Mednyánszky László festőből hiányzott a pénz utáni sóvár vágy, a hiúság…
Mednyánszky László örök vándorlásban töltött élete bizonyítja, hogy elvei szerint cselekedett: senkinek és semmihez nem igazodva, szabadságnak megélt magányosságban járta be emberi és festői útját.
„Valóban csavargó híre volt az ország egyik legnagyobb festőművészének, mert a közfelfogás szerint az emberek nem szoktak különbséget tenni a céltalanul lengedező vándorlegény, vagy pedig a nemes ideálokkal bolyongó apostolok között. Már a ruházkodásában sem akart ama bársonykabátos, Lavalliére-nyakkendős, palettás piktorokhoz hasonlítani, amilyennek a divatlap ábrázolta a festékkenegetőt. Mindig olyan rongyos volt (mondjuk meg áperte), hogy a műárusa ijedtében összecsapta a kezét (pedig nem volt valami ijedős ember az öregúr):
– Nem tartóztatták le az utcán, báró úr?”
Forrás: Krúdy Gyula: Mednyánszky László, a csavargók bárója
