Az összes vámpírok irodalmi példaképét Bram Stoker ír szerző alkotta meg részint népi vámpírlegendák, részint pedig Erdélyből származó feljegyzések alapján, amelyek III. Vlad XV. századi havasalföldi vajda kegyetlenkedéseiről számolnak be.
Drakula megteremtéséhez jelentősen hozzájárult a könyvnyomtatással induló kommunikációs forradalom, az iránta érzett ellenszenv a német polgárság körében, valamint Hunyadi Mátyás propagandája, mellyel igyekeztek rossz színben feltüntetni a király vetélytársává vált egykori szövetségesét. Ez a sok szempontból, főleg humanista szemszögből zsarnoknak ítélhető Karóbahúzó Vlad jó médiatéma lett a korabeli irodalomban. A vele kapcsolatos ellenőrzött és ellenőrizetlen információk nagy példányszámban németül megjelenő röpiratok, és tudósítóénekek révén terjedt, majd elkezdődött Drakula irodalmi alakká válása. Drakula a legújabb korban Stoker regénye nyomán lett slágertémává.
Ahhoz a havasalföldi fejedelemhez, aki Vlad Tepes néven élt a XV. században, nagyon kevés köze van az Abraham Stoker regényében szereplő, sokunk által filmekből, más irodalmakból ismert vérszívó, falon mászó, gonosz cselekedeteivel békés polgárok idegeit borzoló figurához. Pedig a zsenge szűzek vérét szívó vámpír, Drakula fényes karriert futott be.
Pályája 120 évvel ezelőtt indul – akkor agyalta ki és vetette papírra történetét Bram (Abraham) Stoker (1847-1912) ír szerző – és azóta több mint 40 millió példányban vásárolta meg a horrorműfaj e klasszikus alkotását a „választékos ízlésű” olvasóközönség.
„Elsőre annyit láttam, hogy a gróf bújik ki az ablakon. Arcába nem pillanthattam ugyan, de a nyaka s a mozgása megbizonyosított, hogy ő az, leginkább a keze, mert afelől tévedés nem lehetett. Érdeklődésem rémületre vált, mikor azt láttam, hogy teljes teste kibukik az ablakon, és kúszni kezd a falon, méghozzá fejjel lefelé a szédítő mélységnek, és köpönyege, akár a denevérszárny, úgy borul fölébe. Nem hittem a szememnek. Gondoltam, a holdfény játszik velem. Jobban belemeredtem a derengésbe, de úgysem láttam egyebet: a keze meg a lába ujja kapaszkodott a kövek illesztései közé… Rettegés szállt rám, mert tudom, hogy nincs menekvés innen, s okom a rettegésre szaporodik…”
Stoker viszonylag későn kezdett publikálni, első regénye, A kígyó útja 1890-ben jelent meg. Nevét az 1897-ben kiadott Drakula című regény, a vámpírtörténetek klasszikusa tette halhatatlanná. Bár művének több előzménye volt, Stoker messze túlszárnyalta mestereit. Nyolc évig tanulmányozta a népmeséket és a vámpírtörténeteket, estéket beszélgetett át a világhírű magyar orientalistával, Vámbéry Árminnal. Ugyanakkor a Drakula valódi ihletője az arisztokratikus viselkedésű, színházát zsarnoki kegyetlenséggel irányító, a cselszövő gonosz szerepekben felülmúlhatatlan színész Henry Irving volt. Stoker két címet is adott a regénynek, de A visszajárót és A vámpír grófot is elvetette, amikor elé bukkant az izgalmas hangzású román Dracul (ördög, sárkány). Még jobban lenyűgözték a nevet viselő Vlad Tepes havasalföldi fejedelem rémtetteinek leírásai, az uralkodót kortársai a Karóba húzó melléknévvel „tisztelték” meg. Stokerre hatással volt Báthory Erzsébet alakja is, akiről az a hír járta, hogy fiatalsága megőrzése érdekében szolgálólányai vérében fürdött – Drakula is megfiatalodott minden támadása után.
Drakula mítosza a könyvkiadáshoz hasonló sikereket aratott filmvásznon is. A túlfejlett fogazatú szörny lúdbőröztető históriájából legalább 400 filmes feldolgozás született, s ezeket milliók tekintették meg. Friedrich Wilhelm Murnau német rendező itatta őt elsőként a filmvásznon hajadonok vérével. Alighanem éppen ez, az 1922-ben készült első Drakula-film volt a leghatásosabb valamennyi közül, noha – némafilm lévén – még nélkülözni volt kénytelen a horrorfilm néhány nélkülözhetetlennek tűnő kellékét, úgymint a baljós bagolyhuhogást, az éjféli szellemsuhogást, a vámpír-sikolyt, vagy a halálhörgést. Hatása a jól megválasztott műtermi lidércfényeken túl főleg a „kísértetiesen jó” színészi alakításnak köszönhető. Nomen est omen: a címszerepet alakító Max Schreck vezetékneve „rémséget”, „borzalmat” jelent.
Később olyan csillagok is vállalkoztak Drakula megszemélyesítésére, mint Laurence Olivier vagy George Hamilton. Ők nyilván pályafutásuk jelentéktelen, üzleti epizódjának tekintették e szerepüket, de olyan színészek is akadtak, akik mindvégig Draculából, borzadály szülte közismertségükből éltek meg. A magyar számazású hollywoodi színészt, Lugosi Bélát olyan bensőséges kapcsolat fűzte ehhez a figurához, hogy környezetének meghagyta: halála után a vámpír skarlátvörös köpenyében temessék el. Kívánságát teljesítették.
Drakula még ma is jól eladható – papíron, celluloid szalagon és videokazettán egyaránt. Sőt, van értékesítésének egy további formája is, s az a román idegenforgalom valutabevételeit gyarapítja. A Brassó környéki Törcsvár (Bran) várkastélyába, ahol egykor Vlad Tepes havasalföldi vajda egy ideig raboskodott, Drakula-túrákat szerveznek. A XV. századi román uralkodónak és kastélyának annyi köze van Drakulához, hogy a vajda emléke indította el Bram Stoker képzeletét a rémtörténet megírásakor, és a cselekmény is a keleti Kárpátok bércei közt zajlik. Vlad Tepes – aki egyébként nagy szerepet játszott a román nép törökellenes függetlenségi harcaiban – oly vérengzőn számolt le külső és belső ellenségeivel, hogy a Dracul, „az ördög” ragadványnevet kapta.
