„A városi legenda Hajnóczy Péternek egy sportszatyrot „juttatott”, amelyben állítólag magával vitte mindenhová hol fegyelmezett és tiszta, hol az olvashatatlanságig széthullott kézírásának dokumentumait.” Részlet Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című kötetéből.
,,hogy az igazságot minél egyszerűbben és érthetőbben mondhassa ki
Az emberi méltóság megsértése nem igényel különösebb fáradságot, agressziót, nem igényelt negyven éve sem. Hajnóczy Péter tapasztalata szerint – megírta egy novellájában – elég hozzá egy mosószappan: bolondok, alkoholisták borotválására éppen megfelel. Nekik, azoknak jó úgy is.
A ,,bolond” lakását elvenni (ha beteg, ha nem), rabszolgaként dolgoztatni, eltökélten hagyni, hogy a többiek napirendszerűen összeverjék – ez már több intézkedést kíván, de egy alapvetően feudális rendben, amelyet ,,népi demokráciának” hívtak, huzamosan megoldható volt. Hajnóczy erről nem fanyar novellát, hanem megrendítő szociográfiát írt, amely 1975-ben botrányos körülmények között egy folyóiratban megjelent. Sajtóper, alsó és felsőbb bíróságok, fenyegetések, illetékes hárítások és hazugságok… Az író, bár évekig készült rá, nem adhatta ki kötetben munkáját az elő- és utóélet dokumentumaival, széljegyzeteivel együtt, miközben az ügy motívumai, abszurditásai átsugároztak szinte valamennyi művére.
Hitegették a kiadással – ez sem fárasztóbb a mosószappannál.
Reményi József Tamás
Hajnóczy Péter a közelmúlt magyar prózájának egyik kiemelkedő alakja, A halál kilovagolt Perzsiából és a Jézus menyasszonya című kultikus művek szerzője.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán született 1942. augusztus 10-én. Egyéves koráig lelencházban élt, ezután került nevelőszüleihez. Tizenévesen versenyszerűen úszott. Néhány évig segédmunkásként dolgozott: volt többek között kabinos, fűtő, gyári és nyomdai munkás. Az Eötvös József Gimnáziumban végzett, levelező tagozaton.
Első elbeszélései 1975-ben, A fűtő címmel jelentek meg. 1976-tól szabadúszó íróként dolgozott, a Mozgó Világ munkatársa lett. Írásaiban gyakran keveredik az álom és az ébrenlét, a vízió és a realitás. Hősei leggyakrabban az igazságot és az egyéni szabadságot kereső emberek. Szövegeiben idézeteket, vendégszövegeket, filmszerű vágásokat és montázstechnikát alkalmaz, ami a nyolcvanas évek új prózai törekvéseinek az előfutárává teszi őt. 1981-ben halt meg.
A Magvető kiadó a 2013-as könyvhétre jelenteti meg a Jelentések a süllyesztőből. Az elkülönítő és más írások című könyvét – itt és most lát először napvilágot könyvben Az elkülönítő teljes hagyatéki anyaga, ami a szociográfián túl az eredeti folyóiratpublikációt követő per dokumentumait, illetve az elmeszociális
Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből
„Bolond?, gondoltam, amint mentünk a
svájci szárny felé, egymás mellett, a férfi
pedig azt mondta: »A világ, mint azt ön
talán nem tudja, tetőtől talpig, ízig-vérig
jurisztikum. A világ egyetlen irdatlan
jogtudomány. A világ egy fegyház!«”
Thomas Bernhard
„Aludj, aludj, bolond, bolond, aludj.”
Várady Szabolcs
Természetesen egy kézirat
Bélésbe varrva, bőröndfogantyúban, kofferben három kontinensen át, raktárak penészes polcain, elásva kertben vagy – kerék alá teszlek, onnan is kiveszlek – tömegsírban, véres kabátzsebben: kéziratok mit túl nem élnek. A városi legenda Hajnóczy Péternek egy sportszatyrot „juttatott”, amelyben állítólag magával vitte mindenhová hol fegyelmezett és tiszta, hol az olvashatatlanságig széthullott kézírásának dokumentumait.
A sportszatyor soha nem került elő, ám szerencsére megvan a – majdnem teljes – hagyaték, kartondobozokba rendezve, biztos helyen, a Szegedi Tudományegyetemen működő Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely birtokában, ahová az író özvegyének jóváhagyásával, a ránk maradt életművet korábban gondozó Reményi József Tamástól került 2010 nyarán.
E dobozok egyike Az elkülönítő feliratot viseli, s javarészt (a Karosszék, kék virággal című elbeszélés kivételével) innen származnak azok a most először napvilágot látó írások, amelyeket a jelen kötettel kezébe vehet a Tisztelt Olvasó.
