„Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem a véletlen szülöttei, és mindig mondani akarok velük valamit” – írta egyik levelében Giuseppe Verdi olasz komponista. Az egyik legnagyobb operaszerző 205 éve született.
„Ez a gyermek egy zseni.”
Giuseppe Verdi, a romantikus opera mestere a Parma melletti Le Roncoléban született egy szegény fogadós gyermekeként 1813. október 10-én. Bár a családban nem voltak muzsikusok, a furcsa, hallgatag kisfiú szenvedélyes zenerajongóvá vált. Akkor volt a legboldogabb, ha vasárnaponként az orgonajátékot hallgathatta a helyi Szent Mihály arkangyaltemplomban, ahol hétéves korától ministrált. A milánói konzervatóriumba nem vették fel (az intézmény ma büszkén viseli Verdi nevét), ezért a Scala korrepetitorától vett órákat. Tízéves korában a szülei beíratták Giuseppét a hét kilométerre fekvő kisváros, Busseto iskolájába, így elkerült otthonról.
Verdi még kisgyermek volt, amikor egy spinétet kapott ajándékba a szüleitől. Stefano Cavalletti, a bussetói hangszerkészítő, akit megbíztak a hangszer felújításával, a munka megkezdése előtt meghallgatta a kis Giuseppe játékát. A megjavított hangszert e szavak kíséretében nyújtotta át: „Ez a gyermek egy zseni.”
A sok négykezes gyakorlását követően beleszeretett patrónusa, a bussetói filharmonikus társaság elnöke, Antonio Barezzi lányába. Barezzi megérezte, hogy jövendő vejének komolyabb szakmai képzésre van szüksége, így 1832-ben elküldte a milánói konzervatóriumba. 1834-ben „beugró” karmesterként figyeltek fel rá, opera írására kapott megbízást. 1836-ban a fiatal zeneszerző elfoglalta a bussetói zeneiskola igazgatói posztját, májusában pedig feleségül vette Margherita Barezzit. Az elkövetkező két év igazán ígéretesnek bizonyult: boldog családi életet élt, befejezte élete első operáját, az Obertót, és született két gyermeke, egy kislány, Virginia és egy kisfiú, Icilio. Azonban 1838 nyarán leánya, Virginia meghalt, a család a tragédia után Milánóba költözött. A Scalában már folytak első operájának a próbái, amikor 1839 októberében kisfia is meghalt.
A 1839-ben bemutatott Oberto sikert is aratott. Az ezt követő vígopera, a Pünkösdi királyság viszont megbukott, ráadásul az opera komponálása közben nemcsak két gyermekét veszítette el, de és imádott feleségét is. Margherita agyvelőgyulladásban hunyt el. Verdit teljesen összetörte családja elvesztése. A depresszióba süllyedt Verdi a Scala igazgatójának ösztökélésére látott ismét munkához, amivel egy ragyogó zeneszerzői pályafutás kezdődött meg.
Viva V.E.R.D.I. – A Mester
Az 1842-ben bemutatott Nabucco hatalmas sikert aratott, a babiloni fogságban senyvedő zsidók történetét az olasz közvélemény az Ausztria elleni szabadságharc jelképének tekintette. Az ezt követő Lombardok és Ernani Verdit az olasz egységért küzdő mozgalom jelképévé tette, még neve is politikai jelszó lett, a Viva V.E.R.D.I. azt jelentette: Viva V(ittorio) E(manuele) R(e) D,I(talia) – Éljen Viktor Emánuel, Olaszország királya. Az 1848-as forradalmakig 15 operája, életművének több mint fele született meg, de ezt az időszakot „gályarabságnak” tekintette, mert több operáját is az impresszáriók nyomása alatt komponálta. Verdi óriási népszerűségre tett szert, s bebocsátást nyert az arisztokrácia köreibe is, ahol bőkezű mecénásokra talált.
Második alkotói korszakában, az 1850-es évektől olyan remekművek születtek, mint a Rigoletto, a Trubadúr, a Traviata, az Álarcosbál, a Simon Boccanegra, a Don Carlos. Az Aidát a kairói operaház megnyitására rendelték, de ő csak akkor állt kötélnek, amikor „megfenyegették”, hogy vetélytársa, Wagner kapja a megbízatást (az opera így sem született meg határidőre). A párizsi operának írta A szicíliai vecsernyét, a szentpétervári Mariinszkij színháznak A végzet hatalmát. 1859-ben ismét megnősült, Giuseppina Strepponi szopránénekesnővel kelt egybe, és képviselőnek választották, idővel szenátori rangra emelték. A színpadi alkotástól visszavonult, de az 1870-es években írta Manzoni halálára Requiemjét.
Hetvenes éveiben járva, 1887-ben írta meg Shakespeare drámája nyomán az Otellót, majd 80 évesen, fél évszázad után ismét vígoperába fogott, így született a zeneirodalom egyik legkiválóbb vígoperája, a szintén Shakespeare művén alapuló Falstaff. 1897. november 14-én meghalt hitvese, Giuseppina, és a zeneszerző ezután már meglehetősen visszavonultan élt
A romantikus opera egyik legnagyobb mestere 1901. január 27-én, 88 évesen hunyt el Milánóban. Temetésén több ezren vettek részt, az olaszok nemzeti hősüket búcsúztatták. Vagyona nagy részét kórházakra, szociális intézményekre hagyta, nincsteleneknek biztosított munkát. A világon elsőként alapított menhelyet idős zenészek számára, egész életművéből ezt tartotta a legmaradandóbb alkotásnak. A Mesternek egyébként igen határozott nézetei voltak művei előadásával kapcsolatban, nemegyszer kisebb könyvnyi terjedelemben foglalta össze a legapróbb részletekre vonatkozó instrukcióit a rendező és az énekesek számára.
