A Nemzeti Táncszínház tisztességesen megágyazott a holnap induló Budapest Táncfesztiválnak. Vérpezsdítően feszes tangóból és a megújulás feletti örömből is kaptunk egy kis ízelítőt. Mindenkinek ajánlott. – Zsemlye Flóra beszámolója
Már az év elején bemutatott ExperiDance produkció, a Liliomfi osztatlan sikert aratott. Majd január végén Martin György néptánckutatót 80. születésnapjának alkalmából egy rendhagyó közös gálaműsorral köszöntötte a Duna Művészegyüttes, a Honvéd Táncszínház és a Magyar Állami Népi Együttes. A sort folytatta a kiskamaszoknak készült Ami a szívedet nyomja svéd gyermekversekre alapozott előadás a Duna Táncműhely tolmácsolásában.
A Budapest Táncfesztivál előszobájában
Továbbra is érdemes nyomon követni a Nemzeti Táncszínházban megrendezett produkciókat. A főváros zajos, forgalmas utcáit magunk mögött hagyva megfelelő kikapcsolódást nyújt a budai várban tett séta. A Budapestre nyíló panoráma kellőképpen érezteti a távolságot köztünk és hétköznapi teendőink között. A mindenki számára elérhető luxus után egyenes út vezet a Táncszínházba, ahol újabb élmények várnak ránk.

Ilyen a Kulik Johanna nevével fémjelzett táncos trió estje is. Megfogták a kezünket és nem messzebbre, mint Argentínába vittek el bennünket. A Colores del Tango című előadásban az argentin tangó világát táncolták végig nekünk Astor Piazolla karakteres zenéjére.
„Tangó… Ahol a lelkek találkoznak, ahol egy pillanatra megáll az idő, ahol két ember táncol, és nem létezik más, csak a férfi és a nő.”
A lüktető ritmusokra hol a lábak párbeszéde, hol pedig a férfi nő harca tárult elénk. Egy-egy ilyen minitörténetet a Pesti Tangózenekar élőben játszott dalai követték. És így lett teljes a kép. Élő tánc és élő zene váltogatták egymást szüntelenül, amelyeket néha pontos, ízléses gegekkel törtek meg. Az előadás végére megfogalmazódott bennünk a kérdés: vajon milyen lehet az, amikor a Pesti Tangózenekar és Kulik Johannáék egyszerre alkotnak. Remélhetőleg erre a következő közös produkciójukban fény derül.

Egy másik budai várnegyedben tett séta után a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közösen útjára indított Folklór Kalendárium című sorozatának az első epizódjába csöppentünk. A Táncoló Tavasz címet viselő produkció hazánk soknemzetiségű népének hagyományait mutatja be.
A műsorban szerepel a bodrogköziek farsangvégi rabvágása, a mohácsi busójárás, a baranyai sváb farsang temetése, a munkácsi zsidók purim szokása, a kalotaszegi „juhbemérés”, a palóc „kiszézés” és locsolás szokása, a cigányok zöldágjárása, valamint a rábaköziek májusfa állítása. Az egyes népcsoportok hagyományait bemutató jeleneteket az előadás két fiatal főszereplője és egy óriási füves könyv színpadi megjelenítése kötötte össze. A tavaszi ünnepkört átölelő előadásából áradt a derű, az éltető jókedv és a megújulás feletti öröm. Így kétség kívül tökéletes előszobája lett az április 24-én induló Budapest Táncfesztiválnak.

Zsemlye Flóra