„Egyes emberek, sőt egész népek sem igen gondolnak arra, hogy miközben mindegyik külön saját értelme szerint, a saját, a másikéval gyakran ellenkező szándékát követi, észrevétlen a természet előtte ismeretlen szándéka…” 220 éve, 1804. február 12-én halt meg Immanuel Kant, a német idealista filozófia kimagasló alakja.
IMMANUEL KANT: EGY VILÁGPOLGÁR GONDOLATAI.
(részlet)
Lehet valaki metafizikai tekintetben az akarat szabadságát illetőleg akármilyen véleményen, azt mégis el kell ismerni, hogy ennek az akaratnak a megnyilvánulásai, az emberi cselekvések, épen úgy, mint minden más természeti jelenség, általános természettörvények alá esnek. A történelem, amely ezeknek a jelenségeknek az elbeszélésével foglalkozik, legyenek maguk az okok bármilyen mélyen is elrejtve, mégis meghagyja a reményt, hogy ha az emberi akarat ama játékát nagyban tekinti, annak egy szabályos menetét fedezheti fel benne; és hogy ezen a módon, azt, ami egyes szubjektumokat tekintve bonyolultnak és szabálytalannak látszik, az egész fajt szem előtt tartva mégis mint e faj eredeti képességeinek egy, ha lassú is, de állandóan előrehaladó fejlődését kell megismernünk. Ezért látszik úgy, mintha a házasságok, az ezekből származó születések és a halálozás, mivel az emberek szabad akarata oly nagy befolyással van rájuk, nem volnának semmiféle szabálynak alávetve, melynek alapján ezeknek a számát számítások útján előre meg lehetne állapítani; és mégis, a nagy országokban évenkint végzett kimutatások azt igazolják, hogy mindez épenúgy állandó természettörvények szerint megy végbe, mint az olyannyira kiszámíthatatlan időjárás, amelyet egyenkint és esetenkint nem lehet ugyan előre meghatározni, de amely egészben mégsem mulasztja el, hogy a növények növekedését, a folyók futását és más természeti dolgokat a maguk egyenletes, szakadatlan menetében fenntartsa. Egyes emberek, sőt egész népek sem igen gondolnak arra, hogy miközben mindegyik külön saját értelme szerint, a saját, a másikéval gyakran ellenkező szándékát követi, észrevétlen a természet előtte ismeretlen szándéka, mint valami vezérfonál szerint jár el és olyan valaminek az előmozdításán fáradozik, amelyért, ha tudatossá válnék előtte, nem valami különös mértékben lelkesednék.
Mivel az emberek törekvéseikben nem pusztán ösztönszerűleg járnak el, mint az állatok, de nem is mint eszes világpolgároknak kellene, egy egészben kicsinált terv szerint, úgy látszik, hogy egy tervszerű történelem az emberekről ép oly lehetetlenségszámba megy, mint mondjuk a méhekről, vagy a hódokról. Nem vagyunk képesek némi bosszúságot leküzdeni magunkban, ha látjuk, mint járnak-kelnek az emberek a világ nagy színpadán; mert azt kell látnunk, hogy az egyesekben olykor-olykor fel-felcsillámló bölcsesség mellett, végeredményben nagyjában minden ostobaságból, gyerekes hiúságból, nem ritkán gyerekes gonoszságból és rombolókedvből történik; úgy, hogy a végén nem tudjuk, miképen vélekedjünk a mi, kiválóságaira olyannyira beképzelt fajunkról. A filozófus számára tehát nem marad más hátra, mint hogy megvizsgálja, mivel nagyjában az emberekben és az ő játékaikban észszerű, saját szándékot nem tételezhet fel, vajjon az emberi dolgoknak ebben az esztelen menetében nem tudna-e felfedezni egy természeti szándékot, amelyből aztán azoknak a teremtményeknek, akik saját terv nélkül járnak el, mégis a természet meghatározott terve szerint való történelme lehetséges volna. Lássunk hozzá, vajjon sikerülni fog-e nekünk, hogy egy ilyen történelemhez vezérfonalat találjunk; ha igen, annak a férfinak a létrehozását, aki ezt a történelmet aztán meg is fogja tudni írni; a természetre bízzuk. Hiszen ez a természet létrehozott már egy Kepler-t, aki a bolygók excentrikus pályáját oly meglepő módon, határozott törvényeknek vetette alá; és egy Newton-t, aki eszeket a törvényeket aztán egy általános természeti okból megmagyarázta.
Forrás: Immanuel Kant: Egy világpolgár gondolatai, részlet, MEK.OSZK
