„Mily nagy dolog, mily tökéletes önzetlenség, az életben a halálutániakkal törődni!” Írja Babits Mihály a Baumgarten-díj alapítójáról, a 145 éve született Baumgarten Ferenc Ferdinándról.
A Baumgarten-díj és a történelem
A mögöttünk hagyott XX. század irodalmi értékeinek legnagyobb támogatója volt a Baumgarten Alapítvány, amely anyagilag segítette a magyar írókat és költőket, közöttük a legkiválóbbakat is. Napjainkra mintha feledésbe merült volna az alapító, az alapítvány és a díj, amelyet először 1929-ben, utoljára pedig 1949-ben osztottak ki. 2020-ban pedig újraalapították Baumgarten-emlékdíj és -jutalom néven.
Baumgarten Ferenc Ferdinánd 1923. október 17-én kelt végrendeletében döntött úgy, hogy tetemes vagyonából „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesüljenek évdíjban, jutalom vagy segély formájában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.
Baumgarten Ferenc Ferdinánd 1880. november 6-án Budapesten született nagypolgári, zsidó családban. Tanulmányait a pesti, a strasbourgi és heidelbergi egyetemeken végezte. Később irodalomkritikus és esztétaként Németországban telepedett le. Rajongó értője volt a magyar irodalomnak és nagy tisztelője Babits Mihálynak.
Csupán 43 éves, amikor úgy végrendelkezik, hogy budapesti vagyonát: két belvárosi bérház bevételét és értékpapírok hozamát – mintegy 75-80 ezer pengő értékben – a magyar irodalomra hagyományozza. A végrendelet szerint olyan magyar írók részesülhettek évdíjban vagy jutalomban, sőt segélyben, „akik minden vallási, faji és társadalmi előítéletektől mentesek, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén anyagiakban szükséget szenvednek”. Alig négy évvel a nemes szándékú végrendelet után, 1927-ben elhunyt az örökhagyó.
A családtagok bíróságon támadták meg a végrendeletet, halála után elmebetegnek akarván nyilvánítani Baumgartent. A per elhúzódott, végül egyezséggel zárult, de hosszas huzavona, zajos sajtóhadjárat kísérte. Az akkori kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó olyan feltétellel járult hozzá az alapítvány bejegyzéséhez, ha az alapító okiratban rögzítik, hogy a díjazottak névsorát a mindenkori kultuszminiszterhez kell jóváhagyásra felterjeszteni.
Végül e kompromisszum árán, 1929. január 18-án, Baumgarten halálának második évfordulóján osztották ki először a díjakat. Az első díjazottak között volt Juhász Gyula, Kárpáti Aurél, Osváth Ernő, Schöpflin Aladár, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő.
A díjazottak parádés névsora
Húsz éven át 125 írót, költőt, közöttük a magyar irodalom legnagyobbjait jutalmazta az alapítvány,
amelynek kurátora – az örökhagyó akarata szerint – Babits Mihály volt, 1941-ben bekövetkezett haláláig. Elhunyta után Schöpflin Aladár követte e tisztségben. A díjazottak és támogatottak között volt Juhász Gyula, Radnóti Miklós, József Attila, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Németh László, Weöres Sándor, Déry Tibor, Pilinszky János, bizonyítva, hogy az irodalompártoló mecénás vagyonát a magyar nemzet szellemi értékei megőrzésének szolgálatába állította.
A díjak a korabeli viszonyok között jelentékeny összegnek számítottak: az évdíjak három-nyolc ezer pengő között mozogtak, majd 1947-től nyolc-tíz ezer forintot tettek ki. A magyar történelem tragikus sorsfordulóinak egyik torz tükre, hogy 1938-ban, az első magyarországi zsidótörvény meghozatala után Babits kénytelen a jelölő tanácskozáson bejelenteni: „Sajnos értesítést kaptam, hogy zsidó jelölése szóba sem jöhet…” Vajon megfordult-e az egykori kultusztárca illetékeseinek a fejében az örökhagyó származása, de még inkább végakarata, mely szerint faji, vallási megkülönböztetés nélkül kell a díjakat odaítélni?
A politika durva fintora: húsz évvel az alapítás után – polgári csökevénynek bélyegezve – feloszlatták a Baumgarten Alapítványt. Az utolsó díjkiosztásra 1949-ben került sor. Jellemző a korszakra: Szabó Magda nevét lehúzták a jelöltek listájáról a minisztériumban.
Az első Baumgarten-díjat 1929. január 18-án osztották ki tíz magyar író között, akik fejenként négyezer pengőt kaptak. Az azóta eltelt idő történelmi léptékkel mérve rövid, mégis mintha elfelejtődött volna a Baumgarten Alapítványhoz fűződő eszmeiség. Az irodalomkönyvek, lexikonok csakúgy, mint a szakkönyvek szűkszavúan említik a magyar irodalom e bőkezű pártfogóját, a felvilágosult szellemű mecénást, Baumgarten Ferenc Ferdinándot.
