Huszonkét évesen Boz álnéven kiadja első kötetét, huszonöt évesen férj és apa, és megjelenik A Pickwick klub. Innentől pedig nincs megállás. Tíz gyerek, másfél tucat regény, két végén égő gyertya, egy új, nagy szerelem és ötvennyolc évesen a halál.
Gyorsíróból lett a viktoriánus kor legnagyobb hatású írója, aki alig volt harmincéves, amikor folytatásokban közölt regényeinek megjelenése már az egész angolszász világban eseményszámba ment. Karácsonyi ének című regénye tette igazán népszerű ünneppé a karácsonyt mint családi ünnepet, teremtett alakjaiért tömegek szorítottak az Atlanti-óceán mindkét partján, úgy, ahogy ma szorítunk a tévésorozatok karaktereiért. Hogyan tett szert Dickens ekkora népszerűségre már életében, és milyen árat fizetett érte?
A romantikus realista
Dosztojevszkij és Tolsztoj is nagy elismeréssel nyilatkozott róla, míg Wirginia Wolf és Henry James kételyeinek adott hangot irodalmi értékét illetően. Az 1812. február 7-én Portsmouth ban született író érzékenységét és tehetségét minden bizonnyal édesanyja és édesapja segített kibontakoztatni, ha nem is éppen a szó jó értelmében. John Dickens, a Tengerészeti Hivatal tisztviselője eleinte viszonylagos anyagi biztonságban élt feleségével, Elizabeth Barrow-val, főnöke lányával és gyermekeikkel Portsmouth-ban, Londonban, majd Chathamben, ahol a későbbi író gyermekkora legszebb éveit töltötte, de az apa felelőtlensége egyre aggasztóbb pénzügyi helyzetbe sodorta a családot. Mindebből a gyerekek eleinte semmit nem érzékeltek. Charles később is szívesen emlékezett vissza a Chatham és Rochester környékén tett nagy sétákra, ahol először pillantotta meg Gad’s Hillt – „furcsa kis udvarház Anna királynő idejéből”, ahogy később egyik barátjának írta. Gyermeki fantáziáját annyira megszállta a képzelet, hogy egyszer híres lesz és gazdag, és akkor majd megvásárolja a birtokot, hogy végül több mint három évtized múlva, 1856-ban így is tett. Ezek az évtizedek – tele traumákkal és sikerekkel – nemcsak az ő, de a világirodalom történetét is megváltoztatták.
1824-ben John Dickens könnyelmű, költekező életmódja miatt az adósok börtönébe került, ahova Charles kivételével a család többi tagja is elkísérte. A tizenkét éves fiú hónapokig magára maradt, különböző albérletekben élt, miközben egy cipőpasztagyárban ragasztott címkéket. Bár a munka nem volt különösebben nehéz, a magány, a mocskos és barátságtalan környezet mély nyomot hagyott a serdülő fiú lelkében. Ennél sokkal jobban bántotta, hogy édesanyja, miután kiszabadultak a börtönből, nem hogy nem vette ki a fiát a gyárból, de miután az apa úgy döntött, ez a munka méltatlan a fiához, ő mégis kieszközölte, hogy vegyék vissza Charlest a cipőpasztagyárba. Természetes, hogy a fiú elfordult az anyjától, mivel úgy érezte, cserbenhagyta egy válságos időszakban. Ez az élmény egész későbbi írói szemléletét meghatározta, bár az irodalomtörténészek vitatkoznak azon, hogy milyen mértékben.
Annyi bizonyos, hogy ezek a traumák és az a tény, hogy alig néhány évet járhatott iskolába, végül is a szüleinek köszönhető, így ők „tehetők felelőssé”, hogy átlagon felüli intelligenciával, fantáziával és érzékenységgel rendelkező gyermekük később íróvá vált.
A Wellington House Academyben tanult 1824-1827 között, majd egy ügyvédi irodában helyezkedett el, amit hamar otthagyott, miután megtanulta a gyorsírást. Ma úgy mondanánk, szabadúszó újságíró lett távoli rokona, Thomas Charlton mellett, de később önállósította magát, bírósági ügyekről tudósított, majd politikai újságírással foglalkozott. Ebben az időben tanulta meg a prózaírás mesterségét is, első novelláját huszonegy évesen publikálta a Monthly Magazine-ban, huszonkét évesen a Morning Chronicle munkatársa lett, huszonnégy évesen jelent meg első könyve, a Sketches by Boz (Boz vázlatai, 1836), amely első komolyabb jövedelme mellett az írói sikert is meghozta számára. A Vázlatokban a brit főváros éjszakai életét, a bűnözők, a szegények világát rajzolta meg – magyarul csak 1925-ben jelentek meg belőle részletek. Dickens művéhez sok illusztráció készült már. A Vázlatok első kiadását George Cruikshank illusztrálta. ő később is Dickens jó barátja és illusztrátora maradt a másik neves Dickens-illusztrátor, Phiz, vagyis Hablot K. Browne mellett, akit maga a fiatal író kért fel, hogy dolgozzon új sorozatán – amely a Pickwick Klub címet kapta -, mivel a kiadója által eredetileg felkért Robert Seymour a második szám megjelenése után öngyilkosságot követett el.
