Frida Kahlo különösen kifejező művészetével szenvedéseinek történetét vitte vászonra, ám az életet a legnagyobb szenvedéllyel élte meg. Egyedülálló és rendkívüli műalkotásai örökké hatással lesznek a világra.
1907. július 6-án született Mexikóváros Coyoacán külvárosában Frida Kahlo festőnő, aki különösen kifejező művészetével szenvedéseinek történetét vitte vászonra. (Ő maga 1910-et jelölte meg születési éveként, nem női hiúságból, hanem a mexikói forradalom iránti tiszteletből.)
„Azért festek önarcképeket, mert gyakran vagyok egyedül, és magamat ismerem a legjobban.”
Apai nagyszülei erdélyi zsidók voltak, akik Németországba települtek át. Innen érkezett Mexikóba apja, Guillermo (Wilhelm) Kahlo fényképész, aki egy spanyol-indián származású nőt vett feleségül, négy lányuk közül a harmadik volt Frida. Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Jobb lába hatévesen gyermekbénulás miatt deformálódott, az egyébként sem köznapi lány ezért szívesen bújt férfiruhába vagy hosszú mexikói szoknyába (a tehuana népviselet egész életében kedvenc öltözéke maradt). Bár a családnak sosem volt pénze, Frida elit középiskolát végzett és orvosnak készült.
1925-ben egy buszbalesetben súlyos gerincsérülést szenvedett, amelynek következményeit soha nem heverte ki. Hónapokig feküdt gipszfűzőben, az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni: előbb tükör segítségével önarcképet, majd mindenkit maga körül. A szenvedésből a festés jelentette az egyedüli kiutat, Kahlo művészetének forrása pedig önmaga lett – saját valóságának ablaka a tükör, amelyből saját képe tekintett vissza. A javarészt frontális vagy kétharmad profilból készített merev, hieratikus önarcképei a művész belső világának kivetítései, amelyek segítségével a külvilág felé létrehoz egy új, sokszínű és izgalmas, erőt sugárzó ént.
1928-ban csatlakozott az önálló mexikói kultúra megteremtését célul kitűző baloldali művészek csoportjához. Itt ismerkedett meg a nála huszonegy évvel idősebb Diego Rivera festővel, akihez 1929-ben férjhez ment (1939-ben elváltak, de a következő évben újra összeházasodtak).
Kapcsolatuk életre szóló, bár idillinek korántsem nevezhető kötelék volt. Rivera csalta nejét, még annak húgával is, de Frida sem volt a házastársi hűség példaképének nevezhető, számos férfival és nővel folytatott viszonyt, s nem titkolta biszexualitását. Szeretői között szerepelt Lev Trockij is, aki a Rivera házaspár kérésére kapott menedékjogot Mexikóban, neki ajánlotta egyik legszebb önarcképét, a Függönyök között címűt.
A házaspár 1930-tól három évig az Egyesült Államokban élt, ahol Rivera több épületet díszített faliképeivel. Frida orvosai tanácsa ellenére megpróbálkozott a gyermekvállalással, de terhessége vetéléssel végződött, szörnyű lelki és fizikai élményeit festményeiben dolgozta fel. Az asszony nem érezte jól magát, egyre inkább vágyott vissza Mexikóba. Műveit nyilvánosan először 1937-ben mutatta be, addig jobbára magának festett. A következő évben New Yorkban nagy sikerű önálló kiállítása volt, sok képet adott el és sok megrendelést kapott. Európában már kisebb sikereket aratott, igaz ő sem kedvelte az európai művészetet és a vén földrészt, de ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vett a Louvre.
A két Frida című festményt a Diego Riverával való válása után festette. Ezzel a portréval Frida Kahlo saját két különböző személyiségét kívánta megmutatni. Az egyik a hagyományokat tisztelő Frida Tehuana öltözetben egy megtört szívvel, a másik egy független, modern ruhában öltözött Frida. Frida több feljegyzést is hátrahagyott erről a festményéről, ezekben az áll, hogy maga a mű ötlete egy képzeletbeli gyermekkori barátjának az emlékeiből származik. Később elismerte, hogy férjétől való elválását próbálta kifejezni: a kétségbeesését és a magányát.
