„A nyelvtörténeti elemzések tehát nemcsak a nyelvre vonatkozóan tesznek fontos következtetéseket, hanem más történeti tudományok számára is lényegesek.”
A magyar nyelvtörténet úgynevezett ómagyar kora a legkorábbi olyan időszak, amelyből írott források állnak rendelkezésünkre. Ezért elsőrendű fontosságú, hogy ebből az izgalmas, sok változással járó periódusból származó nyelvemlékeket összefogottan, a maguk teljességében kutassák. Ezt a célt tűzte ki maga elé a Debreceni Egyetem Magyar Tudományos Akadémia által is támogatott Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoportja, amelynek vezetője, Hoffmann István egyetemi tanár, az MTA levelező tagja válaszolt a kérdéseinkre.
Árulkodó helynevek
A korábbi nyelvtörténeti kutatások leginkább a hang- és a helyesírás-történetre koncentráltak, a névtörténeti aspektus eddig háttérbe szorult. Az okleveleken szereplő tulajdonnevek közül a nyelvtörténet szempontjából a helyneveknek nagyobb a forrásértéke. Ennek főként az az oka, hogy amíg a személynevekre nagyobb a kulturális környezet befolyása, a helyneveket inkább irányítják nyelvi tényezők, ezért sokkal többet árulnak el a nyelv múltjáról és változásáról. A nevek sohasem véletlenszerűen születnek meg, mindig oka van annak, hogy milyen nevet kap egy-egy hely. Ennek köszönhetően pedig a helynevek (köztük is főként a településnevek) a kor műveltségi körülményeinek, birtokviszonyainak, etnikumtörténetének is fontos forrásai.
Arra vonatkozóan például nincsen közvetlen történeti forrás, hogy a korai ómagyar korban milyen nyelvű népek éltek a Kárpát-medencében. A dokumentumokban nem rögzítették az egyes emberek anyanyelvét, mert általában nem tartották ezt fontosnak. Ellenben a történészek, nyelvészek számára nagyon lényeges körülmény az, hogy a honfoglaló magyarok milyen etnikai összetételű népességet találtak a Kárpát-medencében. Ez a kérdés pedig szinte kizárólag a helynevek alapján vizsgálható.
„A nyelvtörténeti elemzések tehát nemcsak a nyelvre vonatkozóan tesznek fontos következtetéseket, hanem más történeti tudományok számára is lényegesek – folytatja Hoffmann István. – Arról, hogy ebben a korban mely térségekben volt elterjedt a magyar nyelv használata, s melyekben például a szláv nyelveké, nagyon keveset tudunk. A 20. század második felében nem sokat haladtak előre az erről szóló kutatások. A kutatómunkánk egyik legfontosabb célja éppen ezért az, hogy a honfoglalás utáni évszázadok nyelvi-etnikai viszonyainak feltérképezéséhez a nyelv- és névtörténet eszközeivel és módszereivel hozzájáruljunk.”
A hely- és személyneveket a szakemberek univerzális nyelvi kategóriának tekintik, hiszen elképzelhetetlen, hogy nyelvek létezhetnének tulajdonnevek nélkül. Egy adott nyelv régi tulajdonnévkészletét ugyanakkor csakis az írott források segítségével lehet feltárni. A magyar nyelvi elemek legkorábbi ismert felbukkanásai is tulajdonnevekhez kötődnek. Bíborbanszületett Konstantin császár említi egyik művében a 10. század közepén Levédia és Etelköz nevét mint a Bizánci Birodalom szomszédságában élő magyarok lakhelyét. Ezek a legkorábbi olyan nyelvi adatok tehát, amelyek – néhány további mellett – a magyar nyelvből ránk maradtak.
Ezek a honfoglalás előtt keletkezett és a Kárpát-medencén kívüli helyeket jelölő nevek pontosan ugyanolyan szerkezetűek, mint amilyeneket a honfoglalás utáni időszakból ismerünk. A Levédia Levedi vezér nevéből származik, és ahogy sok más magyarországi helységnév is, személynévből alakult, mint a Buda, a Miskolc vagy a Szolnok. Az Etelközt pedig hasonlóképpen képezték, mint a többi, köz végződéssel ellátott, folyók nevét tartalmazó helynevünket (Bodrogköz, Muraköz). Mindebből arra következtethetünk, hogy már az írásbeliség megjelenése előtt is az általunk ismerthez hasonló lehetett a magyar helynevek rendszere. Adatok azonban erről nem állnak rendelkezésünkre.
Maradandó mikronevek
Fontos és kutatandó kérdés a nevek élettartama is. Mitől függ, hogy egy-egy helynév milyen sokáig marad fönn? Korábban azt tartották, mondja Hoffmann István, hogy csak a nagy vizek nevei maradandók. A helységnevek a hagyományos felfogás szerint a nagy folyóknál gyakrabban váltanak nevet.
A névrendszer nagyon jelentős hányadát adják ugyanakkor az úgynevezett mikronevek, vagyis a legkisebb földrajzi egységek nevei. Egy falu határában is több száz név alakulhat ki, hiszen minden dombot, patakot, mezőt elneveznek valahogyan. A legutóbbi időkig úgy tartotta a nyelvtudomány, hogy e nevek élettartama csak néhány száz évben mérhető, ami szűkebb használati körükkel függ össze. Csak a legújabb névtörténeti kutatások derítettek fényt arra, hogy bizonyos esetekben e mikronevek is meglepően maradandóak lehetnek.
A Tihanyi apátság alapítólevelében említett jó néhány ilyen mikronév például a mai napig létezik. Ez pedig azt is jelenti egyúttal, hogy a mai névanyag óriási történeti forrásértékkel bír, s gyökerei akár egy évezreddel ezelőttre is visszanyúlhatnak. Összegyűjtésük és tudományos feldolgozásuk ezért szintén fontos és sürgető feladata a magyar tudományosságnak, mivel ezek az ismeretek a múltról való tudásunkat is nem kis mértékben gyarapítják majd.
