„A föld mozgásának kérdése nem hitkérdés, hanem ténykérdés.” Galileo Galilei, a zseniális olasz csillagász és fizikus 450 éve született.
„Képtelen vagyok hinni abban, hogy az Isten, aki felruházott bennünket ítélőképességgel, józan ésszel és szellemmel, úgy akarta volna, hogy ne használjuk ezeket.”
Galileo Galilei 450 éve, 1564. február 15-én Pisában látta meg a napvilágot, Vallombrosa kolostorában kezdte meg tanulmányait. 1581-től szülővárosában orvostudományt hallgatott. Az inga mozgását figyelve állapította meg, hogy kis kitérések esetén a lengésidő független a kitéréstől, a periódus pedig a testek súlyától és anyagától. Feltalálta a hidrosztatikai mérleget, ami Itália-szerte híressé tette nevét.
1589-ben a merev testek súlypontjáról írott tanulmánya révén a pisai egyetem előadója lett, megcáfolta Arisztotelész tételét a különböző súlyú testek esésének különböző sebességéről. 1592-ben Padovában a matematika tanszék vezetője lett. Kimutatta a szabadon eső testek egyenletes gyorsulását, és felismerte azt is, hogy az elhajított testek parabola-pályát írnak le.
Már fiatalon a heliocentrikus elmélet híve volt, de nem mert beszélni róla. Az 1604-ben feltűnt szupernóva megfigyelése után azonban, akárcsak Kepler, szót emelt az ég arisztotelészi állandósága ellen. (Keplerrel egyébként levelezésben osztották meg egymással tudományos nézeteiket.) 1609-ben szerzett tudomást a holland Hans Lippershey távcsövéről, ő is épített egyet, a háromszoros nagyítást harminckétszeresre növelve.
„Amikor Rómába jöttem, még bíztam abban: sikerül meggyőznöm az egyházat arról, hogy a Föld mozgásának a kérdése nem hitkérdés, hanem ténykérdés, amelynek eldöntését át kell, hogy engedjék a tudománynak.” (A természet könyvének nyelve)
Egymást követték csillagászati felfedezései: megfigyelte a Hold hegyeit, megállapította, hogy a Tejutat csillagok sokasága alkotja, felfedezte a Jupiter négy holdját, a Szaturnusz gyűrűit, a Vénusz fázisait és a napfoltokat. 1612-ben jelent meg Értekezése a vízen úszó tárgyakról, amelyben először foglalt állást nyomtatásban Arisztotelész ellen.
„Minden bölcsesség meg van írva abban a hatalmas könyvben, amely állandóan nyitva áll szemünk előtt – a Világegyetemre gondolok. De csak akkor érthetjük meg, ha megértjük a nyelvet, amelyen gondolatai eljutnak hozzánk, s ha betűit – amelyek vérrel íródtak – mélyen bevéssük a szívünkbe. Ez a könyv a lélek és a szellem könyve.”
1610-ben Firenzében a nagyherceg filozófusa és matematikusa lett, egy évvel később magas rangú egyházi vezetőknek mutatta be távcsövét. A kedvező fogadtatás nyomán 1613-ban dolgozatot írt a napfoltokról, kidomborítva Ptolemaiosz tévedését, Kopernikusz igazát. Az egyetemi professzorok azzal támadták, hogy a kopernikuszi tanok ellentétben állnak a Bibliával. A papok a szószékről hirdették a „matematikusok istentelenségét”, és feljelentették az inkvizíciónál.
A firenzei nagyhercegnek és a római egyház vezetőinek írt levelében kifejtette: az egyház a Szentírást mindig képletesen értelmezi, ha a szöveg ellentmond a tudomány igazságának. Kopernikusz tanait kibékíthetőnek mondta a dogmákkal. Hamarosan mégis Rómába rendelték, Bellarmino bíboros kifejtette, hogy elmélete pusztán számítási eszköz, nincs köze a valósághoz. 1616-ban „hamisnak és tévelygőnek” mondták Kopernikusz tanait, könyvét betiltatták, Galileinek pedig előírták, hogy csak matematikai feltevésként hirdetheti tanait.
