Neki köszönhetjük az Eiffel-tornyot, a Garabit-viaduktot, a New York-i Szabadságszobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét és a budapesti Nyugati pályaudvart. Gustave Eiffel, Párizs jelképe ma, ám számos város formálódott általa.
„Mély meggyőződésem, hogy az az ember, aki nem szereti a szépet és a jót, akinek nincs ideálja, legyen az filozófiában, irodalomban, vagy más művészetekben, abból hiányzik valami és ez minden tettében megnyilvánul. Mielőtt cselekszünk, át kell gondolnunk, hogy mit is akarunk.”
Gustave Eiffel Párizs jelképévé vált, noha a világon szinte mindenhol találni általa tervezett, vagy kivitelezett építményeket, műremekeket. Gustave Auguste Eiffel francia mérnök, építész, a vasszerkezetek építésének mestere, az aerodinamika egyik első kutatója, a repülés egyik úttörője.
Nevét legértelmetlenebb építménye, az 1889-es párizsi világkiállításra készült Eiffel-torony tette halhatatlanná: a kortársakból csodálkozást, sőt berzenkedést, ellenérzést is kiváltó 300 méter magas építmény ma már a francia főváros jelképe, és egy jelentés szerint Európa legértékesebb műemléke.
Eiffeltől-toronytól a Nyugati pályaudvarig
1832. december 15-én született Dijonban, német eredetű családban. A műegyetemre nem vették fel, ezért a mérnökképző iskolába iratkozott be; diplomát 1855-ben szerzett. Vasszerkezetekre, hidakra szakosodott, és első sikerei után önálló irodát alapított.
Az elsők között alkalmazta a nehéz és kevéssé rugalmas öntöttvas elemek helyett a hengerelt acélból készült, szegecselt térbeli rácsos szerkezeteket, amelyek a korábbinál jóval teherbíróbbak is voltak. Cége tervezte az 1867-es párizsi világkiállítás gépeket bemutató, hatalmas, boltíves csarnokát, és a dél-franciaországi Truyére folyót 162 méteres acélívvel átívelő, 400 méter hosszú Garabit-viaduktot, amely sokáig a világ legmagasabb hídja volt. Eiffel világszerte kapott megbízásokat, így ő tervezte és a gyárában készült el a New York-i Szabadságszobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét. Magyarországon a budapesti Nyugati-pályaudvar, a Margit-híd és a szegedi Tisza-híd vasszerkezeti tervei kerültek ki irodájából. Aztán következett egy újabb világkiállítás 1889-ben, amelynek monumentális építménye az Eiffel-torony. Még ebben az évben a francia akadémia tagjává választották. Sajnos nem sokáig örülhetett sikereinek. 1892-ben a francia képviselőházban kitört Panama-botrányba ő is belesodródott. Kénytelen volt az esküdtszék elé állni, ahol azzal vádolták meg, hogy az általa gyártott vasáru a csatorna körüli építkezésekkor használhatatlan volt. E vádak alapján a bíróság Eiffelt 2 évi fogságra és 20.000 frank fizetésére kötelezte.
„Legyen kecses, szép és praktikus” – Eiffel-torony
Leghíresebb építménye az 1889-es párizsi világkiállításra két év alatt felépített Eiffel-torony. A közhiedelemmel ellentétben a terveket nem ő, hanem a svájci Maurice Koechlin készítette. Párizs városa hétszáz ajánlat közül választotta az övéket. Eiffel már az 1888-as Barcelonai világkiállítás szervezőit megkereste ötletével, de azok túl drágának és különösnek találták a tornyot, ezért elutasították. Ezután a Párizsi világkiállítás pályázatára nyújtotta be a Maurice Koechlin svájci építészmérnök készítette terveket, és hétszáz ajánlat közül az övét választották ki.
Legyen kecses, szép és praktikus – ezek voltak az elvárásai Gustave Eiffelnek az épülő monstrummal szemben. A római Szent Péter bazilikánál vagy a gízai piramisoknál kétszer nagyobb, 300 méteres (angol mértékegységben számolva ezer láb) torony a világ legmagasabb építményének számított, csak 1930-ban múlta felül a New York-i Chrysler Building. A munka 2 évig, 2 hónapig és 2 napig tartott, 7,5 millió frankba került, és ez volt az első olyan építkezés, amelynek minden fázisát végigfényképezték. A háromezer munkás két és félmillió szegeccsel illesztette össze a 18 038, egyenként tízméteres, előre gyártott elemet, amelyek összsúlya 7300 tonnára rúgott. A torony négy pilonon nyugszik, amelyek mindegyike saját alaptestében van kihorgonyozva, a lábak közti 76 méter fesztávú boltíveknek csak esztétikai szerepük van.
Az Eiffel-torony a maga idejében komoly ellenérzéseket keltett, sokan a Párizs látképét elcsúfító monstrum lebontása mellett kardoskodtak. Maga Eiffel mindent elkövetett, hogy műve funkciót kapjon, és ezzel hasznossá, szükségessé váljék. A lehetőséget a táviratozás fejlődése hozta meg: a torony először rádiórelé volt, aztán rádió-, később tévéadásokat sugároztak innen. Idővel a torony esztétikai értékeit is elismerték, és ma Párizs szimbóluma, egyik fő látványossága – nem mellesleg a világ leglátogatottabb fizetős műemléke.
Az Eiffel-torony 1930-ig, az Empire State Building elkészültéig a világ legmagasabb épülete volt, 300 méteres (a torony tetején található antennával együtt 324 méteres) magassága egy 80 emeletes háznak felel meg. Súlya 10 ezer tonna, magassága a hőingadozás következtében 18 centiméterrel változhat, erős szélben 6-7 centiméter a kilengése.
Három fogadószintjén éttermek, bárok, üzletek kaptak helyet. Az 57 méter magasan levő első emeletre 328, a 115 méter magasan elhelyezkedő másodikra további 340 lépcsőfok vezet fel, a 276 méter magasságban fekvő harmadik szintre csak lift visz fel.
A felvonók évente 100 ezer kilométert tesznek meg. Minden évben két tonna papírt használnak fel a belépőjegyek nyomtatásához. Évente 55 millió frankot költenek liftcserére és egyéb karbantartásra. Az acélszerkezetet 7 évenként teljesen átfestik. Maga Eiffel aerodinamikai kísérletek végzésére használta a számára a toronyban berendezett, ma is látható lakást. Később Párizs mellett, Auteiul-ben ő létesítette az első aerodinamikai laboratóriumot – a kérdés azért érdekelte, mert magasra törő épületek egyik fő ellensége a szél.
Az 1889-ben épült torony Európa leglátogatottabb műemléke, évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel. A torony a világ leglátogatottabb, belépős műemléke, és a világviszonylatban legtöbb turistát fogadó Franciaország egyik fő látványossága.
Az életében világhírűvé lett francia mérnök 1923. december 28-án halt meg, arcképe és a nevét viselő torony 1996-tól az euró bevezetéséig a 200 frankos bankjegyet díszítette.
