Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok szerzője magát „kövek alatt nőtt fűnek” mondta, világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. „Az egri remete” 100 éve, 1922. október 30-án halt meg, Egerben temették el.
„Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörűség; mikor pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben; és ez is gyönyörűség.” (Gárdonyi Géza: Az én falum)
Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Agárdon született Ziegler Géza néven. Különcködő, nyugtalan apja miatt, aki egykor Kossuth fegyverkészítője volt, a család állandóan vándorolni kényszerült az országban. Gézát papnak szánták, ezért a sárospataki református gimnáziumba íratták, majd az egri tanítóképzőbe járt, ahol 1882-ben segédtanítói oklevelet szerzett, ezután Devecserben, Karádon, Sárváron, Sályban tanított.
Már diákkorában verselt, tanítóként prózát is írt, az 1880-as években Győrött és Szegeden volt újságíró, nevét – mivel Gárdonyban anyakönyvezték – ekkor magyarosította Gárdonyira. Ziegler Géza regénye, novellái nagy sikert arattak. És az író mégsem tudott érvényesülni. Miért nem figyeltek rá mégsem? Arról van szó, hogy a szerzőt nem Zieglerként, hanem Gárdonyiként kapta föl az Egri csillagok sikere. Pedig az egri remete sokáig Ziegler Gézaként jegyezte írásait. Miért éppen a szerző nevét kímélné az írói fantázia?
1891-ben került a fővárosba, ahol Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt alapították és szerkesztették a Jövendő című lapot, a Nyugat megjelenéséig a kor leghaladóbb és legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóiratát. Gárdonyi közben munkatársa volt a Magyar Hírlapnak, 1896-tól pedig a Budapesti Hírlapnak is.
Neve Göre Gábor leveleivel vált ismertté, barátai és írótársai ezért szólították őt élete végéig Görének. A paraszti életről szóló rövid, egyedi nyelvi humorú történeteket szerzőjük később szégyellte, sőt megtagadta, noha az ellenállhatatlanul mulatságos írások paródiaként és szatíraként egyaránt kiválóak.
GÁRDONYI GÉZA: ÜLTÜNK EGYÜTT
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.
– Én szép virágom, Rózsakoszorúm!
mért néz reám ily édes-szomorún?
Nem felelt, csak elmosolyodott.
Az Isten-tudja min gondolkodott.
Első irodalmi sikerét 1894-ben A lámpás című kötetével, a nyomorúságos néptanítói sors zsánerképével aratta, népszerűségét növelte az 1898-ban napvilágot látott Az én falum című novellafüzér.
Gárdonyi 1897-ben hirtelen elhatározásból Egerbe költözött, és a teljes elzárkózásra rendezkedett be. A rejtőzködést magánéleti dráma is indokolta: 1885-ben kötött, eleve boldogtalan házassága felbomlott, szívbetegség is gyötörte. Az elvonulás változást hozott írói munkásságában: alapos történelmi tanulmányok és kutatómunka után nagyregények írásába kezdett.
A Pesti Hírlap 1899 karácsonyán kezdte közölni leghíresebb történelmi tárgyú regényét, az Egri csillagokat, amely 1901-ben könyv alakban is megjelent. A mű megírásához a magyar történelemnek egy különösen hősi pillanata, a török elleni várvédő harcok időszaka, a város szeretete és a házából is látható vár képe adott ihletet. Az Egri csillagok mindmáig az egyik legolvasottabb magyar regény, amelyből Várkonyi Zoltán készített látványos filmet Szász Endre díszletterveivel és parádés szereposztással. A regényt számos idegen nyelvre lefordították már az angoltól az eszperantón át a kínaiig, 2013-ban törökül is megjelent.
„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)
Gárdonyi későbbi regényeinek témája az örök szerelem (A láthatatlan ember, Isten rabjai), a viaskodás a női nemmel (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja), de megjelenik bennük az idill is (Dávidkáné, Ida regénye). Ahogy Lipp Tamás írja: Gárdonyi prózája eszköztelen, alig alkalmaz díszítést. „Csupán a rövidebb, hosszabb mondatok változó ritmusával von be bennünket az élmény áramkörébe. Engedelmesen követjük, mintha megbabonázta volna a tekintetünket. Itt vagyunk mi is mindenütt, ahol csak megfordul.”
Bor című színműve a Nemzeti Színházban aratott hatalmas sikert 1901-ben. Halála után került elő öldre néző szem – Égre néző lélek – Intelmek fiaimhoz című kötetei, amelyet fiainak írt az általa kidolgozott titkosírással. Földre néző szem – Égre néző lélek – Intelmek fiaimhoz című köteteiben ír az embergyűlöletről és a magányról.
Az író kiváló sakkjátékos is volt, 1887-ben nemzetközi versenyt nyert, és szerkesztette a Magyar Sakklap című újságot.
Gárdonyi Géza egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak. Magát „kövek alatt nőtt fűnek” mondta.
Ha Gárdonyi Gézát családi körben kivallatták, miként értékeli regényeit – írja Gárdonyi József –, így nyilatkozott: Az Isten rabjai nekem a legszebb regényem. Az Egri csillagok ;a legjobb regényem. És A láthatatlan ember a legkedvesebb regényem.„
Bár Gárdonyi visszahúzodott, egyszerű életet élt Egerben, nem kerülte mindig a társaságot. Kortársairól, barátairól szóló írásait összegyűjtő Aranymorzsák című kötetből is kiderül, hogy örömmel és gyakran látogatta meg az öreg Jókai Mórt, szívesen hallgatta meg és jegyezte le az aktuális pletykákat, jó humorral emlékezett vissza irodalmi és politikai nagyságokról, eseményekről. Világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket. „Az egri remete” 1922. október 30-án halt meg, Egerben temették el. Ravatalánál Kosztolányi Dezső mondta a búcsúztatót.
„Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal.
Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.” (Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember)
Egykori lakóháza ma emlékmúzeum, amelyet 1988-ban – az író születésének 125. évfordulójára – újítottak fel. Az egri vár délkeleti fülesbástyáján 1991-ben avatták fel Gárdonyi új síremlékét, amelynek felirata változatlan: „Csak a teste”. Nevét viseli az egri színház, számos iskola az országban.
A Fejér megyei Agárdon található szülőházát felújítás után 2007-ben adták át. Születésének 150. évfordulója alkalmából 2013-ban Gárdonyi-emlékévet tartottak, amelyben számos rendezvénnyel emlékeztek az íróra.
Sokáig különcködő, furcsa embernek tartotta a hivatalos irodalomkritika s ennek révén maga az olvasóközönség is. A „titokzatos, szellemekkel társalkodó egri remete” művészi törekvéseit sokáig nem értették, vagy félreértették. Ezt a homályt nemcsak az egyes kritikusok sűrítették, hanem – különösen halála után – a tudatos hamisítások is. Halála után került elő Földre néző szem című kötete, amelyet fiainak írt, az általa kidolgozott titkosírással. (Gárdonyi kiváló sakkjátékos is volt, 1887-ben nemzetközi versenyt nyert és szerkesztette a Magyar Sakklap című újságot.)
„Szeretem a tüzet nézni. A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom.
A tűzben történetek vannak. Mesehangú és mesének illő színes történetek, amiknek se eleje, se vége nincsen, hanem minden rend nélkül egybefolyik egyik a másikkal. Az ember nem tudja, valóban megtörténtek-e, vagy csak álmodja őket.” Lipp Tamás: Így élt Gárdonyi Géza