A Pickwick Klub óriási siker lett, az utolsó füzet negyvenezer példányban kelt el. „A prózában írt regény viszont tömegek érdeklődését elégítette ki – írja a műfaj népszerűségének kezdeteiről Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész -, olyan széles rétegek fő szórakozási formája lett, amelyhez fogható nagyközönségre egyetlen művészeti ágban sem akadt példa korábban vagy más országban.” Később írt folytatásos regényei szintén sikeresek voltak, az olvasók érdeklődése lapszámról lapszámra nőtt. Dickens akár kilencven oldalt is megírt egy hónap alatt, nemegyszer figyelembe véve az olvasói elvárásokat. Híres eset 1841-ben, amikor az Ódon ritkaságok boltja utolsó füzetének friss példányai megérkeztek a New York-i kikötőbe, rajongók ezrei várták a hajót és kérdezték a kapitánytól, hogy a regény főhőse, a kicsi Nell él-e még.
A folytatásos közlés meghatározta Dickens korai regényeinek szerkezetét is. Pontosabban formátlanságát, mivel komolyabb szervezőelv híján a havi terjedelem szakaszolta időrendileg a történéseket, Dickens inkább a karaktereinek kidolgozására törekedett, és ebben volt ő igazi nagyság élete végéig. Sok kritikusa veti szemére regényei kaotikus szerkezetét, ám az olvasók egyáltalán nem bánták a rengetek mellékszálat, amelyek egyrészt árnyalták a karakterek jellemét, másrészt többnyire igen szórakoztató kitérőknek bizonyultak. Ez a viszonylagos formátlanság jellemzi a Pickwick Klubot éppúgy, mint a Twist Olivér (1837- 1839), a Nicholas Nickleby (1838-1839), Az Ódon ritkaságok boltja (1840-1841) című műveket és a száznegyven év után most új magyar fordításban megjelent történelmi regényét, a Barnaby Rudget (1841).
Dickens magánélete írói sikereinek kezdetén stabilizálódni látszott, miután 1836. április 2-án feleségül vette Catherine Thomson Hogarth-t (1816-1879), az Evening Chronicle szerkesztőjének lányát. Első gyermekük, Charley, 1837 januárjában született, akit a következő tizenöt évben még kilenc gyermek követett. Többet közülük kedvenc írói után nevezett el: Alfred D’Orsay Tennyson Dickens, Henry Fielding Dickens.
A negyvenes évek több szempontból is Dickens legtermékenyebb időszaka volt, a gyermekáldások mellett ekkor jelent meg legtöbb könyve is. Egyik legnépszerűbb kétségtelenül a Karácsonyi ének című kisregény volt, amelynek megjelenését jó érzékkel 1843 decemberére időzítette. A fösvény uzsorásról, Ebenezer Scroogeról szóló mese szó szerint divatba hozta a karácsonyt először az angolszász világban, majd szerte a világon.
Dickens 1858-ban különvált feleségétől, mivel akkor a hivatalos válás szinte lehetetlen lett volna, főleg egy olyan népszerű írónak, mint amilyen ő volt. Miután megvásárolta álmai házát, Gad’s Hillt, élete utolsó szakaszát ott töltötte. Feleségének évjáradékot fizetett, és soha többé nem látta őt. Az ötvenes években íróbarátjával, Wilkie Collinsszal közösen írt darabjukban szereplő Ellen Ternanbe, a tizennyolc éves színésznőbe szeretett bele, aki haláláig az íróval maradt, és több regényalakjának is mintájául szolgált: Ellen a Szép reményekből, Bella Wilfer a Közös barátunkból az ő vonásait viseli.
Dickens 1858-tól felolvasókörutakon, szabályos turnékon népszerűsítette regényeit. Első körútján negyvenkilenc várost ejtett útba, és százhuszonkilenc felolvasást tartott. 1867-68-ban Amerikában szerződött hetvenhat alkalomra, és bár egészségi állapota egyre romlott, végigcsinálta a sorozatot.
1865. június 9-én barátnőjével Párizsból hazafelé tartva Staplehurstnél a vasúti hídon komoly vonatszerencsétlenség történt: a vonat nyolc kocsijából hét a folyóba zuhant, tíz ember meghalt, negyven megsebesült. Dickensék az első osztályon utaztak a legelső kocsiban, amely szerencsésen a hídon maradt. Az író több ember életét is megmentette, és csak utána szedte össze a Barnaby Rudge kéziratát. Az persze véletlen, hogy éppen a tragédia ötödik évfordulóján adta fel szíve a harcot Gad’s Hill-i otthonában.
Utolsó regényeinek hangja a komikum, az érzelgősség és a tragikum felől eltolódott az irónia – egyes kritikusai szerint a cinizmus – és a kiábrándultság felé. Legjobb regényei – az Örökösök (1852-1853) és a Szép remények (1860-1861) – sokkal átgondoltabb, egységesebb szerkezetűek, mint korai művei, de ismertségben nem vetekedhetnek a Twist Olivérrel és a Copperfield Dáviddal (1849-1850).
Nem ifjúsági író volt, de az ő érdeme, hogy beemelte a gyerekeket a „komoly” irodalomba. A Twist Olivér volt az első regény, amelynek gyermek főhőse volt, ez a tény pedig igencsak szokatlan volt a realista irodalomban. Ugyancsak ő vette észre az irodalom számára a nyomort, a koszt és a nagyvárosok – leginkább London – szociális problémáit, így került közel tárgya az olvasóihoz, akik eleinte szintén az alsóbb néprétegek tagjai közül kerültek ki. A New York-i kikötőben 1841-ben feltett kérdésre tehát az őszinte válasz egyrészt az, hogy a kicsi Nell meghalt. De bizonyos értelemben ma is él.
Pallag Zoltán
Könyvjelző
