„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál, szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni” – írta Friedrich Hölderlin német költő, a modern líra sokáig elfeledett előfutára.
„Hidd el nekem, igaz lelkemből mondom: nagy-nagy fölösleg a beszéd. Ami a legjobb bennünk, az úgyis mindig kimondatlan marad, önnön mélyében pihen, mint a gyöngy a tenger fenekén.” (Friedrich Hölderlin: Hüperión)
„Hölderlinnek életében kevés elismerés jutott; világirodalmi rangját nehezen vívta ki.” A gyenge fizikumú, érzékeny és sebezhető költő életének mintegy felében melankóliával és elborult elmével élt.
Johann Christian Friedrich Hölderlin 1770. március 20-án született Lauffenben. Kétszer is megözvegyült anyja négy gyermekét temette el, a megmaradt hármat egyedül nevelte fel. Az otthon gyászos komorsága okozhatta Hölderlin későbbi mélabúját, lelki bajait. Anyja kívánságára papnak készült, kolostori iskolákba járt, majd a híres tübingeni egyetemen teológiát hallgatott.
„Hidd el: mindenütt marad valami öröm számunkra. Az igazi fájdalom lelkesít. Aki saját nyomorára hág, magasabban áll. S milyen nagyszerű, hogy csak gyötrődő lélekkel érzünk igazán szabadságot.” (Friedrich Hölderlin: Hüperión)
Itt Hegel (később a klasszikus német filozófia és a német idealizmus legnagyobb és legjelentősebb képviselője lett) és Schelling (később a klasszikus német filozófia és az egyik legjelentősebb német idealista gondolkodó lett) szobatársa volt, akik erősen hatottak rá, később Rousseau és Kant, majd Spinoza, Locke és Fichte híve lett.
Doktori értekezését 1793-ban A szépművészetek története a görögöknél címmel írta. Vizsgáit ugyan letette, mégsem lett pap, mert a görög mitológia iránti rajongását nem tudta összeegyeztetni a keresztény dogmákkal. Ugyanakkor az elhivatottság élt benne, s a költészetet az istenek és az emberek közti közvetítőnek tartotta.
1793-ban ismerkedett meg és kötött barátságot Friedrich Schillerrel, aki házitanítói állást szerzett neki, s bár nem lett jó tanár, élete folyamán ebből próbált megélni. Első verseit, s Hüperión című regényének részletét Schiller jelentette meg folyóiratában, a levélregény a lélek belső hullámzását, az emberi törekvések sikereit és kudarcait érzékelteti. A töredékben maradt mű bölcseleti és önéletrajzi elemeket is tartalmaz.
HÖLDERLIN: AZ ÉLET FELE ÚTJÁN
Sárga virággal és vad
rózsákkal rakva csüng le
a part a tóba,
ti nyájas hattyuk
és részegen csóktól
a józan és szent vízbe
mártjátok fejetek.
Jaj nékem, hol kapok én, ha
tél jön, virágokat és hol
napsugarat
és árnyékot a földön?
Falak merednek
szótlan s hidegen a szélben
csörögnek a zászlók.
(fordította: Kosztolányi Dezső)
Hölderlin 1794-ben Jénában újból találkozott Schillerrel, s hatására ő is ünnepelte a francia forradalom új világát, himnuszokat írt a szabadsághoz, az emberiséghez, a harmóniához és a természethez. 1795-ben házitanító lett egy frankfurti bankárnál, s szerelmi viszonya szövődött annak feleségével. Az asszonyt Diotimaként, az ókori görögség megtestesítőjeként ünnepelte verseiben és a Hüperión második részében, mely 1799-ben jelent meg. A testi vonzalomtól távol maradó, látói boldogságuknak a férj vetett véget, a költő összetörve hagyta el 1798-ban Frankfurtot. 1798 és 1801 közt íródtak nagy elégiái: a Menon panaszai Diotimáért, a Kenyér és bor. 1799-ben folyóiratot tervezett, később Schiller révén a jénai egyetemen tanári állásra pályázott, ám kudarcot vallott és ismét házitanítónak állt Svájcban, majd Bordeaux-ban.
Amikor szerelme 1802-ben meghalt, Hölderlin gyalog indult haza, de csak két hónap után ért elgyötörten és félig tébolyultan, üres zsebbel Nürtingenbe. Ekkor aggasztó állapotában a tübingeni egyetemi klinikumba kísérték, ahol próbálták gyógyítani. Ekkor írott versei apokaliptikus látomások, s ekkor fejezte be Szophoklész két drámájának fordítását is. Mélyebb szemlélet számára a költő életének „második fele” nem csupán az elmekórtan művelőinek kínál nyersanyagot, hanem Hölderlin költészetének barátjait is ismeretlen területekre vezeti.
Egy barátja könyvtárosi állást szerzett számára Frigyes hessen-homburgi grófnál, de amikor barátja hamis vádak miatt öt hónapra fogságba került, Hölderlin ismét összeomlott. Ismét a tübingeni klinikára került, majd 36 évig egy szabómesternél élt, elborult elmével, a halál 1843. június 7-én váltotta meg szenvedéseitől. Életében nem sok elismerést kapott, halála után feledés borult művére, s csak a múlt század elején fedezték fel újra.
