François Fiedler festőművész Szőnyi István tanítványaként kezdte festői pályáját. A világháború után telepedett le Párizsban, ahol a korszak nagyjai, Miró, Chagall, Calder ismerték fel tehetségét és egyengették útját.
François Fiedler (Fiedler Ferenc) 1921. február 15-én született a magyarországi Kassán. Fiatal korában akadémiai portrék festésével és a múlt nagymestereinek lemásolásával kezd. Egyetemi tanulmányai után beiratkozik a budapesti Képzőművészeti Akadémiára.
25 évesen, 1946-ban, François Fiedler Párizsba költözik. Ebben az időszakban közvetlenül a háború után alakul ki munkája az absztrakció felé; gesztusfestést „ alvadásokban” gyakorol. Rögtön megrendezik első önálló kiállításait.
Részt vesz olyan csoportos kiállításokon is, mint a „Salon des Realities Nouvelles” és a „Salon de Mai”.
Barátja, Joan Miro bemutatja Aime Maeght-nek; is Braqueés Calder, példáját követve Tapies, Ubac és Tal-Coat, BE válik a művészek körében, akik gravitál, akik felé a híres galéria tulajdonosa. Ezentúl ez számos kiállítást biztosít számára. 1959-1974-ig a Derriere le Mirror magazin legalább négy kiadását teljes egészében neki szentelték.
A festés mellett, amely továbbra is a legfontosabb kifejezésmódja, Fiedler több éven át kísérletezik a maratással. Bélyegezve a sorsát, eredeti stílust, megkönnyebbülést ér el, amely egy adott „drámát” ad hozzá intenzitása a munkájának. A metszetéből fakadó varázslóchemia olyan esztétikai megközelítéssel áll össze, amely rendkívül szigorú, táplálja Fiedlert és bizonyítja kérdezését. Ez az egyes szám és a többszörös reflexionjának kiindulópontja lesz.
Az identitás fogalmának alapvető fontosságú a munkája során. Ezekben a különböző időszakokban Fiedler stílusának szokatlanságával játszik. A művész különféle műveket mutat be, mint például Keresztes Szent János, Herkules és Claude Ollier. több mint 2 éve 35 rézkarcon az Evangeline illusztrációihoz Szent Máté szerint, de ennek a műnek a publikálását veszélyezteti Aimé Maeght 1981-es halála. François Fielder munkájának fontossága ellenére továbbra sem ismeri fel.
Fiedler lényegében továbbfejlesztette Pollock képalkotási módszerét. Szemben az amerikai mester műveivel, ahol az alap átsejlik a csurgatott festékhálón, François Fiedler vastag, kéregszerű faktúrát hozott létre. Az alapozáshoz gipszet használt, és kiszárította, hogy repedezett struktúrát idézzen elő, erre vitte fel vastagon, egyenesen a tubusból kinyomva a festéket. Az így keletkezett felületet karcolta, véste, helyenként visszabontotta, erodálta, dekonstruálta, amivel láthatóvá tette az elfedett, alsóbb rétegeket is, egyfajta derengést, belső fényt kölcsönözve műveinek. Festményei a szabadban készültek. Nem azért, mintha „tájképek” lennének, François Fiedler számára már rég nem létezett naturát leképző, mimetikus festészet. Hanem képei felületének alakításához használta fel a természet erőit, a napot, szelet, olykor az anyaföld nedvességét is. (Rockenbauer Zoltán: „A fények festője”, Fiedler Ferenc (1921–2001))
„A plein air absztrakt festészet látszólag paradox gyakorlata rávilágít arra, hogy művészete nem utánozta a természetet, hanem a szó szoros értelmében benne létezett” – állapítja meg Berecz Ágnes.
