„Az emberek a mindennapi küzdelemben ki vannak éhezve a szépre, a lelki „érintésekre”, ez a darab és a zenéje egyszerűen magával ragadja a nézőket.” Feledi János táncművész-koreográfus-rendező Puccini Le Villi című operájáról és eltáncolásának lidérceiről mesélt. – Interjú
Feledi János táncos, koreográfus, rendező, pedagógus és ruhatervező. Mindenre figyel és mindenhol ott van. Klasszikus balett alapra épülő kortárstánc-koreográfiákat készít. Giacomo Puccini első és nagyon kedvelt, Le Villi (Lidércek) című operájának feldolgozásával lép nagyszínpadra a Nemzeti Táncszínházban. A bemutatót november 28-ára tűzte műsorára a teátrum. A Cultura Magazin pályájáról, munkáiról és a Le Villi darabról kérdezte a művészt.
Puccini Le Villi című darabja elég drámai, mai szemmel nézve misztikus. Miről kell, hogy szóljon a darab?
Saját magunkról, az életről szól. Annak ellenére, hogy van egy alaptörténete sokkal fontosabb az a folyamat, ami saját magunkban végbemegy. A világunkból adódó külső problémák, viszályok, gondok és belső vívódásunk a különféle paráinkkal, démonjainkkal, ami elmegy odáig hogy felemészt bennünket.
Puccini darabot bemutatni soha nem egyszerű, táncolni és táncoltatni milyen?
Azt gondolom, hogy Puccini zenéje könnyen befogadható a hallgatóság, néző számára egyaránt. Táncolni és táncoltatni rá nagyon szép és nemes feladat, mert nagyon muzikális zenei világgal rendelkezik a darab, amiben a lágy könnyed virtuóz dallamok mellett a mély, kemény, drámai, katartikus hangzás is megtalálható.
Mit és hogyan lehetett áthozni az operából?
A darab pici változásokkal megegyezik az operával. Van egy jelenet, ami az operában csak el van mesélve narrációval, az nálam táncban meg van jelenítve, mikor is Robertót a fiatal főszereplőt elcsábítja egy szirén. A darab drámaisága mellett akartam belecsempészni e jelenet pikánsságát.
Mennyiben kapcsolódik egymáshoz a Lidércek táncjátéka és a Giselle balett előadása?
Annyiban, hogy Adolf Adam: Giselle című balettzenéje nyomán 1884-ben Puccini elkészítette a Le Villi című operáját, aminek a története hasonlít a Giselle-hez. Van egy fiatal pár, akik házasság kötés előtt állnak, de a fiatal fiú megcsalja a menyasszonyát és ebbe a bánatba belehal a lány. Majd a villiként (házasságkötésük előtt meghalt menyasszonyok) a lány visszatér, hogy megbosszulja fiatal fiún, hogy így elbánt vele.
Annak ellenére, hogy meseszerű, fontos történet, mert annak idején és most is így zajlott örök érvényű helyzetről szól.
Az ajánlóban fontos kérdések merülnek fel: „Miért hat ránk művészi erejével ma is? Talán mert újból zaklatott időben élünk? Mert sok minden irritálja az embereket csakúgy, mint annak idején?” Milyen válaszok vannak rá?
Maga a zene nagyon erős, katartikus, érzelmes. Mai életünk, világunk is nagyon erős, kemény, kaotikus, eléggé zaklatott időket élünk. A bizonytalanság érzése mindennapjaink része lett. A mindennapi küzdelemben ki vagyunk éhezve a szépre, a lelki „érintésekre”, ez a darab és a zenéje egyszerűen magával ragadja a nézőket, és ha egy órára is ki tudnak zökkenni ebből a zaklatott világból és érzelmi töltést tudnak kapni a tánc, zene a színházi előadás által, ami a mai világban ritka élmény.
A táncosokkal és Barta Dórával már közös múltjuk van a színpadon, ez könnyíti vagy nehezíti a rendező-koreográfusi munkát?
Könnyebbség, mert ismerjük egymás mozdulatait, testét és ismerjük egymás érzelmi gondolati világát. De a többi táncossal is megvolt ez a harmónia, mert a próbatermen kívül nagyon jó barátok vagyunk.
„A Villivel olyan operatípust indítottam el újra, amelyet ma „Mascagni-stílusnak” hívnak, és senki nem szolgáltatott nekem ezért igazságot” – írta Puccini 1895-ben. Valóban a kezdeti nehézkes elfogadás után, hatalmas sikereket ért el a darabbal. Mégsem egy túl gyakran hallott műről van szó. Táncos műként érthetőbb, könnyebben befogadhatóbb a Villi?
Így igaz, Puccini Le Villi darabjával robbant be és nagyon jó kritikákat kapott akkori zenei kritikusoktól, de mégis későbbi darabjaival lett népszerű. Talán azért, mert ahogy minden kezdő alkotó fejlődött tovább és sikeres darab után felül tudta múlni saját magát és elkészített még sikeresebb operákat amit jobban ismer a nagyérdemű. És talán még azért, mert három főszereplő van a darabban és a nagy létszámú főszereplőket jobban szeretik operaházi rendezők.
Azt gondolom a villiket táncban jobban lehet szemléltetni, látványosabb dolgokat lehet belevinni. Maga a történet és a zenei anyag kb. egy óra hosszú, ami tánc, és ez a nézőnek is élvezhető még.
Miért erre az alapműre esett a választás?
Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatra elkezdtem agyalni mit is kellene beadni, már régóta foglalkoztat opera, mint műfaj, és Nemzeti Táncszínház adta az ötletet, hogy mi lenne ha Puccini… Ekkor kezdtem el keresgetni, kutatni és így jutottam el Le Villi (Lidércek) című művéhez.
Rendez, koreografál vagy táncol inkább?
Mindháromban szeretnék fejlődni, dolgozni, kreatívan tovább létezni addig, míg tudok és lehet!
