505 éve, 1519. május 2-án halt meg Leonardo da Vinci firenzei festő, szobrász, építész, író, fizikus, tudós, a reneszánsz ember „őstípusa”, akit kimeríthetetlen kíváncsisága hajtott újabb és újabb felfedezések felé.
„A feltalálókat, a természet és az emberek közötti közvetítőket, összehasonlítva mások műveinek szajkózóival és kikiáltóival, úgy kell megítélnünk és megbecsülnünk, ahogyan egy tükör előtt álló tárgyat összehasonlítva ennek a tárgynak tükörben megjelenő képével. Mert az egyik önmagában valami, a másik pedig semmi.” (Leonardo da Vinci: Leonardo da Vinci válogatott írásai)
Leonardo da Vinci Messer Piero falusi jegyző és egy Caterina nevű parasztlány törvénytelen fiaként született a Firenze környéki Vinciben 1452. április 15-én. 1466-tól Andrea del Verrocchio festőműhelyében dolgozott, s számos területen szerezett jártasságot: elsajátította a festészet, szobrászat, mintázás technikáját, látott fémöntést, bepillantást nyert a kémia rejtelmeibe, gyakorolta a bőrművességet, szőnyegkészítést, sőt zenei ismereteket is szerzett.
Egyik első munkája egy Verrocchio-képen való közreműködés volt, s a legenda szerint amikor a mester meglátta tanítványa munkáját, azt annyira tökéletesnek találta, hogy úgy döntött: ő soha többé nem fest.
Leonardo húszévesen saját műhelyt nyitott, s megszülettek első önálló alkotásai, az Arno-völgyi táj vázlatrajza, a Háromkirályok imádása és a Szent Jeromos.
1478-ban őt bízták meg a városháza, a Palazzo Vecchio Szent Bernát-kápolnájában az oltárkép elkészítésével, 1481-ben a San Donato-templom főoltárképének megfestésével, de egyik művét sem fejezte be, csak vázlatokat készített. Leonardo a festés mellett tervet készített az Arno folyó szabályozására, csatornák építésére, hadigépeket, ostromlétrákat rajzolt, szélmalomkereket tervezett hadi célokra.
A milánói udvarban Leonardo elmélyült a katonai és műszaki tudományokban, az építészet, a folyadékok mechanikája, a ballisztika, az optika kérdéseit kutatta.
1482-ben a város ura, Lorenzo de” Medici a két város közti béke megerősítésére Milánóba küldte a Mórnak is nevezett Lodovico Sforzához. Leonardo Milánóban festette a Sziklás Madonna című oltárképet és a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumába az Utolsó vacsorát. A szekkó technikával készült falikép azt a drámai pillanatot örökíti meg, amikor Júdás árulására fény derül.
Tizenhat évig dolgozott Francesco Sforza lovas szobrán, a tervek készítése közben született többek között híres ábrázolása az emberi test tökéletes arányairól, a körbe és négyzetbe írt emberről. A művész a munkát rá jellemző módon soha nem fejezte be, csak egy hét méter magas agyag modellel készült el. A szoborra szánt bronzból a fejedelem végül ágyút öntetett, az agyagmodellt a Milánót elfoglaló XII. Lajos francia király íjászai céllövészetre használták, így megsemmisült.
Leonardo a következő időszakban megfordult Mantovában, Velencében, Firenzében, majd 1500-ban Cesare Borgia szolgálatába állt mint mérnök és katonai építész. Tökéletesítette a szárazföldi és hajókra szerelhető fegyvereket, megnövelte a mozsárágyúk tüzelőerejét, új csúcsíves lövedékeket, gránátokat, ágyúkat, kőhajítókat tervezett.
VIII. Károly francia király itáliai betörése után visszatért Firenzébe, ahol megkapta élete legnagyobb megbízatását: a Palazzo Vecchióban a firenzei győzelemmel végződött anghiari csatát kellett megörökítenie a tanácsterem falán. A terem másik felén a Cascinai csata megfestésére Michelangelót kérték fel, de egyik zseni sem készült el a munkával. Leonardo ekkor festette legismertebb művét – és talán a világ egyik legismertebb festményét -, a Mona Lisát (más nevén La Gioconda). Mona Lisa talányos mosolya egész irodalmat teremtett, Leonardo a képbe belesűrítette mindazt, amit összegyűjtött önmagában, s művészileg ki akart fejezni.
1514-ben Leonardo Rómába utazott, és X. Leo szolgálatába állt, de várakozásait illetően csalódnia kellett. Rómában anatómiai tanulmányait is folytatta, ám az egyház megtiltotta az emberi test boncolását. Kísérleteit jelentették a pápának, a szentségtörést súroló morbid kíváncsiságnak állítva be azokat. A kísérleteknek otthont adó kórház igazgatója megrettent, és sietve megtiltotta Leonardónak, hogy folytassa boncolásait.
Ezzel le is zárult nagy alkotásainak korszaka. Életének hátralevő részét a nyugtalan vándorlás és egy utolsó nekilendülés jellemezte a tudomány, elsősorban az anatómiai kutatások területén.
A francia király, XII. Lajos szolgálatába lépett mint udvari festő és építész. A király nagylelkűen támogatta és Ambois-ban külön rezidenciát bocsátott rendelkezésére.
1516-ban I. Ferenc király meghívta udvarába Franciaországba. Az új mecénás bőkezűnek bizonyult, Leonardo utolsó éveiben az ambois-i királyi kastély közelében a fényűzően berendezett Cloux-udvarházban él, építészeti és öntözési tervekkel foglalkozott.
Leonardo életének utolsó három évében csak tanítványa, Francesco Melzi maradt mellette, aki megmentette Leonardo életművét a pusztulástól. A reneszánsz egyik legnagyobb lángelméje elvonultan halt meg 1519. május 2-án.
