Idén 130 év, 1894. április 13-án született és 90 éve, 1934. június 18-án hunyt el Derkovits Gyula posztumusz Kossuth-díjas festő és grafikus, a múlt századi magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alakja. Csak évekkel halála után ismerték fel művészetének jelentőségét.
„Festett néhány képet, melyeket sosem felejt el az, aki látta, magát a festőt azonban meglehetősen elfelejtették. Szín- és formamegoldásait méltányolták, de kalóriamegoldásait nem tartották fontosnak. Naponta egy fél virsli még a legnagyobb tehetségű művésznek is kevés. Derkovics Gyula először belebetegedett, azután belehalt ebbe a diétába, melyet a romantika korpulensebb rajongói még ma is szívesen neveznek bohéméletnek.” (Bálint György: A festő halála)
Derkovits Gyula sokgyermekes, szegény családban született Szombathelyen, 1894. április 13-án, édesanyját korán elvesztette. Kitanulta apja asztalosmesterségét, egy címfestő festeni is tanítgatta, de a kilátástalanság elől hamar elmenekült.
Önkéntesnek jelentkezett az első világháborúban, a frontról súlyosan megsérülve, örökre lebénult bal kézzel és tüdőbajosan tért vissza. 1916-ban Budapestre költözött, ahol asztalosmunkákból tartotta fenn magát, közben Kernstok Károly szabadiskolájában festészetet tanult.
A háborús évek nyomora, a társadalmi igazságtalanságok baloldalivá tették, 1918-ban belépett a kommunista pártba. A tanácsköztársaság alatt a Proletár Képzőművészeti Tanműhelyben, majd Kernstok nyergesújfalui telepén képezte tovább magát. Kezdetben csak ceruza- és tusrajzokat készített, később akvarell és olajfestményeket is. A forradalom bukása után ismét fizikai munkák végzésére kényszerült, de a festészettel sem hagyott fel.
Először 1920-ban, a Nemzeti Szalonban állította ki képeit, a Papagájos embert és a Dögevőket.
A húszas évek újklasszicista stílusának képviselői gyakran rejtőzködő, szerepjátszó önarcképeken örökítették meg magukat. Ezeket a heroikus önportrékat sokszor prófétai elhivatottság tüzesíti át.
Derkovits Gyula az Utolsó vacsora hagyományos, bibliai kompozícióját expresszív hangvételű árkádikus tájháttér elé helyezi, a kubisztikus megformálás pedig az alakokat, így a Krisztusként középen felmagasodó festő figuráját is szögletes formákba tördeli. A lakoma-jelenetek szakrális-szimbolikus átírása jellemzi Erdélyi Ferenc újklasszicista stílusú Kocsma című képét is.
1922-ben a Váci utcai Belvedere kiállítóteremben hetven képpel önálló tárlata nyílt. 1923-ban Bécsbe ment, ahol felvette a kapcsolatot a baloldali emigrációval. Ausztriai tartózkodása idején egy mecénás segítségével két kiállítást is rendezett, itt mutatta be a német expresszionizmus hatása alatt festett egyik legszebb művét, a Menekülőket.
1926-ban hazatért, rá egy évre az Ernst Múzeum bemutatta negyven képét, ezzel a magyar kortárs festészet élvonalába került. 1928-ban a párt megbízásából készítette el egyik legismertebb grafikai művét, a 12 fametszetből álló Dózsa György-sorozatot az 1514-es parasztfelkelésről, a témát 1933-ban hatlapos rézkarc-sorozaton is feldolgozta. Megrendelésre készült az 1930-as nagy munkástüntetésnek, Sallai Imre és Fürst Sándor 1932-es kivégzésének emléket állító képe is.
„A művészeket a század elején, elsősorban a futurizmus fellépése óta fokozottan foglalkoztatta a negyedik dimenzió, az idő képi realizálása. Derkovits e téren is példamutatónak bizonyult.”
Az időábrázolás hasonló megoldása már 1929-ben megjelenik Derkovitsnál a Szőlőevőkben és pasztell önarcképében, majd az 1930-as Aukciónál. Tartalmi téren, az európai művészetben a könyvet olvasó munkástípus Masereel Egy ember passiója gázlámpának támaszkodó figurájával jelentkezik először.
„Derkovits Gyulának kedvelt képi jele volt az anya-gyermek együttes. Élete utolsó napjaiban festett Anya képén a sokszor feldolgozott téma új értelmezéséig jutott el. A művész szorongatottsága, belső feszültsége ellenére a jövőbe vetett bizalom, biztonságérzet, szépségkeresés hatja át a kompozíciót.
A festő kedvelte az ún. premier plan kompozíciós megoldást, egy-egy figurának a képtérhez viszonyítva túlméretezett arányát. A négyzetes képmezőbe szorított kör alak a két figura együvé tartozásának is fontos érzékeltetője. A művész kettős kört alkalmas: az anya fejének befoglaló formájához a gyermekfejkar leírta kisebb körforma kapcsolódik. Bár ez a két figura szinte változatlan tartásban már az 1933-as Anya és Viharban festményeken és az Anyák, Anya gyermekkel rajzokon is szerepel. sőt, színben nagyjából hasonló megoldású a Híd télen előterének egymáshoz szorul két alakja, itt az összes nélkülözhető részlet elhagyásával, a felfokozott arányokkal Derkovits olyan hatásos művet hozott létre, mely líraisága, színbeli visszafogottsága ellenére is csak saját Dózsa-fametszetsorozatának mozgósító erejéhez mérhető.”
Utolsó festészeti korszakát a Végzés, az Alvó, a Kivégzés, a Vasút és az Anya című művei képviselik. Alkotóereje teljében, alig negyven évesen vitte el a tüdőbaj, amihez hozzájárult a nyomor és a létbizonytalanság is, amiben élt.
Noha szervezeti kapcsolata a kommunista párttal élete végén megszakadt, világnézete nem változott, hamvai a Munkásmozgalmi Panteonban nyugszanak.
Derkovits az expresszionizmus hatása alatt alkotott, de élete végére egyéni formanyelvet teremtett. Csak évekkel halála után ismerték fel művészetének jelentőségét, 1948-ban posztumusz Kossuth-díjat kapott. Műveinek többsége a Magyar Nemzeti Galériában látható, emlékére tehetséges fiatal művészek részére 1955-ben Derkovits-ösztöndíjat alapítottak.
