François Villon, a legnagyobb középkori francia költő kalandos életéről keveset tudunk, azt is jobbára bírói ítéletekből és saját verseiből, ezekre rakódtak aztán a közszájon forgó legendák.
Francois Villon ma talán a középkor legismertebb francia költője. Művei nem sokkal 1463-as eltűnése után kéziratban jelentek meg, költeményeinek első nyomtatott gyűjteménye – a Levet kiadás – már 1489-ben megjelent.
Villon életét regényekben, színdarabokban és filmvásznon romantizálták, számos modern irodalmi antológia a késő középkori költők legkiválóbbjaként említi. Népszerűségét főként a kalandokban bővelkedő, nehéz élete iránti együttérzésből fakad, amelyet humorral és megrendítő erővel mutat be nagyrészt önéletrajzi költészetében. Valójában Villon élete kevéssé ismert. Két 1456-os bírósági iratban „Francois des Loges, autrement dit de Villon” (Francois des Loges, más néven de Villon) és „Francois de Montcorbier” néven emlegetik. A legtöbb tudós egyetért abban, hogy Montcorbier és Villon egy és ugyanaz.
A Kis Testamentum első sorának megjegyzése alapján, amelyet 1461-ben írt harmincéves korában, feltételezhető, hogy François Villon szegény családban született 590 éve, 1431-ben (valószínűleg április 8-án).
Annyi bizonyos, hogy szegénységben élt, többször került összeütközésbe a törvénnyel, s 34 évesen hirtelen eltűnt, további sorsáról semmit sem tudunk.
Alig több mint 3300 verssort hagyott maga után, mégis a francia irodalom egyik legkiválóbb költőjének tartják.
FRANCOIS VILLON: KIS TESTAMENTUM
Hagyaték
(részlet)
1
Én, François Villon diák,
A négyszázötvenhatos évben,
Vállalva zablát és igát,
Higgadt elmével eltökéltem:
Meg kell vizsgálnom, hogyan éltem.
Mint írva áll Vegetiusnak,
A bölcs rómainak művében,
Másképp megcsaljuk önmagunkat.
(1456)
(Fordította: Kálnoky László)
Még eredeti nevét sem tudjuk pontosan: vélhetőleg Frangois de Montcorbier-nek hívták, a Villon nevet gyámapja, a neveltetéséről gondoskodó apát után vette fel.
Villon keveset tudott az apjáról, anyját említi A Kis Testamentumban. A párizsi egyetem diákja volt, de saját bevallása szerint nem vette túl komolyan a tanulást. Rengeteg csínytevésben és verekedésben vett részt és számtalanszor szembekerült a hatóságokkal, mégis sikerült diplomát szereznie 1452-ben.
1455-ben egy kocsmai verekedés során összetűzésbe került Philippe Sermoise pappal, aki egy tőrrel támadt neki; Villon önvédelemből a köpenye alatt tartott kis tőrrel megsebesítette a papot, aki azonban ekkor sem adta fel, mire Villon egy sziklával fejbe verte, emiatt menekülnie kellett Párizsból. Barátai és nevelőapja közbenjárására felmentették a vádak alól, és 1456 januárjában visszatért Párizsba. Azonban nem sokkal később Villon ismét bajba került: betörést hajtott végre a párizsi Navarre Kollégiumban, valószínűleg a Kagylósok (Coquille) bandájával. Újra menekülnie kellett, ekkor született a Hagyaték című verse.
A következő évei vándorlással teltek, ekkor írta Kis Testamentumát. Megfordult Charles d’Orléans, a költő herceg udvarában is, három verse a herceg kéziratos albumába is bekerült.
Ezek között található a Villon éneke a Blois-ban hirdetett költői versenyre című költeménye, amely egy hat versből álló verssorozat harmadik darabja, a legendássá vált verssorral: „Szomjan halok a forrás vize mellett”.
FRANCOIS VILLON: NAGY TESTAMENTUM
Sírfelirat
Megölte Ámor fegyvere,
Most itt nyugszik e hant alatt.
Francois Villon a neve,
És szegény kisdiák maradt.
Nem szerzett vagyont ezalatt,
Hisz odaadta mindenét,
Kenyeret, asztalt, kosarat.
Mondj egy imát, az istenért.
(Fordította: Vas István)
Az udvarból egy költőtárssal keletkezett konfliktusa miatt kellett menekülnie, s valamiért ismét börtönbe került. Innen a XI. Lajos trónra lépése után meghirdetett amnesztia szabadította ki, s ő visszatért Párizsba.
Ekkor született főműve, A Nagy Testamentum, a 173 nyolcsoros strófából (oktávából) álló költeményfüzérben életéről is számot adott. Visszatért Párizsba, de Villont kisebb bűncselekmény miatt ismét bebörtönözték: újabb verekedésekbe keveredett, szerencséje cserbenhagyta, és mint visszaeső bűnöst a kínvallatás után halálra ítélték, akasztására várva írta híres négysorosát.
Végül mégis kegyelmet kapott, de 10 évre kitiltották a városból. 1463. január 8-án elhagyta Párizst és nyoma veszett, további sorsáról semmit nem tudunk.
Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait, vall a korról, életről és halálról.
Jelentősek balladái is, tőle származik a „Hol van már a tavalyi hó” szállóige. Magyarra sokan és sokszor fordították, a legismertebbek és legnépszerűbbek Faludy György fordításai. Pontosabban átköltései, mert a magyar poéta szabadon kezelte, sok helyen újraírta elődjét.
