A francia detektívtörténet legkiemelkedőbb egyénisége kétségkívül a belga Georges Simenon, aki számos nagyszerűen megírt roman dur regénye mellett Jules Maigret felügyelő szellemi atyja is. A világirodalom egyik legtermékenyebb alkotója, Georges Simenon 25 éve halt meg.
„Amikor az ember a végére ér egy Simenon-regénynek, ha a regény rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle. Azt hiszem, ez a művészet, a kudarcnak diadallá, a csüggedésnek boldogsággá való átalakítása” – írta Simenonról a neves filmrendező, Federico Fellini, akivel barátok és levelezőtársak voltak.
Lope de Vega modern utóda – kitalálták volna? – az a Georges Simenon, akinek Maigret-regényeiből a becslések szerint több, mint 700 millió példány kelt el szerte a világon. Simenon nemcsak magánemberként, íróként is különleges fazon volt (ha lehet ezt mondani); a mindmáig legsikeresebb belga prózaírónak 193 regénye látott napvilágot saját nevén, további száznál több különböző írói álneveken, és akkor még nem is említettük a hasonló nagyságrendekben mérhető novelláit, 1930-tól pedig saját néven több mint nyolcvan detektívhistóriát tett közzé. Ezeknek főhőse, kevés kivétellel Jules Maigret felügyelő (elsőnek a Pietre-le-Letton históriájában bukkan föl). 1989. szeptember 4-én bekövetkezett halála a legszebb írói vég: könyvírás közben esett ki örökre a kezéből a toll.
„Minden figurámat úgy formálom meg, hogy súlya legyen, akár egy szobornak, és úgy, hogy a világon mindenütt bárki a testvérének érezze őt” – vallotta Georges Simenon belga író, Maigret felügyelő szellemi atyja. Simenon Liege-ben született 1903. február 13-án; a gimnáziumot félbehagyta, 16 éves korától dolgozott: volt péksegéd, könyvesbolti eladó, újságíró gyakornok – pályafutása azzal ért véget, hogy szatírát írt főnökeiről.
1922-ben Párizsba költözött, ahol irodai kifutóként dolgozott. Az írással ekkor kezdett komolyabban foglalkozni, napi 80 oldalas „sebességgel” ontotta a könyveket, minden műfajban, amit csak el lehetett adni: szentimentális és kalandregényeket, sőt útleírásokat is, a Larousse-ból merítve az információkat.
A krimi műfajának atyja, Edgar Allen Poe a rejtélyt előtérbe helyező alkotás ihletője lett, noir követője, Dashiell Hammett az intellektuális feszültséget a naturalista cselekménysor izgalmával helyettesítette. Georges Simenon egy harmadik lehetőséget próbált ki: a széppróza felé tesz egy lépést. A jellemrajzban látja a műfaj lényegét, egy-egy karakterben találja meg a rejtélyt. Mindennapi tragédiákat dolgozott föl. Keszthelyi József A detektívregény anatómiája című kötetében kiemeli, hogy az író fel is hívja rá a figyelmet: „minden nagyságot nélkülöző tragédia volt” (Maigret); „tragikus és bolondos dolog is volt egyszerre” (A válaszút éjszakája); „nevetséges volt, egyáltalán nem tragikus” (A kétfilléres csapszék); „sem tekintély, sem nagyság nem övezte (az ügyet), szánalmas és nevetséges volt” (Bűntény Hollandiában).
1923 és 1933 között (állítólag 16 különböző álnév alatt) írt ponyvaregényei állandó anyagi biztonságot teremtettek számára, még jachtra is tellett. Ennek fedélzetén írta meg 1929-ben első Maigret-művét, A lett Pietr furcsa esetét. Nem egészen öt év alatt eljutott a tizenkilencedik regényhez, ekkor azonban ráunt, és nyugdíjba küldte hősét. Az olvasóközönség és a kiadók azonban kikövetelték Maigret „reaktiválását” és a folytatást. A Simenonra nyomást gyakorlók között volt a Nobel-díjas André Gide, a Gallimard Kiadó akkori lektora, aki Simenont a „XX. század Balzacjának” tartotta.
Simenon második világháború alatti szerepéről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint kollaborált a nácikkal, mások szerint épp ellenkezőleg – lényegében azonban csak azt tette, amit addig is: sikeres műveket írt. A második világháború után néhány évig az Egyesült Államokban és Kanadában élt, ekkor írta néhány legjobb könyvét, például a Levél bírámhoz és a Piszkos volt a hó címűt.
1950-ben második feleségével Svájcba költözött, de a házasság nem sikerült, az író visszaemlékezéseiben „pokoli szimfóniának” nevezte, s egyszer öngyilkosságot is megkísérelt. Megszállottja volt a szexualitásnak, s azt állította, hogy összesen tízezer nővel került közelebbi kapcsolatba. Volt úgy, hogy egy nap hárommal is, mert egyszerűen meg akarta érteni a nő szubsztanciáját.
A teljes harmóniát végül második neje fiatal szobalányával találta meg, akivel Lausanne-ba költözött. 1972-ben abbahagyta a regényírást, s megírta elmélkedésekkel párosuló visszaemlékezéseit.
1977-ben irodalmi archívumát szülővárosa, Liege egyetemének ajándékozta, ahol létrehozták a Simenon Alapot és a szerzőnek szentelt kutatóközpontot. A következő évben egyik lánya öngyilkos lett, a súlyos megrázkódtatás után végleg visszavonult, csendben, nyugdíjas kishivatalnokként élt. Amikor 1940 nyarán gyomorpanaszaival orvoshoz fordult, azt jósolták neki, hogy csupán két éve van hátra. Valójában még negyvenkilenc, rendkívül termékeny esztendőt élt meg, és 1989. szeptember 4-én hunyt el.
A regény hőse
Népszerűségét két dolognak köszönhette: egyrészt több mint 400 regénye és novellája, amelyeket több mint ötven nyelvre fordítottak le, tanúskodik erről. Másrészt Maigret alakjával a kispolgári életvitelű, józan gondolkodású, ám a bűnösöket is bölcsen megértő átlagembert emelte irodalmi rangra.
A detektívtörténet népszerűségéről vall, hogy Nicaraguában 1972-ben bélyegsorozaton örökítették meg az ismertebb mesterdetektíveket – köztük Simenont is. Maigret felügyelő 1966-ban szobrot kapott a holland Delfzijlben, és kedvenc ételeiről szakácskönyvet írt egy szemfüles francia újságíró, de maga az író is kiemelt elismerésben részesült: Simenon a párizsi rendőrség tiszteletbeli felügyelője lett.
Maigret felügyelőt olyan népszerű színészek játszották filmen, mint Jean Gabin, Rupert Davies, Heinz Rühmann, Michel Simon. Maigret sikerét jelzi, hogy 1966-ban a belgiumi Delfzijl városkában szobrot állítottak neki.
Magyarul az első Simenon-kötet 1938-ban jelent meg, első fordítója és propagálója a neves költő-műfordító Rónay György volt. Simenon A londoni férfi című könyve szolgált Tarr Béla 2008-ban bemutatott, azonos című filmjének alapjául. A magyar olvasók körében rendkívül népszerű Maigret-könyvek sikere töretlen, jelenleg az Agave Kiadó gondozásában jelennek meg az újabb történetek.
Fotók: Simenon-simenon.com, Babelio.com
