„Alkotni = csinálni valamit, ami még nincs. A művészet a szabadság megélésének egyedüli területe” – vallotta a 15 éve elhunyt Francois Fiedler, azaz Fiedler Ferenc az idő szerepéről.
Francois Fiedler még Fiedler Ferenc 1921-ben született Kassán, ifjúságát Magyarországon töltötte, majd 1946-ban ösztöndíjasként Franciaországba, Párizsba, ahol világhírű festővé vált, és haláláig, 2001. október 21-ig ott élt.
Fiatalon akadémikus portrékat festett, és régi nagy mesterek képeit másolta. 1941-ben a Műszaki Egyetem után bejutott a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István tanítványa lett. Itt barátságot kötött Országh Lilivel, Reigl Judittal és Hantai Simonnal. Szőnyi – aki ekkor az egyetem rektora is volt egyben – tanársegédnek választotta az igen tehetségesnek tartott Fiedlert. Számos ösztöndíjat nyert, így jutott el 25 évesen Párizsba.
Franciaországban megismerte kora legmodernebb absztrakt irányzatait, barátságot kötött Alberto Giacomettivel, George Braque-kal, Marc Chagall-lal és Miróval. 1952-ben Miró bemutatta a neves párizsi galériatulajdonosoknak, Aimé és Adrien Maeghtnak. Ennek köszönhetően Fiedler 2001-ig rendszeresen kiállított a Maeght Galériában.
Fiedler új látásmódot követelt meg a befogadó műértő nézőtől: „Nemcsak kiolvasni kell valamit a képből, hanem még inkább belelátni a kompozícióba, ehhez pedig fantázia, koncentráció, introspekció és elmélyülés szükséges. A néző kénytelen elgondolkodni saját magáról és az őt körülvevő világról”.
Fiedler képei a néző fantáziáját szeretné elindítani, mélyre vinni az emberi tudatot. Mindegy, hogy a látogató honnan nézi, jobbról vagy balról, akár meg is fordíthatja a képet. Nem szabta meg. Az emberek mindig valami konkrét dolgot keresnek a képeken, holott a festészet nem erről szól. Szeretett édesanyja halála után, milliónyi töredezettséggel, hófehér monokróm színűre megfestett alkotásának Édesanyám utolsó szavai címet adta. Az Áradás című sorozatban színes zománcokat öntögetett össze a vásznon jobbra-balra.
A „szabad asszociáció” szerint Fiedler nem tervezte meg előre műveit és motívumait. Ha elkezdett dolgozni egy motívumon, az spontán fejlődött a festés során, addig amíg a festmény befejezetté vált – ameddig úgy „érezte” hogy a műalkotás „kész”. Fiedler a művészet értelméről a következőt írta: „Ha egy műtárgy lelkesedést vált ki, elérte célját, ha nem, csak dekoráció marad. Igazán csak akkor létezik, ha kapcsolata van a szemlélővel. A kép nem a vásznon van, hanem a vászon és a szemlélő között„.
Mikor megszületett a fényképezőgép és a fotó, a festészet ábrázoló kötelessége megszűnt. A művészek elkezdték felépíteni a festészet formanyelvét, nyelvi elemeket hoztak létre. Az egyebek mellett XX. század végi festészet elvileg arról szól, hogy ezeket a nyelvi elemeket különbözőképpen rakosgatja össze az alkotó. „Nem feladata bárkit vagy bármit is ábrázolni, soha nem is volt” – vélekedett 2009-ben Kováts Lajos, a BUMBUM galéria vezetője. A „pacázós” képekben van egy kicsi csorgatás, némi gesztusfestészet, az egész az anyag lehetőségeinek nagy mixelése. Fiedler művein sok olyan technika jelenik meg, amelyet nem nagyon használtak előtte: a zománcot a többi között összeönti matt olajfestékkel, csiszolja, repeszti. A fehérszürke és fekete színvilágába belekerül a napsárga, belecsiszol, és ezáltal kibontja a rétegek lehetőségeit.
Fiedler Ferenc művei a világ számos országában szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon, és több alkotása megtalálható francia, svájci, amerikai és magyar (Magyar Nemzeti Galéria) közgyűjteményekben. Az alkotó 2001. októberében halt meg Párizsban, 80 évesen. „Alkotni = csinálni valamit, ami még nincs. A művészet a szabadság megélésének egyedüli területe” – vallott a művész az idő szerepéről.
A galéria vezetőjének véleménye szerint nagyon sok olyan művész van, aki karriert csinált kint a nagyvilágban, itthon azonban semmit sem tudunk róluk. Ezek közé tartozik Francois Fiedler is, aki haláláig, 2001-ig Franciaországban élt.
Fiedler különleges, sajátos technikákat használt, letisztult grafikai munkái vannak, és olyan festészete, amely az anyag változatosságára, sajátosságára, illetve kísérletekre és véletlenekre épül föl. A véletlen persze irányított, válogat köztük. A képeken sokszor bevált történetek köszönnek vissza, amelyeket már rutinszerűen használt.
Idén születésének 95. évfordulóján Fiedler képeit eddig Európában 8 előkelő helyszínen láthatta/láthatja jelenleg is a műértő közönség: Saint Paul de Vence-ban, a Maeght Fondation „Espace, Espaces” csoportos kiállításán Braque-kal, Calderrel, Giacomettivel, Hantaival, Hartunggal, Miróval. A Magyar Nemzeti Múzeumban pedig november 13-ig még megtekinthető a Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című kiállításon Francois Fiedler négy képe.
Fotók: Kalman Maklary Fine Arts
