„Szélmalommal vagy szélmalom nélkül, mondta, az élet ugyanolyan lesz, amilyen mindig is volt – azaz keserves.” George Orwell kritikus, újságíró, az egyik legnagyobb hatású angol író 1950. január 21-én Londonban hunyt el.
„Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.” (George Orwell: 1984Ö
Kevés nála nagyobb hatású politikai szerzője volt a 20. századnak, korára és különösen az utókorra tett hatása szinte felmérhetetlen, talán csak Koestler állítható mellé. Kelet-Európában azonban sokáig még a nevét is csak titokban lehetett kiejteni.
Művei egyszerre váltak a művészetek, a tudományok és az egyetemi kutatások, a technológia, valamint a populáris kultúra szerves részeivé. Egyetlen másik író sem váltott ki ekkora vitát, és nem járult hozzá ennyi szóval és kifejezéssel a kulturális lexikonunkhoz, a „Nagy Testvér”-től kezdve a „duplagondol”-on át a „gondolatbűn”-ig és az „újbeszél”-ig.
Életrajzírója, John Rodden szerint Orwell művei hiába rendkívül népszerűek a mai napig, az író körül megannyi legenda kering, elmosódottá téve az alakját.
George Arthur Orwell 1903. június 25-én Motihariban Indiában született, de Angliában nevelkedett. 1922 és 1927 között az Indiai Birodalmi Rendőrség tagjaként szolgált Burmában. Európába visszatérve másfél évet töltött Párizsban, később csavargó hobóként ismerkedett meg hazájával, Angliával. Közben készült írói hivatására. Újságíró lett és 1936-ban Spanyolországba utazott, ahol a köztársaságiak oldalán harcolt egy szélsőbaloldali csoport tagjaként.
A II. világháború idején a Home Guard tagja volt, a BBC-nek is dolgozott, majd 1943-ban a Tribune és a New Statesman munkatársa lett. Súlyosbodó tüdőbaja miatt Spanyolországból hazatérve Hertfordshire-ben élt, innen küldte a kortársi angol életforma társadalmi, politikai és kulturális problémáival foglalkozó cikkeit, tanulmányait a londoni Timesnak és Observernek.
Élete végén Jura szigetre vonult vissza, ahonnan 1949-ben már súlyos betegen érkezett meg Londonba. Európai hírnevet a pályája végén írt politikai szatirikus regényei szereztek számára, az 1945-ben írt Állatfarm, valamint a négy évvel később publikált utópia, az 1984. Az Állatfarm megírásához a francoisták elleni harc tapasztalatai adták az ötletet, az elkészült könyv elsősorban a kommunizmust és a marxizmust pellengérezte ki.
„Az Ember az egyetlen lény,amely anélkül fogyaszt,hogy termelne. Nem ad tejet, nem tojik tojást, gyenge hozzá, hogy az ekét húzza, nem fut elég gyorsan, hogy el tudja kapni a nyulat. És mégis ő az úr valamennyi állat fölött.
– Willingdon Szépe disznó, alias Őrnagy…” (George Orwell: Állatarm)
A szerző a „Tündérmese” alcímet adta az Állatfarmnak, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.
Az évek múlásával regénye és annak szereplői mindenfajta zsarnokság, korrupció és politikai kétkulacsosság metaforái lettek. A regény leghíresebb mondata:
Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többieknél.
„Milyen könnyű az egész! Csak meg kell hódolni, s minden egyéb magától következik. Olyan ez, mint amikor az ember ár ellen úszik, amely folyton visszaveti, bármilyen keményen küzd, s aztán hirtelen elhatározással megfordul, és együtt úszik az árral, ahelyett hogy ellenszegülne. Semmi sem változott, csak a saját magatartása; az előre elrendelt dolog úgyis megtörténnék mindenképp. Már alig tudta, miért is lázadozott valaha.” (Geroge Orwell: 1984)
2019-ben a British Council bocsánatot kért, amiért hetven éve elutasította az angol író In Defence of English Cooking (Az angol konyha védelmében) című gasztronómiai tanulmányát, és teljes egészében kiadta az eredeti esszét az elutasító levéllel együtt. xxx 2003-ban a titkosítás feloldása után kiderült, hogy a II. világháború után listát juttatott el a brit titkosszolgálatokhoz azokról az írótársairól, akiknek sztálinista kötődései szerinte veszélyt jelentettek az állambiztonságra.
Az Orwell-iratok
Orwell egy világoskék füzetbe jegyezte le személyes benyomásait, véleményét egykori ismerőseiről, közismert baloldaliakról, társutasokról.
„Vagy vegyük azt az előítéletet, miszerint minden csavargó megrögzött iszákos – ami már első hallásra is nevetséges. Nem vitás, hogy a csavargók közül, ha módjuk van rá, sokan szívesen isznak, a dolog természete szerint azonban erre nem sok alkalmuk kínálkozik. Ez idő szerint Angliában egy korsó sörnek nevezett sápadt, híg löttynek hét penny az ára. Ebből a berúgáshoz elég mennyiség legkevesebb fél koronába kerül, egy csavargónak pedig ritkán van ennyi pénze.” (George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban)
A mintegy százharminc fősre duzzadt listát át kellett volna adnia a brit kormánynak, de az író végül mindössze harmincöt jellemzést bocsátott a rendelkezésükre. Egy Celia Kirwannek írott levélben kifejtette – sok információt pusztán azért tartott vissza, mert félt, hogy pontatlan értesüléseivel bajba sodorhat ártatlan embereket. Orwell listáját a brit kormány végül sem adatgyűjtésre, sem szankcionálásra nem használta fel. A baloldali bálványokról – színészekről, írókról, újságírókról és másokról – tett megjegyzései és jellemzései mindenesetre sokatmondóak.
Az Orwell-iratok 2017-ben felkerültek az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világemlékezet listájára.
