„A jó dolgokat jó emberek csinálják. A forradalom a jó emberek jó dolga. De jó emberek nem ölnek. Így hát a forradalmat gonosz emberek csinálják.” Százhúsz éve született Iszaak Babel.
1894. július 13-án született Odesszában Iszaak Emmanuilovics Babel szovjet-orosz író. Iszaak egy zsidó kereskedő első gyermeke volt. A család a fiú megszületése után röviddel Nyikolajevbe költözött, ahol 1903-ban fiuk megkezdte iskolai tanulmányait, s ahonnan az 1905-ös pogrom okozta sokk visszaűzte őket Odesszába. Babelt – aki élete végéig rajongott Odesszáért – szülei zenére, nyelvekre taníttatták. A zenében nem mutatott különösebb előmenetelt, a nyelvtanulással sikerrel megbirkózott, s kiválóan beszélt franciául, németül és angolul. Kedvenc írói Flaubert és Maupassant voltak. Sokat olvasott, s ő maga is írónak készült. 15 évesen, az Odesszai Felsőkereskedelmi Iskola tanulójaként franciául írt elbeszéléseket, de mert színtelennek találta őket, felhagyott a velük. 1911-ben a kijevi Pénzügyi és Kereskedelmi Főiskolán folytatta tanulmányait.
1913. február 9-én Kijevben, az Ognyi című hetilapban publikálta első miniatűr remekét, Az öreg Slojmé-t. Az első megjelenést ismét hallgatás követte. Következő kézirata 1915. november 12-i dátummal maradt fenn, Gyermekkorom – A nagymamánál címmel. A szerző röviddel e mű megírása után (egyes források szerint tanulmányait be sem fejezve), Pétervárra utazott. Ott felkereste Gorkijt, aki atyai jó barátja és pártfogója lett, s 1916 novemberében a Letopisz című lap hasábjain közölte Babel két elbeszélését, a Mama, Rimma és Allát, valamint az Ilja Iszakovics és Margarita Prokofjevnát. Ezek az írások azonban – Babel emlékei szerint – kizárólag az igazságszolgáltatás érdeklődését keltették fel, s pornográfiáért eljárást indítottak ellene.
Az időközben megházasodott és Odesszába költözött író 1920 májusában a „nép közé ment”. Kirill Vasziljevics Ljutov néven csatlakozott Bugyonnij Első Lovashadseregéhez, és részt vett a lengyelországi hadjáratban. Hivatalosan haditudósítóként ténykedett, de a gyakorlatban – kevés írástudó ember lévén – a propagandamunkában és tolmácsként a hadifoglyok kihallgatásában vették hasznát. Mellesleg naplót vezetett. Négy hónap megpróbáltatásai, Bugyonnij seregének összeomlása után tért vissza Odesszába, ahol lázas munka közepette készültek a Lovashadsereg és az Odesszai történetek epizódjai. 1921. június 23-án a Morjak hasábjain megjelent az első klasszikus Babel-mű, az Odesszai történetek első novellája, A király, amely az odesszai alvilág fejéről, Benya Krikről szól, s jiddis és orosz irodalmi hagyományokon egyaránt alapul.
„De a lengyel is lőtt, szerelmes uram, mert ő az ellenforradalom. Maguk meg lőnek, mert maguk a forradalom. A forradalom pedig kellemes dolog. De a kellemesség nem szereti az árvákat a háznál. A jó dolgokat jó emberek csinálják. A forradalom a jó emberek jó dolga. De jó emberek nem ölnek. Így hát a forradalmat gonosz emberek csinálják. De a lengyelek szintén gonosz emberek. Vajon ki mondja meg Gedalinak, hogy hol a forradalom és hol az ellenforradalom?” (Iszaak Babel: Lovashadsereg)
Írója 1922 elején Tifliszbe (Tbiliszi) ment. Újságíró mandátummal és lovashadseregbeli álnevén érkezett a Zarja Vosztoka című lap szerkesztőségébe, ahol újságíróként mindössze nyolc cikket publikált, de tucatnyi elbeszélést írt. A Kaukázusban eltöltött hónapok termékeny írói korszakának kezdetét jelentették. Az egész pályáján megjelent 79 elbeszélésből ötvenet 1921 és 1925 között írt. Rangos moszkvai sajtóorgánumok, köztük Majakovszkij folyóirata, a LEF, közölték, sőt újraközölték írásait. A Krasznaja nov-ban, amit 1926-ig felmentettek az előzetes cenzúra alól, a Lovashadsereg-ciklus 19 darabja jelent meg.
„A narancsszínű nap mint valami levágott fej gördül alá a mennybolton, gyengéd fények ragyognak a fellegek rései között, az alkonyat zászlai lengenek a fejünk felett. Másnapos vér- és lóhullaszag csöpög az estbe hajló hűvösségbe.”
A pályája csúcsára érkezett író történetei felháborodást és elismerést egyaránt kiváltottak. Bugyonnij egyenesen a lovashadsereg kozák hőseinek meggyalázásával vádolta. Nem értette meg a háborút a maga ellentmondásosságában, a katonákat hősiességükben és emberi gyarlóságaikban egyaránt ábrázoló írót, aki az irodalom „kubikosaként”, a nyelvi tökéletességre törekvés rabságában dolgozott. Aprólékos alapossággal többször átolvasta, finomítgatta, javítgatta, tömörítgette írásait. Sohasem érezte novelláit késznek. A nyomtatásban mindössze öt, kéziratban tizenöt oldalnyi terjedelmű Kozák Ljubkát például 22 változatban vetette papírra. S bár a fiatal írók ott rajzottak a nagy Babel körül, kritikusai már irodalmiságát is megkérdőjelezték. Írt filmforgatókönyveket, dráma- és regényírással is kísérletezett, kevés sikerrel. Csak egy forgatókönyvéből készült film (Kósza csillagok, 1926), drámái közül az Alkonyat (1927) megbukott, a Mariját (1935) életében be sem mutatták. A Velikaja Krinyica és a Kőolaj című regényeit félbehagyta. A hitvallását a hatalom elvárásaival összeegyeztetni próbáló író lassan kikerült az irodalmi közéletből, de nem merült teljesen feledésbe.
1934-től állandóan figyelték, s 1939. május 16-án – a sztálini önkény egyik nagyszabású értelmiségellenes perének előkészületei során – kémkedés vádjával letartóztatták és elhurcolták. 1940. január 26-án a Szovjetunió Legfőbb Ügyészségének Katonai Kollégiuma golyó általi halálra ítélte. Az ítéletet másnap hajnalban végrehajtották Moszkvában.
1953-ban rehabilitálták. Életműve elfér egyetlen kötetben. Elkobzott kéziratai még mindig titkos levéltárak mélyén hevernek. Több mint ötven évnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy halálának pontos dátuma pár évvel ezelőtt a Znamja című folyóirat hasábjain napvilágra kerüljön.