A doboz felnyitásakor, első ránézésre csak annyi volt látható, hogy az dossziékat és vegyes iratokat tartalmaz, teljes rendezetlenségben, bármilyen felfedezhető sorrendiség nélkül. Az alaposabb áttekintés során azonban kiderült, hogy a dossziékban található kéziratok és egyéb papírok többségükben tematikus egységet képeznek, amennyiben a legtöbb valamilyen módon Az elkülönítő című szociográfiához kapcsolódik, annak előkészítésétől az utóéletéig. Így a doboz „csomópontjává” – s egyben a hagyatéki anyag ezen részében létrehozható rend centrumává – hamarosan az a rózsaszín (vagy azzá fakult) irattartó vált, amelyben a szociográfia eddig soha nem publikált, teljes változatára leltünk; arra a gépiratra, amit Hajnóczy 1980 ban nyújtott be a Magvető Könyvkiadónak. A kiadó a kéziratot közlésre elfogadta – előleget is fizetett -, ám vélhetően soha nem állt szándékában nyilvánosságra hozni az öt évvel korábban már politikai botrányt kavart és bírósági pert is eredményező szociográfiának az eredetinél jóval hosszabb, s ha lehet, még provokatívabb verzióját. Asztalfiókba száműzetett Az elkülönítő, s így utólag talán azt is szerencsének kell tartanunk, hogy Hajnóczy 1981-ben bekövetkezett halála után özvegye – két és fél évnyi küzdelem árán – egyáltalán vissza tudta szerezni a kéziratot. Ám ha létezik történelmi igazságtétel, a mostani alkalom biztosan az: több mint harminc év késéssel ugyan, de mégis az a kiadó teszi végül mindenki számára hozzáférhetővé a teljes művet, amely annak idején – nyilván hajdani igazgatójának politikai mérlegeléseit követően – elsüllyesztette azt.
Szociográfia? Jogszociológia? Regény?
Az elkülönítő Hajnóczy Péter egyik legismertebb, s egyben legismeretlenebb munkája. A legismertebbek közé tartozik, amennyiben (mondhatnánk némi túlzással) a Valóságban megjelent 1975-ös publikációról – amelynek a maga idejében legalább annyi, ha nem több olvasója volt, mint a legnépszerűbb kisregényeknek és elbeszéléseknek – persze mindenki hallott, miként a megjelenést követő politikai, közéleti botrányról is; s szintúgy sokan értesülhettek a szociográfiát közreadó folyóirat elleni bírósági eljárásról. Ugyanakkor: talán nem alaptalanul nevezhetjük a legismeretlenebb műnek.
S nemcsak azért, mert az írás 1980-ra teljessé váló szövegét az olvasóknak eddig nem állt módjukban megismerni, hisz anno a kiadói tiltás, majd három évtizeden át egy egyszerű kartondoboz rejtette el a szemünk elől, hanem azért is, mert Hajnóczy életművének kritikai feldolgozása alig szentelt figyelmet Az elkülönítőnek, s végképp nem tárta fel, hogy szociográfia és széppróza – Az elkülönítő és az elbeszélések számos darabja – mennyiben és mi módon függnek össze egymással. Két önálló tanulmányon3 és Reményi azon hangsúlyos megállapításán kívül, mely szerint „egy forrásvidékről való Az elkülönítő, A fűtő s a Perzsia… motívumkincse, s a benne kirajzolódó írói magatartásforma”, jobbára lábjegyzetekre, félmondatokra, zárójeles megjegyzésekre bukkanhatunk csak, amelyek olvastán könnyen keletkezhet olyan benyomásunk, hogy az irodalmi köztudat az oeuvre – az igazi kánon – egyfajta melléktermékeként emlékszik Hajnóczy szociográfiájára.
Holott.
Az elkülönítő története 1972-ben kezdődik és 1980 ban (sem) ér véget. „1972. április 6-án kezdtem az anyaggyűjtéshez […]”- írja Hajnóczy a kézirat egy pontján a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségéhez intézett feljegyzésében (a szociográfia az eredeti terv szerint dokumentumfilm lett volna); majd az utolsó lapok egyikén: „1980-at írunk. Érdembeli intézkedés a mai napig nem történt.” Ez a nyolc év Hajnóczy nyilvános
írói pályájának szinte teljes ideje. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindazzal párhuzamosan, amit ma Hajnóczy életműként olvasunk és értelmezünk, a háttérben, mintegy láthatatlan szövegként a szerző folyamatosan
írja és újraírja, szerkeszti és újraszerkeszti, számozza, átszámozza és összeállítja azt a szöveggyűjteményt, ami az 1970-es évek magyar valóságát kívánta felmutatni (vagy másképpen, Balassa Péter hajdani kritikájának szavaival, amelyre „torony iránt odamutat„). Önmagában ez a tény is árnyalhatja azt a képet, amely a Hajnóczy művek befogadás-történetében régóta kirajzolódni látszik, nevezetesen, hogy az 1975-ben megjelent A fűtő című kötet után, az első írói pályaszakasz zárultával Hajnóczy leszámol a valóságábrázolás szándékával, s míg a korai elbeszélések szociografikus ihletettsége rokoníthatta ugyan a szövegeket Az elkülönítőével, a rá következő évek írásai már újabb prózapoétikák felé nyitnak utat, legyen az posztmodern vagy avantgárd (ki honnan néz vissza), s amelyek textusaiból – mintha Dániát ki lehetne szellőztetni – immáron elillant mindennemű referencia. Így válhat érdekessé a kérdés, hogy a most megjelenő új szöveg képes lesz-e változtatni a rögzült vélekedéseken, Az elkülönítő teljes változata kinehézkedi-e a maga helyét az életművön belül, egyenrangúként – és kapcsolódóként – a többi szöveggel.
Teiresziászi feladat volna a kánonalakulás mikéntjét előre látni – majd kiderül.
Bizonyos csak annyi, hogy rendelkezésünkre áll 201 (író)gépelt oldalnyi hagyatéki szöveg, ami a Valóságból ismert íráson túl jobbára olyan dokumentumokat, leveleket, beszélgetéseket tartalmaz, amelyek a folyóirat elleni perhez kapcsolódnak, illetve a szociográfia „főszereplőjévé” váló szentgotthárdi kényszer-beutalt Sz.
Aliz kálváriáját „mesélik el”.
