„Csupa komolyság, és őszinte, igaz temperamentum, pedig ez a csodazongoraművésznőknél nagy ritkaság… Itt kétségkívül valódi egyéniséggel, és tüneményes interpretáló tehetséggel van dolgunk.” Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznő 100 éve született.
„Ha kijött a pódiumra, a nagy klasszikusok szelleme megjelent. Azon a nyelven beszélt, amelyen ezek a nagyok beszéltek” – fogalmazott Vásáry Tamás Fischer Annie-ra emlékezve.
Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznő 100 éve, 1914. július 5-én született Budapesten. Apja újságíró volt, őt csodagyereknek tartották: nyolcévesen már fellépett Beethoven C-dúr versenyművének két tételével, tizenkét évesen Zürichben Mozart és Schumann zongoraversenyeivel aratott nagy sikert. 1926-tól a Zeneakadémián Székely Arnold növendéke volt, majd Dohnányi Ernő mesteriskolájában tanult. Alig volt tizenhat éves volt, amikor 1930-ban már bekerült a Szabolcsi Bence-Tóth Aladár-féle Zenei Lexikonba.
1933-ban első díjat nyert a budapesti I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyen. A győzelem után Európa számos városába hívták meg, koncertjein állandóan telt ház volt, ami akkoriban nem volt általános. Tóth Aladár zenekritikus, esztéta aki elsőként méltatta tehetségét, már 1929-ben „kivételes kis zongorazseninek” nevezte. Fischer Annie 1937-ban ment férjhez Tóthhoz, aki ezután természetesen nem írt róla, de továbbra is fontos szerepet játszott fejlődésében.
Egyik gyermekkori hangversenyéről így írt a híres zenekritikus, esztéta Tóth Aladár: „… alig tíz esztendős és máris hihetetlen átéléssel, szinte halálosan biztos muzikalitással adta elő Beethoven C-dúr versenyművének két utolsó tételét. Ezt a törékeny kislányt, mikor a zongoránál ül, már most az igazi művészlélek magábamélyedése, világtól elvonatkoztatott magánossága hatja át. Csupa komolyság, és őszinte, igaz temperamentum, pedig ez a csodazongoraművésznőknél nagy ritkaság… Itt kétségkívül valódi egyéniséggel, és tüneményes interpretáló tehetséggel van dolgunk.”
1941-ben az ország fasizálódó politikai légköre miatt férjével Svédországba emigrált, és csak 1946-ban tértek vissza. Tóth Aladár 1956-ig az Operaház igazgatójaként tevékenykedett, Fischer Annie pedig hangversenyező művészként járta a világot. Európai sikerei után 1961-ben adott először koncertet New Yorkban.
Pályája során számos jeles karmesterrel lépett fel, köztük Willem Mengelberggel, Franz Buschsal, Bruno Walterrel, Ernest Ansermet-vel, Otto Klempererrel, Herbert von Karajannal, a magyarok közül Fricsay Ferenccel, Ormándy Jenővel, Széll Györggyel és Ferencsik Jánossal. 1965-ben a Zeneakadémia tiszteletbeli tanára lett, bár hivatalosan nem oktatott, de számos kiváló művész indulását segítette tanácsaival.
Fischer Annie a 20. századi magyar zene kiemelkedő egyénisége volt, repertoárja a klasszika és romantika mestereinek alkotásain, elsősorban Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin, Brahms és Liszt művein alapult, de előszeretettel játszotta Bach és Händel, valamint Bartók darabjait is.
1949-ben, 1955-ben és 1965-ben kapott Kossuth-díjat, 1952-ben Kiváló Művész címmel, hetvenedik születésnapján a Népköztársaság babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. 81 éves korában, 1995. április 10-én halt meg Budapesten.
A világ nagy zongoraművészeinek sorában elfoglalt kiemelkedő pozíciója ellenére viszonylag kevés hanglemezfelvétel őrzi emlékét, ennek oka, hogy nem szerette a stúdiók zárt világát. Az 1950-es és 1960-as években Magyarország „utazó zenei nagykövetének” nevezték. Külföldi fellépéseinek egyik csúcspontja volt, amikor Otto Klemperer világhírű német karmesterrel előadta Beethoven összes zongoraversenyét a londoni Royal Festival Hallban.
