál egyenletrendszer megoldására javasolt módszereket, és az első példákon tanulmányozta a parciális differenciál egyenletet. 1768-ban egy különleges esetre alkalmazta a sorozatok konvergenciájának kritériumát, amely az ő nevét viseli. A híres Croix ou Pile (fej vagy írás) vitában képviselt (téves) álláspontja – miszerint a fej vagy írás sorozatban annak az esélye, hogy fej lesz, folyamatosan nő minden egyes alkalommal, amikor írás jön ki – napjainkban sportfogadási módszerként él tovább. (Hosszú távon a nyerés és a vesztés valószínűsége egyenlő. Ha nyertünk, akkor csökkentenünk kell a tétet, ha veszítettünk, növelnünk, mégpedig mindig egy-egy egységgel.)
Felvilágosult gondolkodó volt, az írókat a „szabadság, igazság és szegénység” eszméjének követésére, a mecénásokat az írók tehetségének és függetlenségének méltányolására buzdította. Tudományfilozófiájával lefektette az alapelveket a különböző tudományágak összekapcsolásához. Irodalmi, filozófiai, zeneelméleti munkássága is jelentős.
D’Alembert egész életében párizsi maradt. II. Frigyes porosz király többször is fölajánlotta neki a berlini tudományos akadémia elnöki székét, de ajánlatát visszautasította, ahogy nemet mondott Nagy Katalin orosz cárnőnek is, aki fia tanítójaként hívta az udvarába. Pártfogója, Madame du Deffand közbenjárására 1754-ben a Richelieu bíboros által alapított, 40 tagú Francia Akadémia tagja lett, a testületben a 25. széket foglalhatta el. 1772-ben az akadémia állandó titkárává is megválasztották. Ekkor már betegeskedett, de a poszttal együtt járó feladataként szorgalmasan írta az elhunyt „halhatatlanok” életrajzait, miközben fájlalta, hogy éppen kedvenc időtöltéséhez, a matematikához nincs ereje és ideje.
65 éves korában, 1783. október 29-én halt meg szülővárosában. Közismerten ateista volt, ezért jelöletlen tömegsírba temették, földi maradványait a párizsi katakombák rejtik.