Hét évig Firenze melletti házában dolgozott. A próbamester című írása 1623-ban Orazio Grassi röpiratára válaszolt, különbséget téve az anyag elsődleges, mérhető és egyéb sajátosságai között. Művét Barberini bíborosnak ajánlotta, aki VIII. Orbánként lett pápa. 1624-ben ismét Rómába ment, de a határozat visszavonását nem érte el. A pápa csak úgy engedte írni a ptolemaioszi és kopernikuszi világképről, ha nem foglal állást az utóbbi mellett, és előírta a végkövetkeztetést is: az ember nem tudhatja, miként van berendezve a világ, nem korlátozhatja Isten mindenhatóságát.
1632-ben a cenzúra áldásával adta ki Párbeszédek című művét, amelyben a két világrendszert elemezte. A könyv nagy sikert aratott, de a jezsuiták felhívták a figyelmet arra, hogy a mű – semleges címe ellenére is – a kopernikuszi elveket hirdeti, ezért az érvelés érvényteleníti a végkövetkeztetést. A pápa emiatt eljárást rendelt el, de a pert akadályozta, hogy a könyv cenzori engedéllyel jelent meg. Ezután találtak (hamisítottak?) egy iratot, mely szerint 1616-ban Galileit az inkvizíció eltiltotta a kopernikuszi tanok terjesztésétől, azaz a cenzor engedélyét csalással szerezte meg. 1633-ban eretnekséggel vádolták meg, de ő tagadta az 1616. évi tilalmat.
Az inkvizíció 1633. június 21-én bűnösnek találta, mert elfogadta és tanította a kopernikuszi tanokat, ezért életfogytiglani börtönre és nézetei visszavonására ítélte. A csaknem hetvenéves tudós elfogadta sorsát, az ellenállástól egyébként is visszariaszthatta Giordano Bruno sorsa. Ünnepélyesen „megtagadta, elátkozta és megvetette” korábbi hibáit. (Az csak legenda, hogy az ítélet meghozatalakor indulatosan toppantott, majd azt mondta: „És mégis mozog a Föld”.) A pápa házi őrizetre változtatta büntetését.
1634-ben fejezte be Matematikai érvelések című könyvét, melyben népszerűen tárgyalta a Föld forgásának bizonyítékait, de ragaszkodott a körpályákhoz, noha Kepler már 1609-ben kimutatta e pályák ellipszis alakját. 1637-ben feltárta a Hold forgásának egyenetlenségeit. Élete végén megvakult és megsüketült, de szelleme élénk maradt, leveleiben az óra működésének ingával való szabályozását kutatta (ezt Huygens valósította meg 1656-ban).
Firenzében betegen írta meg főművét (Beszélgetések két új tudományról), melyben összefoglalta azokat a mechanikai kérdéseket, amelyekkel egész életében foglalkozott.
1642. január 8-án halt meg. Testamentumában úgy rendelkezett, hogy a firenzei Santa Croce-templomban temessék el, de az egyház csak 1737-ben engedélyezte, hogy csontjait ide vigyék, sírját méltóképpen megjelöljék.
Galilei elsőként szállt szembe a hatalommal egy elmélet és az azt alátámasztó tények miatt. Megcáfolta az arkhimédészi fizika állításait, kimutatta, hogy égen és földön ugyanaz a fizika érvényes. Elsőként beszélt a kísérletek és a matematikai elemzés együttes szerepéről. Az ő kinematikai eredményeire alapozva alkotta meg Newton a dinamika törvényeit. „Isten nem kívánhatja, hogy lemondjunk érzékszerveink és értelmünk használatáról a természet közvetlenül tapasztalt dolgaiban” – írta. Pere, mely voltaképpen a tudományos kutatás és a dogmák közt zajlott, csak 359 év múlva, 1992-ben ért véget, amikor II. János Pál pápa a Vatikánban elmondott beszédében rehabilitálta, zseniális fizikusnak és igaz hívőnek nevezte
