Uros Petrovic belgrádi író, a szerb Mensa elnöke jelenlétében két gyerekkönyvét mutatják be hétfőn Budapesten, és vezetésével rendeznek kvíz-játékot kedden a Mensa HungarIQ-val közösen az Óbudai Társaskörben.
Kovács-Solymosy Zsuzsanna, a könyveket megjelentető Timp Kiadó szerkesztője elmondta, hogy a kiadójuk vajdasági és magyarországi családi vállalkozás, és a Bácskatopolyán működő részlegük fedezte fel Petrovic könyveit. Solymosy-Kurunci Viktória magyar-szerb szakos tanár lefordította a köteteket, amelyeket a szerző hat éves kortól 90 éves korig ajánl az érdeklődőknek.
A rejtelmes Ginkó utca című kötet kis történetekből áll. A szerkesztő megemlítette, hogy a könyv kislány főhőse, a zöld hajú Márta rejtélyes ügyekbe keveredik, például egy múzeumban sétál és lát egy deréktól felfelé ábrázolt női aktot, de nem kap eligazítást, hogy kit lát a képen, ezt kell megfejteni.
A megoldás Éva, az első emberpár egyik fele, és a kislány erre úgy jött rá, hogy észrevette, a nőnek nincs köldöke. A könyv végén olvashatók a megfejtések. A színes illusztrációkat Dejan Mandic készítette. A Tördafejed-mesék című kötet szintén kis történetekből áll és ezekben vannak eldugva a rejtvények. A könyv végén tükörírással megtalálhatók a megfejtések.
A népszerű szerb író és kalandor Uroš Petrović új fejtörő és agyológia könyve megfejtésre váró rejtelmeket kínál minden éles elméjű ifjú nyomozónak, legyen az fiú vagy lány. A titkok kedvelői szeretni fogják a rejtelmeknek e ragyogó Dejan Mandić mester felejthetetlen rajzaival ékesített gyűjteményét
„Ezek a könyvek arra nevelnek, hogy használjuk az eszünket” – hangsúlyozta a szerkesztő. A szerző az intelligenciát népszerűsíti, mint értéket, ahogy a Mensa is, amely 1946 óta a legmagasabb intelligenciájú emberek klubja, 100 ezer tagja van a világban és sok országban, így Szerbiában is a legjobb elméket tömörítő egyesület, amelynek elnöke a 44 éves Uros Petrovic.
A könyvek hat országban, köztük Szerbiában és Horvátországban a kulturális és oktatási minisztérium támogatását élvezik, mert a logikus gondolkodást fejlesztik – emelte ki Kovács-Solymosy Zsuzsanna. Hozzátette, hogy A rejtelmes Ginkó utca című könyvet a magyar mellett olasz, dán, görög és angol nyelvre is lefordították.
Időpont: 2011. Dec. 13., 19:00
Helyszín: Óbudai Társaskör, 1036 Budapest, Kiskorona u. 7. (Kamaraterem)