A II. világháború éveiben tanított, tagja lett a mexikói kultúrát támogató testületnek, részt vett a szürrealisták nemzetközi kiállításán. Gerincfájdalmai miatt azonban újra acélfűzőt kellett viselnie, állapotán a műtét sem segített, súlyos depresszió gyötörte. Fel kellett hagynia a tanítással, de továbbra is aktívan politizált: 1948-ban belépett a Mexikói Kommunista Pártba, utolsó éveiben készült képein is sok a politikai tartalom.
„Nem vagyok beteg. Csak összetörtem… de addig, amíg festhetek, boldog vagyok, hogy élhetek.”
1950-ben hét operációt végeztek a gerincén, tolószékbe és állandó fájdalomcsillapítókra kényszerült, képein a korábbi finom vonások vastagok, pontatlanok lettek. 1953-ban jobb lábát amputálni kellett, ágyhoz kötötté vált, első önálló mexikói kiállítására is – a vendégek meglepetésére – ágyában fekve, díszes mexikói ruhában vitette el magát. 1954 nyarán tüdőgyulladást kapott, állapota egyre romlott és július 13-ára virradó éjjel meghalt. Bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, naplója néhány bejegyzése miatt nem zárható ki az öngyilkosság sem.
A Diego és én című festményével Frida Kahlo ismét azt a nagy fájdalmat mutatja be, amelyet férje iránti szerelmének hiábavalósága miatt érzett. Az ekkoriban egyre erősebb fájdalmakkal élő festőnő férje, Diego Rivera kapcsolatot kezdett a gyönyörű filmsztárral, Maria Felixszel, aki Frida bensőséges barátjának vallotta magát. Annak ellenére, hogy a festőnő megpróbált viccelődni az üggyel kapcsolatban, ahogyan Rivera más ügyeit is próbálta könnyedén venni, a Diego és én a személyes fájdalom mélységét tárja fel. A festőnő nyakán körbefutó laza hajtömeg egyszerre jelentheti a megfojtást és az önvédelmet is. Frida Kahlo ekkorra már elvesztette a tartalék büszkeségét, és lehullott róla a felvett maszk. Nyilvánvaló, hogy szorongásának és szomorúságának oka a férje, akit még ebben a szituációban is istenít. Diego harmadik szeme, Rivera híressé vált mentális és vizuális lelkesedésére utal, megnyílik a házastársának homlokán. .
Frida Kahlo művészete különös, időnként a naivakra emlékeztető, máskor szürrealista jegyeket mutat, jelképei azonban könnyen megfejthetők. Nagy részük életrajzi ihletésű, művészete valójában szenvedéstörténet. Magányosságára utal a sok önarckép, arcán nem fejeződik ki érzelem, inkább az azt körülvevő tárgyak utalnak a történésekre és az érzelmi állapotra. Ő volt az első (ráadásul női) festő, aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, azokat az élményeket, szenvedéseket, amelyeket csak a nők élhetnek át.
A coyoacáni Kék Házat, ahonnan indult és ahová visszatért, Diego Rivera az államnak adta, 1958-tól múzeumként működik. Frida Kahlo festményei megtalálhatók a világ nagy múzeumaiban, életéről 2002-ben film készült, amelyben a címszerepet a szintén mexikói Salma Hayek alakította nagy erővel. Születésének 100. évfordulójára a mexikóvárosi Szépművészeti Múzeumban minden idők legnagyobb Kahlo-kiállítását rendezték meg. Tavaly a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo 26 ismert festményén és 9 rajzán, valamint fotókon és videofelvételeken keresztül, öt szekcióban mutatta be az alkotó munkásságát és életének jelentős részleteit.
