„Egészen más a prózaíró és a költő alkotói módszere, emberi alkata. Ezt korábbi írásaim is bizonyítják.” Egyedülálló időutazás Esterházy Péter szellemi műhelyébe – a Vanni van című kötet a legendás íróval készült interjúk esszenciáját kínálja az olvasónak.
A kötet a 9 éve elhunyt Esterházy Péterrel készült, magyar nyelven publikált beszélgetésekből kínál válogatást: az első nyomtatásban megjelent interjútól (1982) az utolsóig (2016).
Kuriózumok és kihagyhatatlan nagyinterjúk egyaránt megtalálhatók Pál Sándor Attila válogatásában a közéletibb fókuszú beszélgetésektől a műhelybeszélgetésekig, és itt olvasható az Esterházy Péterrel készült beszélgetések eddig ismert legbővebb bibliográfiai jegyzéke is.
Esterházy Péter (Budapest, 1950. április 14. – Budapest, 2016. július 14.) az ELTE matematika szakán végzett, 1978 óta szabadfoglalkozású Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, publicista. 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Világszerte az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író. Első könyve megjelenésétől kezdve a Magvető Kiadó szerzője.
A hetvenes években indult írónemzedék jelentős tagja volt. Szellemi elődeit a Nyugat–Újhold (Kosztolányi–Ottlik) vonalon jelölte ki. Műveiben a posztmodern próza számos sajátsága fellelhető (idézet- és utalástechnika, önreferencialitás, metanyelvi kiszólások stb.).
Fontosabb díjai: Füst Milán-jutalom (1983), Déry Tibor-díj (1984), József Attila-díj (1986), Örley-díj (1986), Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata (Franciaország – 1992), Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíj (1992), Premio Opera di Poesia (a Római Irodalmi Fesztivál Díja – 1993), Ordre des Arts et des Lettres tiszti fokozata (Franciaország – 1994), Björnson-díj (Norvégia – 1995), Kossuth-díj (1996), Vilenica-díj (Szlovénia, közép-európai irodalmi díj – 1998), Osztrák Állami Díj (1999), Magyar Irodalmi Díj (2001), Márai Sándor-díj (2001), Herder-díj (2002), Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (Franciaország – 2003), Pro Europa-díj (2004), Üveggolyó-díj (2004), A német könyvszakma békedíja (Friedenpreis des Deutschen Buchhandels – 2004), Grinzane Cavour-díj (a Harmonia caelestis című regényért – 2004), a Toszkán Tartomány Il Gonfalone d’Argento díja (2005), Cittá di Bari irodalmi különdíj (2006), Nápoly város könyvdíja (2006), Pablo Neruda Nemzetközi Irodalmi Díj (2006), Prima Primissima Díj (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007), Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj (2008), Ovidius-díj (2009), 20 éves a Köztársaság Díj (2009), Román Kulturális Érdemrend Parancsnoki fokozata (2010), Grosso d’Oro Veneziano Díj (2010), AEGON Művészeti Díj (2011), Jeanette Schocken-díj (2013), Premio Letterario Internazionale Mondello (2013)
ESTERHÁZY PÉTER: VANNI VAN
VÁLOGATOTT BESZÉLGETÉSEK
(részlet a könyvből)
A próza iszkolásai
Kontra Ferenc beszélgetése
Két új elbeszélésednek női név a címe: Daisy (Jelenkor, március, április) és Ágnes (Mozgó Világ). Ezentúl nem sok hasonló vonást fedeztem fel a két műben. Főleg a Daisy prózaformája szokatlan első ránézésre az olvasónak. Különféle jeleket használsz, és voltaképpen egyetlen hatalmas mondat a két részben közölt elbeszélés…
Kétféle világot bontottam ki a két elbeszélésben, eltérő tartalmi és formai eszközökkel. Ezúttal is megfelelő formákat kísérleteztem ki a közlésekhez.
A próza iszkolásai (Új Írás, március) c. elbeszélésed alcíme is így hangzik: Kisiszkolások. Úgy tűnik, maximálisan kiaknázod a nyelvi eszközökben rejlő irónialehetőségeket itt is, mint a Termelési-regényben. A nyelvi megformáltság azonban egészen más. Néhány mondatod olvasása közben az volt az érzésem, hogy önálló sorokba lehetne tagolni, mert versszerűen tömör. Ilyenekre gondolok, mint: Körben házak vannak, körben nagy, egyforma házak vannak, ezek külön tért alkotnak, ami egy ideig olyan, mint egy gödör, azután amikor leült a padra, olyan, mint egy bánya, hatalmas bánya, a falain hatalmas rések, a betonjárdán finom por van, porral beszitált kicsiny papírdarabok mozdulnak, a nap bújócskázik a hatalmas réseken.
