„Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – vágta bírái szemébe Giordano Bruno olasz reneszánsz filozófus. 415 éve, 1600. február 17-én máglya lobbant Róma piacterén, a cölöpökhöz kötözve a filozófus Giordano Bruno halt kínhalált a Szent Inkvizíció által eretneknek minősített nézetei miatt.
Giordano Bruno olasz reneszánsz filozófus, író, drámaíró, költő 415 éve, 1600. február 17-én halt meg. Filippo Bruno néven 1548-ban született egy Nápoly közelében fekvő kisvárosban, Nolában. Bölcsészetet, logikát és filozófiát tanult, majd belépett a dominikánus rendbe. Már fiatalon „problémásnak” bizonyult, mert teológiai tanulmányai során kétségeket fogalmazott meg többek között a Szentháromság-tannal kapcsolatban.
1572-ben mégis pappá szentelték, három évvel később pedig teológiai doktori címet kapott. 1576-ban a rendet odahagyva menekülnie kellett, a következő évtizedben bebolyongta Európát. Genfben nyomdászként dolgozott, de a kálvinisták is kiközösítették, akárcsak később a németországi evangélikusok. III. Henrik francia király támogatásának köszönhetően tanított a toulouse-i, wittenbergi és párizsi egyetemen, Londonban Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról, és mnemotechnikai rendszert dolgozott ki, miközben fáradhatatlanul írta verseit, értekezéseit, filozófiai tanulmányait.
1591-ben meghívták Velencébe, de házigazdája nem kapta meg tőle a remélt „titkos tudást”, ezért feljelentette az inkvizíciónál. Rómába vitték, ahol megkezdődött a per, amely a bizonyítékok összegyűjtésének nehézsége és a szerteágazó vádpontok miatt hét éven át húzódott. Az ellene felhozott vádak között szerepeltek teológiai természetűek – istenkáromlás, eretnekség, mágia, jóslás gyakorlása – és filozófiai tételeit is tévesnek minősítették. Bruno ugyanis elvetette a „kettős igazság” elvét, és a tudomány kizárólagosságát hirdette. Panteista volt, azaz nem ismerte el a természet felett álló istent, a legfelső lényt magával a természettel azonosította.
Az az állítása is felháborodást keltett, hogy a végtelen világegyetem középpontja nem a Föld, a számtalan miénkhez hasonló világ között akadnak más lakott égitestek is. A lélekvándorlásban is hitt.
Hiába védekezett azzal, hogy nézetei inkább filozófiai, semmint teológiai jellegűek, hiába érvelt amellett, hogy nézetei összeegyeztethetők Istennel és a teremtés keresztény felfogásával. Tanainak teljes visszavonására nem volt hajlandó, ezért végül VIII. Kelemen pápa jóváhagyásával nem filozófiai, hanem teológiai tévedései miatt (Krisztust nem Istennek, csak ügyes mágusnak tartotta, felfogása szerint a Szentlélek a világ lelke stb.) találták bűnösnek, és átadták a világi igazságszolgáltatásnak. „Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – vágta bírái szemébe.
A római Campo de Fiorin rakták meg a máglyát, Bruno nyelvét a kivégzés előtt kivágták, hogy ne szólhasson a tömeghez. Az elébe tartott kereszttől elfordult, a lángok kialvása után hamvait a Tiberis folyóba szórták. Írásai indexre kerültek, és 1965-ig ott is maradtak, és mivel ma is érvényes teológiai dogmákat tagadott, rehabilitálni sem rehabilitálták.
Kivégzése 400. évfordulóján a katolikus egyház „mély sajnálatának” adott hangot a „szomorú epizód” miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának és a közjó előmozdításának szándéka vezérelte, és mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében. Giordano Bruno a szólás és a gondolat szabadságának vértanújaként maradt meg az utókor emlékezetében, de a tudományos gondolkodásban is maradandó nyomot hagyott, hiszen a világegyetemről alkotott elképzeléseivel megalapozta a modern ember tudományos világképét. 1899 óta szobor, Ettore Ferrari alkotása áll kivégzésének helyén.
