35 éve, 1990. július 29-én halt meg Bruno Kreisky – a kancellár, akiről egy korszakot neveztek el Ausztriában.
Bruno Kreisky Az 1990-ben elhunyt politikus meghatározó módon járult hozzá a második világháború utáni Ausztria modernizálásához és az osztrák szociáldemokrácia megújításához. Felmérések szerint ma is ő a legnépszerűbb minden eddigi osztrák kormányfő közül. 1970 és 1983 közötti miniszterelnökségének idejét „a Kreisky-korszakként” emlegetik Ausztriában.
Bruno Kreisky 1911. január 22-én született Bécsben, jómódú zsidó polgári családban. Nagypolgári háttere ellenére már fiatalon elkötelezte magát a szocialista mozgalom mellett. Politikai meggyőződése miatt később kétszer is bebörtönözték, előbb 1935-ben az ausztrofasiszta rendszer idején, majd Ausztriának a náci német birodalomhoz csatolása után, 1938-ban. Második letartóztatása után Svédországba menekült.
Az emigrációból 1951-ben visszatérve a külügyminisztériumban kezdett el dolgozni. 1955-ben – már államtitkárként – részt vett az Ausztria önálló államiságát és semlegességét garantáló Államszerződést kialkudó tárgyalásokon. Tanúja volt annak a történelmi jelentőségű eseménynek is, amikor Ausztria és a megszálló hatalmak – Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország – képviselői aláírták a szerződést. 1959-től aztán külügyminiszterként, majd 1970-től miniszterelnökként maga is az osztrák politika alakítója, Ausztria második világháború utáni történetének egyik meghatározó személyisége lett.
Kreiskyt 1967-ben választották meg az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökének, s az egykori munkáspártot modern szociáldemokrata párttá formálta. 1970-ben az SPÖ kapta a legtöbb szavazatot a választásokon és Kreisky megalakította az első SPÖ-s kisebbségi kormányt. 1971-ben az előre hozott választásokon, majd 1975-ben és 1979-ben abszolút többséget ért el a párt, a törzsszavazókon kívül olyanokat is megszólítva, akik „készek az út egy részét velük együtt megtenni”.
Kreisky belpolitikáját olyan társadalomformáló intézkedések jellemzik, mint a nők jogait erősítő család- és büntetőjogi reformok, az abortusz engedélyezése, a homoszexualitás tiltásának megszüntetése, az egyetemi tandíj és a gimnáziumi felvételi eltörlése.
De sikerült egyfajta kiegyezést elérnie az egykori munkásmozgalom és a katolikus egyház között is azzal, hogy véget vetett az úgynevezett „Habsburg-kannibalizmusnak” és lehetővé tette Habsburg Ottó visszatérését Ausztriába.
A Kreisky-kormányok nevéhez kötődik a munkahét 40 órásra csökkentése, valamint nagyarányú infrastruktúrafejlesztések is. Az 1973-75-ös olajválságra adott válasza a teljes foglalkoztatásra törekvés és az állami vállalatok erőteljes támogatása volt. Gazdaság- és társadalompolitikájához a példát bevallottan a svéd jóléti társadalom szolgáltatta, amelyet az emigrációban ismert meg.
Kreisky egyik legtöbbet idézett mondásához kötődik az egyik leggyakrabban elhangzó bírálat is vele kapcsolatban. „Kevesebb álmatlan éjszakát okoz nekem néhány milliárddal több államadósság, mint amennyit néhány százezerrel több munkanélküli okozna” – mondta egy alkalommal. A teljes foglalkoztatás céljának követése azonban az állam eladósodásával járt, és az akkor megindult adósságspirálból azóta sem tudott kilépni az ország.
Kreisky ismert volt arról is, hogy az újságíróknak mindig rendelkezésére állt, sőt, az első igazi osztrák „médiapolitikusként” maga kereste a velük való kapcsolatot.
A határozott vezető, a „Napkirály” Kreisky személyiségét őszinte stílus, emberközeliség is jellemezte. Köztudott volt róla például, hogy lakástelefonszáma szerepel a bécsi telefonkönyvben, így bárki, aki akarta, felhívhatta.
A második világháború óta eltelt időszak leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke és pártelnöke az osztrák külpolitikát is megújította, a kis, semleges Ausztriát aktív nemzetközi szereplővé tette. „Világa nagyobb volt, mint országa”- mondta róla gyászbeszédében Willy Brandt, az újraegyesítés előtti Német Szövetségi Köztársaság volt kancellárja.
Az első volt a nyugati vezetők közül, aki az izraeli-palesztin konfliktus megoldását egy palesztin állam létrehozásában látta és aki kapcsolatokat létesített Jasszer Arafat Palesztin Felszabadítási Szervezetével. Ez, és a cionizmust ellenző politikai alapállása feszültségeket okozott közte és izraeli politikusok, így Golda Meir miniszterelnök között.
Részben anticionizmusával magyarázzák azt az éles konfliktust is, amely közte és Simon Wiesenthal között alakult ki. Az osztrák „nácivadász” nem sokkal az első Kreisky-kormány megalakulása után felfedte, hogy négy miniszter a nemzetiszocialista párt tagja volt.
A kancellár, aki számos családtagját veszítette el koncentrációs táborokban, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a náci párt azon volt tagjainak, „akik nem követtek el bűncselekményt és demokratának vallják magukat”, meg kell bocsátani. Emellett élesen bírálta Wiesenthalt, „maffia-módszerekkel” vádolta, és azzal is, hogy együttműködött a náci titkosrendőrséggel. A kancellár később részben nyilvánosan visszavonta kijelentéseit, de sose békültek ki egymással.