Nem hiszem, hogy ez fejlődési irányt jelentene számomra. Egészen más a prózaíró és a költő alkotói módszere, emberi alkata. Ezt korábbi írásaim is bizonyítják.
Az elbeszélés utolsó bekezdésében tizenöt név felsorolása után azt írod, hogy többek között ezektől a szerzőktől vannak idézetek a szövegben szó szerint vagy torzított formában, jóllehet idézőjel sehol sem szerepel. Az állítólagos idézetek olyan jól illeszkednek az elbeszélésbe, hogy észre sem vehetők.
Ez volt az egyik célom az idézetekkel: hogy észrevétlenül beolvadjanak a szövegbe, szerves egészet alkotva. Másrészt viszont: a felsorolt tizenöt név nem jelenti azt, hogy mindegyiktől van is idézőjelezhető részlet – amennyiben nincs, ez egyfajta (negatív) közlés. A felfedezhető idézetek pedig néhol mindössze egy szintagmára, esetleg félmondatra terjednek ki. Sok esetben nem ismerhetők fel. Korábban a Függőben alkalmaztam ezt a módszert. Ott például Kosztolányi Dezső néhány sora szerepelt a szövegben, a közismert részletek a Hajnali részegségből. Nem volt a felsorolt tizenöt között Musil neve sem, holott a mondatfűzésekben sokan az ő hatását vélték felfedezni.
Elbeszélésedben egy cselekmény körülményeit mutatod be, mindazt, ami a hagyományos értelemben vett cselekményen kívül marad.
De nem írói törekvés az, hogy a cselekmény hiányozzék minden esetben. Ellentétes példát is tudok mondani, az előzőekben említett Ágnest, ahol a „cselekmény” aktuális problémákat, napjaink gondjait tartalmazza.
Mit olvashatunk tőled a közeljövőben irodalmi folyóiratokban, illetve könyv alakban?
A tavaszi könyvvásáron már kapható lesz a Ki szavatol a lady biztonságáért? c. könyvem. Ez a cím tulajdonképpen idézet Ottlik Gézától, csakúgy, mint a Minden megvan, egyik következő művem címe. Ottlik Géza, aki egyik írói példaképem, májusban lesz hetvenesztendős. Ennek szellemében készül majd el a Mozgó Világ májusi száma, amelyhez egy posztert készítettem: egy 50×80‑as rajzlapra az Iskola a határonból másoltam ki sorokat, amelyek néhol takarják vagy félig fedik egymást, ily módon egyúttal érdekes grafikai hatást is nyújtanak. A fogadós naplója címmel a Mozgó Világban jelenik meg elbeszélésem, A szabadság enyhe mámora címmel pedig egy más az Új Írásban. Feltehetően két év múlva készül el egy nagyobb terjedelmű munka Bevezetés a szépirodalomba címmel.
Odafigyelsz a veled kapcsolatos kritikákra?
Elolvasom őket. Akad olykor egy-egy részlet, amin elgondolkodom. Ilyen volt az a kritika is például, ami az ÉS-ben jelent meg még a Termelési-regényem idején. Az értékelésben „lenagymagyarírózott” a szerző, és a dicséretözön között szerepelt egy olyan kitétel is, mely szerint én „könnyű kézzel” alkotok, sokféleképpen érthető.
Nálunk is megjelent néhány kritika, értelmezés és elemzés.
Azokat olvastam, amelyek a Hídban, a Kilátóban és az Új Symposionban jelentek meg, mivel ezeket viszonylag rendszeresen olvasom.
Ezek szerint jártas vagy a jugoszláviai magyar irodalomban is. Kiktől olvasol legszívesebben?
Távol áll tőlem, hogy bármiféle értékítéletet mondjak, ahhoz valamivel jobban kellene ismernem az ottani szépirodalmat. Régóta figyelemmel kísérem Domonkos István, Tolnai Ottó, Végel László és Balázs Attila prózáját. De másoktól is szívesen olvasok.
(Magyar Szó, 1982. június 25.)
Esterházy Péter: Vanni van. Válogatott beszélgetések, Magvető Kiadó, 2025
