„S rejtsen bár el a tenger, az erdő; mindig az ember / Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!” 545 éve, 1472. március 27-én hunyt el Janus Pannonius, az első kiemelkedő magyar lírikus, a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője és legnagyobb alakja.
JANUS PANNONIUS: A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA
(részlet)
Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,
Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz.
Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz
Tetteid úgy ne legyen felpanaszolni okod.
1434. augusztus 29-én született Szlavóniában. Pontos születési helye és eredeti neve nem ismert, egyes források szerint Csezmiczei Jánosnak hívták, s tehetősebb horvát kisnemesi családból származott. Apját korán elvesztette, 13 éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte és taníttatta. 1474-ben anyai nagybátyja, Vitéz János, a Hunyadiak tudós főembere a feltűnően eszes fiút Ferrarába, Guarino da Verona iskolájába küldte tanulni.
„Legelőször a gúnyos, gyakran erős kritikájú, nemegyszer támadó szellemű epigrammákkal lesz nevezetes. De rövid, tömör epigrammákban szólal meg szerelmes költészete is. Verseinek tanúsága szerint igen változatos szerelmi életet élhetett. Tudomány, költészet, szerelem tölti be életét, amikor továbbmegy Padovába jogásznak. Egyetemista korában már Itália szerte hírneves költő. Nyilván kísérti a vágy, hogy ott is maradjon az úgy szeretett Itáliában, ahol tizenegy évig élt, ahol nagyra tartják, ahol előtte áll a világsiker. Költészete bővül. A kor divatos műfajának, a panegyricusnak elismert mestere.”
Az itt eltöltött nyolc esztendő alatt Janus alapos humanista műveltségre tett szert, a latin és a görög nyelv mellett elsajátította a humanista poézis alapelemeit és gyakorlatát, s költővé érett. E korszakának fő műfaja az epigramma volt, annak is a szellemes, csipkelődő, szatirikus változata. Szerelmi költészete is ebben a műfajban szólal meg először, sokszor meglepően szabad szájú erotikus versei arról tanúskodnak, hogy az ifjú költő meglehetősen mozgalmas és változatos szerelmi életet élhetett. Mestere, Guarino korán felismerte tanítványa költői tehetségét, s széles körben propagálta műveit, amelyek hamarosan ismertté és kedveltté tették az észak-itáliai humanista körökben.
1454-ben Janus Padovába ment, ahol a helyi egyetemen négy éven át kánon- és római jogot hallgatott. Ez időben nemcsak szellemi látóhatára és műveltsége bővült, költészete is új irányt vett: felfedezte és jelentősen gazdagította a panegyricus műfaját, amelynek legmaradandóbb darabja a Guarinóról írt dicsőítő ének.
Az egyetem elvégzése után itáliai körutat tett, majd 1458-ban nagybátyja hívására visszautazott Magyarországra. Vitéz János ekkor lett Mátyás király mindenható kancellárja, így egyengetni tudta képzett és tehetséges unokaöccse közéleti pályafutását. Janus előbb királyi személynökként kamatoztatta jogi tudását, majd a királyné kancellárja lett. 1459-ben Mátyás a pécsi püspökség élére állította, s ezzel az ország egyik legbefolyásosabb emberévé tette.
JANUS PANNONIUS: LELKEMHEZ
(részlet)
És ne feledd, hogy nyűg volt rajtad e test s ha az égből
Újra leszállsz, ne akard régi bilincseidet.
Hogyha pedig vak végzeted az, hogy e földön is élj, légy
Bármi, csak ily szomorú emberi pária ne!
Röpködj inkább, mint a szelíd méh s gyűjtsd csak a mézet
S légy ragyogó hattyú, mely a tavon dalol is,
S rejtsen bár el a tenger, az erdő; mindig az ember
Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!
(Fordította: Berczeli A. Károly)
Beilleszkedése a hazai környezetbe azonban nem volt zökkenőmentes: alig akadt egy-két szellemileg egyenrangú társa, s költészetének sem volt igazán értő közönsége. A körülmények változása újabb váltásra ösztökélte, s fő műfaja a személyes líraiságú elégia lett. Írt ugyan Mátyás politikáját propagáló verset is, ám legtöbb művében a fő szerep a személyesség, a saját testi-lelki szenvedéseiről, az anyja iránti szeretetről szóló vallomásé lett.
1465-ben Mátyás követeként ismét Itáliába látogatott, Velencében és Rómában tárgyalt a török elleni segély ügyében. Ugyanakkor pápai engedélyt szerzett Vitéz János pozsonyi egyeteméhez, kódexeket vásárolt a király és maga számára, s új ismeretségeket kötött, többek közt Marsilio Ficinóval, a neoplatonizmus vezető képviselőjével. Az olasz út költészetének újabb ösztönzést jelentett, ám a Mátyással való kapcsolatában már a válság jelei mutatkoztak. Nem lett még teljesen kegyvesztett, ám régi befolyását nem tudta visszaszerezni. E válságot növelte egyre súlyosbodó tüdőbaja is, így egyre több időt töltött Pécsett, ahol görögből fordított, s a költészet mellett filozófiával is foglalkozott.
1471-ben végleg szembefordult Mátyással, s nagybátyja mellett tevékeny szerepet vállalt a király elleni összeesküvésben. Mátyás az összeesküvőket elfogatta azzal a tervvel, hogy megadásra szólítsa fel őket, kivéve Janust, aki Itáliába akart menekülni. Útközben azonban meghűlt, tüdőgyulladást kapott, s a Zágráb melletti Medvedgradnál 1472. március 27-én meghalt.
A kiengesztelődött király később Pécsett eltemettette, s műveit összegyűjtette a Corvina könyvtár számára. A költő vershagyatékából Mátyás utasítására a humanista főpap, Váradi Péter gyűjtötte össze az epigrammákat; más művei a kortárs vagy a nála egy-két nemzedékkel később élt, őt csodáló magyarországi, itáliai és északi humanisták jóvoltából maradtak fenn. A XV–XVI. századi humanisták tudatában Janus volt az első nagy északi humanista költő. Hírneve a humanista költészet iránti tisztelettel együtt hanyatlott vagy emelkedett mindig.
Csupán 38 évet élt, ám mégis terjedelmes és sokrétű életmű maradt utána: több száz epigramma, két kötetnyi elégia, nagyszabású panegyricusok, episztolák, vers- és prózai fordítások. Köztük olyan máig ható remekművek, mint a Búcsú Váradtól, a Pannónia dicsérete, Egy dunántúli mandulafáról, a Galeotto Marzióhoz írott költői levele. A magyar irodalomban Janus-szal új típusú költő jelentkezett, a tudatos és öntudatos alkotó, ki egyéni érzéseit, gondolatait fontosnak, közérdekűnek tartja, s az alkotást hivatásnak, benső, személyes ügynek tekinti. Gerézdi Rabán szerint ő „az első nagy magyar lírikus, bár egy magyar nyelvű verssor sem maradt utána, csak latinul énekelt.”
