Eugéne Delacroix, a francia romantika nagy festője idén 225 éve, 1798. április 26-án született, és 160 éve, 1863. augusztus 13-án halt meg. Delacroix színhasználata nagy hatással volt mind az impresszionista, mind a posztimpresszionista festészet fejlődésére.
Delacroix számos jelentős önarcképet festett hosszú pályafutása során, és alkalmanként portrékat készített olyan barátairól, mint Chopin és Sand (mindkettő 1838-ban). Több mint 6000 rajzot, akvarellt és nyomatot hagyott maradt halála után. Naplói a legmélyebb ismereteket nyújtó művészfüzetek közé tartoznak Leonardo da Vinci óta.
Ferdinand-Victor-Eugéne Delacroix 1798. április 26-án született a Párizshoz közeli Charenton-Saint-Maurice-ban. Apja diplomata, majd Bordeaux prefektusa volt, anyja a 17-18. századi királyi udvar bútortervezőinek családjából származott.
A színházért és a zenéért rajongó ifjú Eugéne 1815-től tanult akadémikus festészetet, de a romantikus Théodore Géricault és Richard Parkes Bonington vásznai nyűgözték le. 1822-ben állított ki először a párizsi Szalonban, ekkor barátkozott össze Louis Adolphe Thiers-rel, a történésszel, aki később, minisztersége idején épületdekorációs feladatokkal látta el.
Első jelentős műve a Dante bárkája, amelyet Géricault A Medúza tutaja című képe nyomán festett, de tragikus hangulata Michelangelo és Rubens képeit idézi.
Festésmódja, az oldott formák, a fellazított kontúrok, a szenvedélyek feszültsége egy csapásra a romantikus iskola vezéralakjává avatták.
Másik hatalmas vásznát, a Khioszi mészárlást kora eseményei ösztönözték: a görög szabadságharc idején a törökök Khiosz szigetén húszezer görögöt gyilkoltak meg. Delacroix képe a költő Lord Byron emléke előtt is tiszteleg, aki a hellén szabadságért áldozta életét. Az angol mesterek közül a Fielding testvérek és Bonington technikáját tanulmányozta, 1824-ben Párizsban megcsodálta Constable tájképeit, 1825-ben Londonba látogatott.
Egymást követték történelmi festményei: A nancyi csata, A poitiers-i csata, Sardanapal halála, A liége-i püspök meggyilkolása.
Az 1830-as forradalom hatására festette leghíresebb, A szabadság vezeti a népet című képét, a barikád élő és holt védelmezőiben – a trikolórt fedetlen kebellel a magasba tartó allegorikus nőalakot leszámítva – valós személyeket ábrázolt.
1832-ben Észak-Afrikában utazgatott, az egzotikus világ, a sivatag, a lovak vadsága megragadta képzeletét, így született az Utca Meknesben, Algíri nők, Marokkói és lova című képe. Delacroix jelentős portréfestő is volt, számos önarcképén túl megfestette barátai, szellemi társai, Chopin, George Sand, Paganini portréját.
1833-ban kapott megbízást a Bourbon-palota királyi szalonjának faliképeire, majd a versailles-i történeti múzeumban készítette el A taillebourg-i csata, illetve A keresztesek bevonulása Konstantinápolyba című freskóit.
1849-től dolgozott a párizsi városháza freskóin, amelyek az 1871-es tűzvészben elpusztultak, 1851-re festette meg a Louvre Apolló-galériájának mennyezetképeit. A Saint-Sulpice templomban Mihály arkangyalt, Jákob küzdelmét az angyallal, valamint Héliodóroszt ábrázoló faliképeket festett.
Delacroix 1863. augusztus 13-án bekövetkezett halálát a hivatalos körök alig vették tudomásul, igaz, párizsi lakását később múzeummá alakították.
Az angol Turnerrel együtt az impresszionizmus merész újításait előlegezte, de az expresszionizmus előfutárának is joggal tartják. A budapesti Szépművészeti Múzeum A Vihartól megvadult ló, illetve a Marokkói és lova című vásznait őrzi.
