20 éve, 1995. december 7-én az amerikai Galileo űrszonda légkörkutató egysége belépett a Jupiter légkörébe. A Galileo nyolc éven át küldött méréseket a Jupiterről és kiterjedt holdrendszeréről.
A Galileo Galilei olasz csillagászról elnevezett űrszondát az Egyesült Államok Úrkutatási Hivatala (NASA) Jet Propulsion Laboratoryban fejlesztette ki. A Galileót 1989. október 18-án indították 2,3 milliárd kilométer hosszú, mintegy hat éven át tartó útjára az Atlantis űrrepülőgéppel az STS–34 küldetésen. Az indításra több év késéssel került sor a Challenger űrrepülőgép felrobbanása miatt. A küldetésben végrehajtott változások miatt IUS fokozattal indult el a Jupiter felé, amely gyengébb volt, mint a korábban tervezett Centaur. Az ún. VEEGA pályát követte, amellyel három gravitációs hintamanővert hajtott végre (egyet a Vénusznál és kettőt a Földnél).
A 2223 kilogrammos Galileo tömege 339 kg, átmérője 1,3 m. Hőpajzs védte meg a tudományos műszereket a túlhevüléstől. A szondát úgy tervezték, hogy nagy hőmérsékletet és nyomást bírjon el a 47,8 km/mp-es, a Jupiter légkörébe történő belépés idején.
1991. áprilisban csak félig sikerült kibontani a Galileo nagy teljesítményű antennáját. Végül a Galileo a kisebb antennán keresztül küldte vissza a tudományos adatokat.
A Galileo még 1991. október 29-én megközelítette 1600 km-re a 951 Gaspra kisbolygót és 1993. augusztus 28-án 2480 km-re a 243 Ida-t. A 951 Gaspra megközelítése volt az első elrepülés egy aszteroida közelében. A 243 Ida körül a felvételeken egy kis holdat fedeztek fel, a Dactylt. 1994. júliusban a Galileo 240 millió km-ről megfigyelte a Shoemaker–Levy 9 üstökös darabjainak becsapódását a Jupiterbe.
1995 nyarán, 175 millió kilométerre a Jupitertől, az űrszonda indulása óta a legintenzívebb bolygóközi porviharon repült. A 0,01-0,1 mikrométer átmérőjű porszemcsék – melyek azért pár nagyságrenddel kisebbek az igazi pornál – bizonyosan a Jupiter környezetéből származnak, lehetséges, hogy a Shoemaker-Levy üstökös becsapódásának maradványa volt.
Megérkezés előtt, 1995. július 13-án a légköri szondát leválasztották a Galileoról és a becsapódásig egyedül folytatta útját. 1995. október 11-én meghibásodást észleltek a fedélzeti adattárolón, de sikerült megoldani a problémát.
A Galileo 1995 júliusában vált le a központi szondáról, öt hónapos repülés után érte el a Jupitert. 1995. december 7-én érkezett meg a Jupiterhez. A Jupiter első műholdja volt és magával vitte az első légköri szondát, amely leereszkedett a gázbolygó légkörébe. A Galileo Jupiter körüli ellipszispályára állt, több holdmegközelítést is végzett. A Galileo szonda nyolc éven át küldött méréseket a Jupiterről és kiterjedt holdrendszeréről.
A program, amely hivatalosan 1977-ben vette kezdetét, 1,354 milliárd dollár költségű volt, ebből 892 millió dollár a fejlesztési költség. Ezen kívül még 110 millió dollárt tesz ki a nemzetközi hozzájárulás. A Galileo küldetést 2003. szeptember 21-én fejezték be. A szondát belevezették a Jupiter atmoszférájába, ahol a súrlódás miatt elégett, elkerülve azt, hogy valamelyik holdat beszennyezze a Földről származó baktériumokkal.
A visszaküldött teljes adatmennyiség 3,5 megabit volt. Az űrszonda fotókat készített és méréseket végzett a Jupiter nagy holdjairól. A legfrissebb kalkulációk szerint 152 működő vulkán van a bolygón. Az Io mellett történt gravitációs mérésekből kiderült, hogy vasmagja és jelentős mágneses tere van.
A légköri szonda még azelőtt befejezte az adatsugárzást, mielőtt az orbiter látótávolságán kívülre jutott volna. A kapcsolat megszakadásának legvalószínűbb oka a túlmelegedés volt, amelyet a szenzorok is jeleztek. A légkör melegebb, szelesebb volt a vártnál. A légköri szonda néhány órával később elolvadt és elpárolgott, teljesen szétszóródva a Jupiter forró és sűrű alsó légkörében.
