„A hírnév csak látszat, a pénz hulló falevél, a nő mákony!” 165 éve született Johan August Strindberg svéd író, a naturalista dráma egyik legeredetibb képviselője.
Johan August Strindberg Stockholmban született 1849. január 22-én, egy gazdag polgár és egy cselédlány első gyermekeként. Anyja halála után apja a tíz gyermek 21 éves nevelőnőjét vette feleségül. A család anyagi körülményei változóak voltak, de a gyerekek taníttatása nem okozott gondot. Az érettségi után, 1867-ben Strindberg beiratkozott az uppsalai egyetemre, ám tanulmányait félbehagyta. Tanítóként, újságíróként, majd 1874 és 1882 között a Királyi Könyvtár segédkönyvtárosaként dolgozott, de legfőképpen a színház és az írás érdekelte.
Inferno egy életen át
A vágyott hírnevet 1879-ben megjelent A vörös szoba című regénye hozta meg számára, amely a svéd naturalizmus első átütő erejű alkotásaként nagy vihart kavart. Drámái, kultúrtörténeti írásai, és kíméletlen szatírával átitatott politikai, társadalmi pamfletjei révén hamarosan a századvég és a századforduló egyik legnagyobb hatású és legvitatottabb alakja lett.
„Vannak olyan bűnök, melyek nem szerepelnek a törvénykönyvekben, és ezek a legrosszabbak, mert mi magunk büntetjük őket, és az embernek nincs szigorúbb bírája saját magánál.”
Magánélete meglehetősen zaklatott volt, három házassága futott zátonyra. 1884-ben, amikor kiadta Házasodjunk! című novelláskötetét, vallásgyalázás címén pert indítottak ellene. A magán- és közéleti viharok elől többször is önkéntes száműzetésbe vonult: élt Franciaországban, Svájcban, Dániában és Berlinben. Sorsának kríziseit hűen tükrözi 1897-es Inferno című önéletrajzi írása. Ebben az időben a nietzschei filozófia, majd a katolicizmus felé fordult, végül egy személyes, misztikus hitet felépítve került ki a válságból.
Drámaírói működése és színházi tevékenysége jelentős hatást tett mind a svéd, mind a külföldi színpadokra. Pályája korai szakaszában romantikus történelmi drámákat írt, ezek közé tartozott első darabja, az Olaf mester is, amely végül 1881-ben került színpadra. Az 1880-as évek végén íródott darabjai éles társadalomkritikájú naturalista szemléletet tükröztek (Az apa, Pajtások, Számum, A hitelező, Júlia kisasszony).
„Ha óráról órára rút dolgokat kell látnia annak, akinek van érzéke a szép iránt, ez rá nézve gyötrelem, amely arra csábítja, hogy vértanúnak képzelje magát. Ha kíméletből szemet kell húnynia igazságtalanságok láttára, ez képmutatóvá neveli. Ha ugyanebből a kíméletből hozzá kell szoknia ahhoz, hogy minduntalan elfojtsa a véleményét, ez gyávává teszi.” (August Strindberg: Egyedül)
Jellemei nem állandóak, alakjait folytonos változásban, fejlődésben ábrázolta. Az általa kialakított új dráma egyfelvonásos szerkezetű, megszakítás nélküli, időtartama másfél óra. Elsőként dolgozta ki a kamaraszínház irányelveit és terveit meg is valósította. A díszlet és a világítás leegyszerűsített, ami az író szerint elősegíti a színészi játék érvényesülését. Fontos követelmény, hogy a színész ne a súgólyuk előtt álljon, hanem ott, ahol a szerepe ezt megkívánja. A zenekart lesüllyesztették, a nézőtér szintjét felemelték.
A modern dráma egyik legnevezetesebb forradalmára 1902-ben írta az Álomjáték című misztériumjátékot, amelyről Lukács György így ír: „Egyetlenegyszer sikerült Strindbergnek az élettel szemben való érzését úgy kifejezni, hogy a káosz csak a témája legyen darabjának, ne pedig kidolgozásának módja is. Ez a darab az Ett drömspel (Álomjáték), a nagy drámai ciklus befejezője. Ez a mesejáték persze tulajdonképpen nem dráma, de költőileg több, mint a többi drámái. Összevissza keverednek benne, összefolynak és azután megint szétválnak az összes drámák és alakok, amelyekből Strindberg szemében a világ áll.”
A századfordulón Strindberg a szecesszió felé fordult. Ez idő tájt írt darabjai a naturalista részletek mellett megteltek sejtelmes szimbólumokkal, indulatos, öncélú kegyetlenkedésekkel, ködös miszticizmussal. 1907-ben megalapította az Intima Teaternt, ahol elsőként a Júlia kisasszony átdolgozott változatát adták elő, majd A máglya, A gyújtogatás, A vihar és A kísértetszonáta bemutatása következett, egész a színház 1910-es csődjéig.
Strindberg utolsó éveit visszavonultan töltötte. Pályája végén a szocialista Aftontidningen című lapban cikksorozatot közölt a demokratikus eszmék védelmében, ami konzervatív oldalról óriási felháborodást váltott ki. Ez a Strindberg-harc néven emlegetett közéleti szereplés hozzájárult ahhoz, hogy 63. születésnapján több tízezres tömeg köszöntse, és gyűjtés eredményeként „ellen-Nobel-díj” gyanánt nagy összegű adományt adjanak át neki. Nem egészen négy hónap múlva, 1912. május 14-én gyomorrákban meghalt.
Hatalmas méretű, változatos életműve hatásaival és ellenhatásaival még hosszú évtizedekig meghatározta a svéd irodalom fejlődését. Kilenckötetes önéletrajzi regénye Egy lélek fejlődése címmel magyarul is megjelent Mikes Lajos fordításában. (Mikes egyébként csak Strindberg miatt tanult meg svédül.) Drámái közül a Júlia kisasszonyt és a Haláltáncot filmesítették meg legtöbbször.
