„Hol a haza? Itt, ahol állok, valahol egy naprendszerben, itt, ahol ülök egy tollba kapaszkodva, itt az ágyban, ahol fel szoktam ébredni, ahonnan előbb-utóbb megtalálom az utat a fürdőszobába, és ahol az ajtómon kilépve köszönök a szembejövőnek.” Konrád György csodálatos eszmefuttatása a hazáról, a hazában való helyéről, a mindennapokról.
Az Elutazás és hazatérés című önéletrajzi könyvemben (2001) egy év történetét igyekeztem elbeszélni, ebben, amelynek a Fenn a hegyen napfogyatkozáskor címet adtam, azt folytatom máig, úgy, hogy anyagdús történeteket – közöttük korcsolyázva – elkerülök, vagy éppen csak megérintek, azzal a hiedelemmel nyugtatva magam, hogy még lesz alkalmam meglátogatni őket, hogy még lesz találkozásunk, ahogy a temetőben is ezzel fenyegetem a föld alatt nyugvókat.
Életrajz? Harmincháromban születtem, hatéves voltam, amikor kitört a második világháború, és tizenegy, amikor szerencse és életrevalóság közös műve volt az életben maradás. Tizenkét éves voltam, amikor a nemzeti szocializmust túléltem. Tizenöt éves voltam a kommunizmus erőteljes bevezetésének évében, együtt korosodtam vele, és már ötvenhat éves voltam, amikor a rezsim kimúlt.
Amúgy az élet lassú volt, és én ezt nem bántam, mert ami magától jön, az is éppen elég. Minden fontosabb körülményem abból a kamaszkori döntésemből ered, hogy író leszek. Könyvek sora: folyamatos megküzdés egy-egy angyallal, akiket a sorsom elém állított. Nyilvános baktatás, letűzöm nyomaimat, láthatóvá teszem az állomásaimat.
Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor
(részlet a könyvből)
Hol a haza? Itt, ahol állok, valahol egy naprendszerben, itt, ahol ülök egy tollba kapaszkodva, itt az ágyban, ahol fel szoktam ébredni, ahonnan előbb-utóbb megtalálom az utat a fürdőszobába, és ahol az ajtómon kilépve köszönök a szembejövőnek.
A haza ott van azon a néhány négyzetkilométeren, ahol az útjaim összesűrűsödnek. A haza ott van az ötven éve használatlan berettyóújfalui zsidótemetőben, nagyanyám magas sírköve előtt; mellette áll nagyapám ugyanolyan magasan fekete gránitba öltözve. Dédapám fehér márványban fele akkora sincs.
A haza ott van az osztályteremben, ahonnan kivágyakoztam, és éveken át néztem a szemközti pékség falba mélyített feliratát: „Sütöde.” Az iskolatársaimat meggyilkolták, az iskolát lebontották.
Hol a haza? Ahol nem ütnek agyon. Ahol biztonságban tudhatom a gyerekeimet. Ahol van tisztelete a személynek és a szónak. Ahol azt, hogy olyan vagyok, amilyen, és azt gondolom, amit, előlegképpen méltányolás övezi. Ahol van egy nyugodt konyhasarok, és vacsora után bor mellett lehet jól beszélgetni. Ahol a gyerekek ipics-apacsot játszanak, és bunkert építenek. Ahol Jutka felhúzott lábbal ül egy fotelban, és olvas. Ahol a hegyre felmenet itt is, ott is megihatnék egy pohár bort, s ha élnék a barátságos invitációkkal, akkor szökdécselve bocsátkoznék le.
A haza az Erzsébet híd közepén van, amikor utazásaimból hazajövet azt mondom magamban, de szép! És ott van egy vadszőlős ház előtt, ahol előkeresem a kapukulcsot, és egy-egy táskával a két vállamon fölmegyek a második emeletre, kicsit zihálok, és hangokat hallok belülről, igen élénk hangokat. Megjöttem.
Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, Noran, 2003
